Angelina Jolieről szól Clint Eastwood soron következő opusza, melynek tétje, hogy meglesz-é a második Oscar Jolienak. Az esély jó, hiszen Eastwood csinált már Oscart Hillary Swanknak is, miért ne tenné Pittnével is? Főleg, hogy nagyjából hasonló karakter a két csaj, bár ajakban Jolie erősebb. Persze, megérdemli ha nyer, és sajnálatos, ha nem, hiszen rendesen odateszi magát Angelina Jolie a fiát elvesztő anya tragikus sorsának megelevenítésében, ilyen szerepek ilyen alakítására szokás Oscart (és egyebeket) adni.

De nem menjünk el szó nélkül a film mellett, hiszen szokásosan jól kidolgozott, méltóságosan gomolygó krimi ez, komoly csattogóval a végén. Szinte látom Clint bácsit, ahogyan a ranch teraszán üldögélve magára teríti ponchóját, rágyújt egy cigarillora és mesébe kezd: lassan szövi mondatait, messziről kezdi, de ez kell, hogy pontosan megértsük a sztori szituációját. A húszas években járunk, Kalforniában, a mozikban még Tom Mix és Chaplin filmjeit játszották, az utcákon még sok pöfögött a Ford üzemében készült T jelű modellekből. A telefonhívásokat még hatalmas termekben csinos kisasszonyok kapcsolták össze kézzel, olyan hatalmas táblákon, melyből zsinórok százai lógtak ki. Christine Collins (őt játssza Jolie) is efféle hölgy. Egy napon mire hazaér, a kilenc éves, jól nevelt és szófogadó fia hűlt helyét találja a lakásban. Kétségbeesésében felhívja a rendőrséget, azonban azok lerázzák, 24 óra távollét után keresnek csak bárkit is. Clint bácsi kezdi bepörgetni a sztorit. Nő a kényelmetlen érzés bennünk, itt ez az egyedülálló, helyes nő, aki nem kap segítséget, még onnan sem, ahonnan ez szinte kizárólag várható. A gyerek persze nem kerül elő, telik s múlik az idő. Hetek teltek már el, mikor egy rendőr keresi Christine-t: megtalálták a fiát. A nő örömtől sírva rohan ki a vasútállomásra, ám ott döbbenten látja, hogy a vonatról leszálló fiú nem az ő fia. A srác azonban kitárt karral rohan felé…

Eastwood zseniális csavarása a történeten az, hogy nem az anya és elrabolt gyermekének tragédiáját követi, mely kézenfekvően hatásvadászós lenne, hanem egy teljesen más vonalat boncolgat. Az ügyet saját renoméja és reputációja érdekében bárhogyan, akárhogyan is eltussolni szándékozó rendőrséggel küzdő nőt veszi górcső alá, hogyan veheti fel a harcot egy védtelen, kiszolgáltatott nő a fegyveres férfiak által gyakorolt hatalommal. Nos, némi segítséggel, annyit elárulok: Briegleb tiszteletes (John Malkovich) és rádióműsora áll a nő mögé. A harc végső kimenetele így eredményes, de mégse igazán happyendes lesz, annyit elárulhatok.

A film leginkább Eastwood korábbi, Éjfél a jó és rossz kertjében című filmjére emlékeztet ritmusában, hangulatában, csavarintásaiban, nyilván, mert az irodalmi alapanyagból készült, ez pedig valóságos eset feldolgozása. Tehát komoly az ügy, az író sokat agyalt rajta, a valóság meg a legjobb író, mint tudjuk. A film történetszövése a meglepő hangsúlyeltolódások és cselekménybodorítások ellenére Eastwoodhoz méltóan kristálytiszta, hiánytalan és alapos. A kiváló színészvezetés nem csoda, hiszen a rendező is színész, nem is akármilyen, ráadásul jó rendező is. A húszas évek világa aprólékos műgonddal, és gazdag kelléktárral lett megidézve, nem véletlen az Oscar-jelölés itt sem a látványtervezésért és az operatőri munkáért egyaránt. Aztán majd meglátjuk, mi sül ki ebből a végelszámolásnál, a film erős 8/10.