Még a meglehetősen decens lineup sem sarkallta a magyar forgalmazót arra, hogy ezzel a filmmel kimerészkedjen a mozikba, így eleddig csupán DVD-n nézhető meg Dennis Lee tulajdonképpeni első filmje. Magyarázhatjuk ezt gazdasági válsággal, a düledező mozipiaccal, illegális internetkalózokkal, ám azért egy Julia Roberts–Willem Dafoe–Emily Watson–Carrie-Anne Moss–Ryan Reynolds–Hayden Panettiere által főszerepelt filmnek el kellene döcögnie bárhol, bármelyik moziban, már csak a szereposztásban rejlő izgalmakért is: Például, a Hullámtörők üstököse a Micsoda nő unokahúga, akinek gyerekkori önmagát a Heroes pompom-lánykája játssza! Vagy Bobby Peru, aki emberi Jézus Krisztus volt, most egy fafejű és korlátolt, tehetségtelen lektűríró. És ez csak két karika a lehetséges sokból…

Maga a Közös titkaink persze nem egy süvöltősen jó film, de messze nem nézhetetlen, egy majdnem jó közepes a melodramatikus családfilmek kasztjából. Puhább, mint az Amerikai szépség de lényegesen karcosabb, mint a mainstream médiából ömlő hagyományos amerikai családmodell közegében játszódó tucatfilmek, – tévésorozatok. Például, igen jól megírt forgatókönyv alapján készült, a rendező Lee ügyes Robert Frost-adaptációjával van dolgunk, és ráadásul ez a filmen is átjön: pergő, az idősíkokat ötletesen (bár messze nem forradalmian) váltogató a cselekmény. Parádés a film vágása, amely remekül adja a ritmust a sztori alá, igen erős a filmben a színészi jelenlét, kivált Willem Dafoe-é, akit meglepetés látni efféle negatív lúzer-szerepkörben. Jól tolja, pedig. Számomra meglepetés Ryan Reynolds is, akit eddig főleg könnyedebb műfajokban, limonádékban, mesefilmekben láthattunk, itt megmutatja, képes intellektuális szerepet is játszani, kevés eszközzel, mégis érzékletesen mutatja meg a fiatal író összetett személyiségét.

A film középpontjában egy nem túl tehetséges lektűríró és szintén nem túl tehetséges, szintén lektűríró fiának konfliktusa áll, melynek gyökereit szándékszik feltárni új -ezúttal komoly- regényében a fiú. Egy családi összejövetel alatt játszódik a film, borul a bili, csontváz esik ki a szekrényből és kikandikál a szemét a szőnyeg alól, ahogy ez az efféle “lepel-rántogatós” filmeknél lenni szokott. Sajnos az íróék azért annyira nem extrémek, életükben nincs annyi tragédia -bár a film apropója az egyik lehető legnagyobb tragédia!-, nem annyira őrültek és excentrikusak, hogy végig érdekeljenek, a film kétharmadánál azon kezdtem el gondolkodni, hogy miért érdekel engem ez a nem túl érdekes család? De olyan jó a film ritmusa, vágása, hogy ezen a holtponton viszonylag könnyen túljuthatunk, így már nincs is olyan sok idő a melodramatikus happy endig. A holtpont után ha valami apokaliptikus finálé következne, igen magas pontszámok jönnének most, így, lanyhácskásan viszont az asanisimasa csak 6/10-et tud adni. Azonban ez egyáltalán nem a nézhetetlen kategória. (Felesleges volt a cím semlegesítő elmagyarítása, hiszen az eredeti, a Szentjánosbogarak a kertben dramaturgiailag szervesen kapcsolódik a filmhez.)