Frank és Wendy (Frank ya Wendy/ Frank & Wendy, 2005)

Tegye fel a kezét, aki látott már életében észt rajzfilmet! Most csak az jelentkezzen, aki legalább észt filmet látott… Nem, nem, a finn nem ér! Ha birtokolnám a látás képességét a virtuális térben, akkor sem látnám a kezek Pataky Attila-i erdeit valószínűleg. Én, megvallom, az utóbbi több mint húsz évben, amióta filmekkel foglalkozom, nem találkoztam a nyilván figyelemreméltó észt filmművészet egyetlen művével sem; játékfilmmel se, nemhogy animációs filmmel. Ráadásul, egész-estéssel. Persze, lehet, hogy igen, csak jól álcázták magukat… Nyilván kapok az animációs szubkultúra szakértőitől a fejemre, nekem egyáltalán nem rémlik észt rajzfilm Észtország határain túlnyúló sikere, de mivel az animáció nem kifejezett szakterületem, elfogadom, hogy lehet ilyen. Közismert, mi magyarok nagyhatalmak vagyunk (vagy csak voltunk?) e rajzos műfajban, ám Lajtán túlról nézve, bizony, mi sem vagyunk jelentősebbek egy bizonytalan eredetű foltnál a világnak nagy golyóbisán, mint észt testvéreink. Akik azok nekünk, ugye, szegről-végről? Így viszont lehet jelentős észt animáció is, legfeljebb a kritikus hülye.

A Frank & Wendy című egész estés észt rajzfilmet pedig egy jelentősnek és rutinosnak mondható team követte el, mintegy reprezentálva a jelenkori aktív észt felnőtt lakosságot és magát, az észt rajzfilmet, a még ifjú 31 évestől a “műfajilag aggastyán” 61-ig. Ezzel, persze nem azt akarom mondani, hogy meglett férfiak nem foglalkozhatnának animációs filmmel. Jankovics Marcell, Rófusz Ferenc vagy éppen Hayao Miyazaki sem gyerkőcök már, hogy csak néhányat említsek az általam is nagyra tartottak közül, ám amit a ’46-os születésű Priit Pärn és társai (Heiki Ernts 1953, Kaspar Jancis 1975, Mati Kütt 1947, Leo Lätti 1957, Ülo Pikkov 1976, Janno Pöldma 1950 és Priit Tender 1971) elénk tárnak, az nem az a kifejezett animáció-klasszika, feltéve, ha van ilyen egyáltalán.

A Frank & Wendy műfaji rokonságát az animáció mocskos és bűzös földalatti alfelén kell keresnünk, lenn a South Parkon, Beavis és Butthead utcájában. Ezen utóbb jelzett művek alkotói az észt csapat ifjabb szegmensével vannak átfedésben, gyanítható, onnan jött az ihlet, ám a forgatókönyvet a doyen, Priit Pärn (hogy lehetnek ezek rokonaink???) írta.
A forgatókönyv márpedig olyan, mintha két 18 éves ifjú, a Sziget után rajtuk maradt Nefürgyéle-pólóban, betartva a viselt utasítást és nem megszakítva a különböző tudatmódosító szerek fokozott bevitelét a szervezetbe, belevágná magát a tévéfotőjbe és végignézné a teszkóáruház teljes filléres dvd-kínálatát, majd ezt zanzásítva este elmesélnék a haveroknak. Akik bambán vigyorognak a történetfolyamot át- meg átszövő aktuálpolitikai utalásokat hallva, nyilván hőseink olykor a híradócsatorna gombját nyomták, a play helyett… Ez olyan “punkcselekedetnek” hangzik, nem pedig egy nyilván nagy múltú animációs kultúra frontjellegű, programadó, határhágó, stb. megnyilvánulásának.

Pedig az észtek (eesti mehed) Butthead eléjük dobott, hogy is mondjam csak, taknyos pézséjét vették fel, bármiféle finoman cizellált “magasművészeti” csipkekeszkenő helyett; művük olyan, mint egy évad South Park 75 percbe zsúfolva. Iszonyú tömény agyament baromság, csúnyán elküldve mindenki a francba a teljes amerikai történelemtől az Oroszországgal kapcsolatos határvitákig, George Washingtontól Putyinig, Bush-tól a japán turistákig, a rengeteg dollárjukkal, hamburgerjükkel, kólájukkal és globalizációjukkal egyetemben. Ahogy ezt illik mostanában efféle termékek esetében, mindent a fogyasztóért – tenném hozzá nem titkolt kajánsággal.

Úgy érzem, ideológiailag nem teljesen tiszta az alkotók szándéka, én inkább valamiféle financiális megfontolású sikeroffenzívát sejtek a háttérben. Az alkotók tudván, hogy korlátozottak anyagi eszközeik és látva például a South Park sikerét, ilyet mi is tudunk, sőt jobbat is! felkiáltással láthattak munkához.

Az eredmény egy eszközeiben, mondanivalójában, harsányságában ekvivalens South Park-klón, s mint ilyen tökéletes. Erős darab, ez tény, csak emberi kéz és emberi fantázia által vezetett vonalak, igazi rajz-film, semmi digitális bűbáj, az csak az én speciális kekeckedésem, hogy jobban örültem volna egy szuverén, egyedi stílusú észt rajzfilm bemutatkozásának. Vagy utalva a filmben elhangzottakra: Nincs rossz film, csak kevés vodka?

Kategória: Film
Címke:
Közvetlen link a könyvjelzőhöz.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.