A reneszánsz-kori Itália legendás és hírhedt nagy dinasztiái közé tartozott a romagnai Borgia-família. Rodrigo Borgia, aki VI. Sándor néven lett pápa, valamint annak fiai, mint például a rettegett Cesare, valamint lánya, a gyönyörűséges Lukrécia, intellektusukkal, fizikai szépségükkel, valamint gátlástalan és érzéketlen hatalomvágyukkal tűntek ki a kor, sőt a történelem nagy pszichopatái közül. A spanyol Antonio Hernandez az ő életükből készítette történelmi dolgozatát.

A film jó hosszú, van több mint háromórás DVD-változata is, én egy közepeset, 140 perc körülit láttam. Az ilyen családregény-műfajban ez azonban a minimális hossz, tekintve a rengeteg fő- és mellékszereplőt, azok életének szövevényes szálait, azt a jó néhány évet, melyet a film átível Borgiáék különféle orgiáinak taglalásával. Nekem nem tűnt túl hosszúnak, nem untam. Méltóságteljesen csörgedezik a mozi, azonban témájához mérten kissé túl eminens, túl illedelmes hangvételben. Nálam  ennél lényegesen több elfért volna a vérfertőzős, orgiasztikus jelenetekből, hiszen a Borgia-család története tele van effélékkel, beleértve a legenda szerint saját lányával (ez már önmagában sicc!) háló (még egy sicc!) pápát. Itt csak szimpla ágyjelenetek vannak, ízléses, “főműsoridős” kivitelezésben. Gyilkosságok dettó. Így azonban éppen arról nem esik elég szó, amiről a család hírhedtté vált. Az amúgy korrektül játszó színészek olyan természetességgel imitálják Borgiáék rémtetteit, ezeket Hernandez olyan magától értetődően mutatja meg, hogy a néző gyorsan át is siklik felettük- na ja, ez a dolgok intézésének természetes volta, gondolhatja. Ebben a szellemben viszont elvész a dráma, a tragikum, az explicit erőszak és szex a sztoriból, holott éppen ezekről kellene szólnia. Pedig egy szex közben megmutatott pápa azért nem semmi, főleg, ha belegondolunk abba, hogy a manapság sokszor szárnyra kélő bűnös pap-történetek mennyire kivágják a biztosítékot felekezettől függetlenül, szerte a világon. A mérleg másik serpenyőjében a még mindig erősen katolikus spanyol és olasz mentalitás áll, melyben az egyház és a pápa tisztelete azért még mindig igencsak kordában tartja gyarló szolgáik gondolatát. Ilyen “áhítatban” azonban nem egy ilyen bűnös családról, hanem valamelyik szentről kellett volna filmet forgatni. A Borgia-család története így csak egy szépen fényképezett, ízléses kiállítású, illedelmes tévéfilm, mely az asanisimasa szerint 5/10 pontot ér.