The Good, The Bad, The Weird (Joheunnom nabbeunnom isanghannom, 2008)

Attól tartok, Szomjas György idejekorán stoppolta az eastern elnevezést, így a mai, westernre gerjedő távol-keleti filmesek, illetve a filmjeiket beskatulyázni vágyó filmes szakírók bajban vannak, hogyan illessék eme furcsaságokat. Pedig Távol-Keleten, a rendes Nyugat-kultusz egyik oldalágaként, újabban sok olyan film készül, melyekben a jól ismert western-klisék sorjáznak, innen nézve vicces összképet mutatva. Ha maradunk az ételekről elnevezett analógiánál, hiszen már a spagetti-western is egyfajta nemzetspecifikus paródia volt, akkor volt már tom yam western, sukiyaki western és akkor most itt a kimchi western, Korea nemzeti káposztasalátájáról elnevezve. A mienk akkor miért nem lett gulyás western? Vagy eastern, vagy mi?

Kim Ji-woon, aki az izmos dél-koreai film zsánerfilmes szekciójának komoly rajongói táborral rendelkező alkotója, szinte minden filmjében egy-egy stilisztikai mesterművet alkot meg, a klasszikus hongkongi gengszterfilmtől a horroron át a jelen eset apropóját képező spagetti westernig. Alkotói módszere egyszerű, mondhatni tipikusan távol-keleti: aprólékosan megfigyeli a kiszemelt nyugati terméket, hogy néz ki, mi van benne, mitől működik, aztán otthon ezekből előállítja a saját verzióját. Ahogyan annak idején a nagy japán cégek, majd mintájukra az összes keleti kis, közepes és nagy tigris gazdasági csodagyártói is csinálták. Kim Ji-woon ez alkalommal Sergio Leonét nézte ki magának, ez persze már a címből is egyértelműen látszik: A jó, a rossz, és itt a verse, a gyagyás. A filmben a két legismertebb Leone-spagetti, a Volt egyszer egy vadnyugat és A jó, a rossz és a csúf jellegzetes motívumai, pillanatai vannak itt valami eszement tempóban, koreai ízlés szerint összegyúrva, koreai szereplőkkel, koreai helyszíneken. Konkrét jelenetek vannak egy az egybe, vagy kis variációval átemelve e két műből: van nyílegyenes pályán veszteglő vonat, van fejünk felett átszáguldó vonat, van kívülről trükkös akció, rosszemberek kiiktatására és van a vonaton saját nyálában, vérében kúszó gonosz ember. Van echte Morriconés fütyülős zene, ám itt már van idegen anyag is, pl. Tarantino Kill Billjéből is ismert Santa Esmeralda-féle Don’t Let Me Be Misunderstood. (Tarantino szelleme amúgy is ott lebeg az összes távol-keleti western felett…) Van történelmi tabló, vagy legalábbis annak igénye is, hiszen ha úgy nézzük, a film Korea huszadik századi történelmének egy zűrös szakaszát allegorizálja: amikor az oroszok, a kínaiak és a japánok egyszerre akarták a befolyásukat megszerezni e (innen, térképen nézve) nyúlfarknyi félsziget felett. Van kötelező pisztolypárbaj, összevont szemöldökös nézésestül, ami itt elég viccesen néz ki, tekintve a mandulavágású szemek arrafelé igen elterjedt voltát.

Azonban nem szolgai másolat a film, nem remake és nem is paródia, mint azt talán sokan gondolják. Szerintem véresen komolyan gondolta Kim Ji-woon e filmet is, mint ahogy az eddigi összeset. Egész egyszerűen másként jár az agya, mint Leoné-é (és a mienk), más kultúra, más motiváció. Tetszik neki a forma, a tartalmat pedig majd ő belepakolja. Nos, ilyen a film. Tartalom nem sok van benne, egy kincsekhez vezető térkép utáni rohangászás az egész, néhány burleszkszerűen humoros jelenettel, melyeket a ‘gyagyás’ szereplő szállít, e film lényege nem a sztori. Kim Ji-woon egy totális csapást akar mérni az érzékeinkre, az abszolút mozit óhajtja megalkotni. Ennek megfelelően rengeteg látványosan kivitelezett lövöldözés és üldözéses jelenettel van a film telezsúfolva, ezek hivatottak a lényeget szolgáltatni. Közben persze az ismert Leone-motívumok, illetve azok kiforgatásai fűzik össze e tűzijátékot, ezek számunkra szórakoztatóak, feltéve, ha felismerjük őket. A film tele van efféle idézetekkel. Színészi alakításokról nyugati értelemben nem lehet beszélni, itt inkább valamiféle rajzfilm-karaktereket látunk, ám ez itt így stílusos. Teljesen más a film ritmusa, ne várjuk az ismert hosszú snitteket, a szélben lebegő kabátokat, a talpunk alatt fütyülő szelet, e filmben persze benne vannak ezek is, de úgy, mintha felgyorsítva vetítenék a Jó, a Rosszat: az uszkve 3 óra lemegy 2 óra alatt… A híres hármas párbaj parafrázisa is pikk-pakk-puff-puffpuff. És vége. Így ilyen ritmusban a film szinte elröppen, és úgy állunk fel, hogy mekkora egy baromság volt ez! És milyen jól elszórakoztunk rajta… Be is nyomjuk rá a 7/10-et.

Kategória: Film
Címke:
Közvetlen link a könyvjelzőhöz.

12 hozzászólás a(z) The Good, The Bad, The Weird (Joheunnom nabbeunnom isanghannom, 2008) bejegyzéshez

  1. koimbra szerint:

    Nem kezdődött rosszul, ám részemről hamar azzá vált. Mikor az (emós) rossz fickó visszamegy megbízójához, az meg csak prédikál neki, közben meg simán lelőhetné jelenetnél kezdődött, ezután 20 percig bírtam még.

  2. efes szerint:

    @koimbra: emós… 😀
    Én nem tudom eldönteni, hogy tetszett-e. Abszolút kedvfüggő a megítélése, ha jó a kedvem, bírom, ha esetleg rossz kedvemben kap el, akkor még egy pontot sem adok rá.

  3. kej szerint:

    @efes: bocs. kicsit off leszek. koreai thrillerek témában: keresem azt, amiben egy sorozatgyilkos után nyomoznak, s ami megtörtént eseten alapul. úgy tűnik, hogy kettő is van belőle: az üldözőt a titanicon mutatták be, s nagyjából jelenleg még hozzáférhetetlen dévédén. viszont – úgy rémlik, hogy van egy másik is, ami viszont megjelent. sajna nem jut eszembe a címe. :(((((

    tucc segíteni?

    esetleg, ha mind a kettő hozzáférhető, vagy nem, de akkor a mátrix csúszott meg

  4. efes szerint:

    @kej: Fú, hát a dél-koreai krimikben szinte kizárólag sorozatgyilkosok után nyomoznak…:))) Az üldöző megszerezhető az internetről, akkor itt van kim Ji-woon új filmje, az I Saw The Devil, akkor a Memories of Murder (szerintem erre gondolsz), akkor Park Chan-wook Bosszú-trilógiája… ezekről mind írtam itt a blogon. De mondom, nagyon sok van ilyen sorozatgyilkosos dél-koreai. 🙂

  5. kej szerint:

    @efes: köszönöm. hát persze, hogy a halál jele. boldog vok, hogy sikerült megoldani. egyébként a láttam az ördögöt tényleg annyira zseniális?

    PS: bosszú-trilógia. szerintem az első a legsúlyosabb. a három testvér kivégzése, valamint a kiszáradófélben lévő folyóban a leszámolás… ez a kettő olyan, mint egy nagyzenekarra írt szimfónia. szuperszép és fájdalmas…

  6. efes szerint:

    @kej: szerintem ha nem is zseniális, de igen jó, ám vannak akik ezt nagyon vitatják. lásd ott: asanisimasa.blog.hu/2010/12/03/i_saw_the_devil_akmareul_boattda_2010
    🙂

  7. efes szerint:

    @kej: ja, amúgy nincs meg nekem, egyik sem, ha erre céloztál..:P viszont használd bizalommal az internet nevű fantasztikus találmányt. 🙂

  8. kej szerint:

    legalább nem keserítettél el. viszont, most, hogy a halál jelét kerestem, legalább rájöttem, hogy az üldöző is kell.

    ezzel együtt totál balfék vok. tegnap még láttam egy cserebere weboldalon a halál jelét. mostanra viszont elfelejtettem a címét. megvilágosítottál, de a hirdetést nem látom. no nem baj. vagyok így még legalább egy filmmel. egy remekbe szabott orosz kurzusfilmmel, a licsnij nomerrel. sajna – hála az elbutulásnak – már a magyar címét sem tudom. de így szép az élet

  9. kej szerint:

    félre értettél. csak dumcsiztunk

  10. Visszajelzés: Erőnek erejével (The Last Stand, 2013) | asanisimasa

  11. Visszajelzés: Filmnapló – 2017. május | asanisimasa

Hozzászólás a(z) efes bejegyzéshez Kilépés a válaszból

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.