Hétköznapi mennyország (Så som i himmelen/As It Is in Heaven, 2004)

Nem lehet azt mondani, hogy az 1938-as születésű svéd Kay Pollak ontja magából a filmeket, az imdb mindössze egy ’72-es tévésorozatot és négy nagyjátékfilmet jegyez. Ha azonban azt nézzük, hogy ebből a négyből kettő jelölve volt a nem éppen igénytelenségéről ismert Berlini Filmfesztivál Arany Medvéjére, ez a mostani pedig legjobb külföldi Oscarra, akkor azt mindenképpen megállapíthatjuk, hogy igen jó hatásfokkal alkot a rendező. Ne zavarjon senkit, hogy ezek közül nem nyert meg egyet sem, a szakmának komolyan a jelölés számít, a díjat pedig csak odaadják az egyiknek. A Hétköznapi mennyország is megkaphatta volna az összes létező Arany Füttyfürüttyöt, hiszen remekmű.

A világhírű hegedűművész és karmester sikerei csúcsán egyszer csak fizikailag és lelkileg is összeroppan, majd mintegy elmenekülve a világ elől, visszatér gyermekkora színhelyére, egy világvégi svéd falucskába. A furcsa figura nagy feltűnést kelt a faluban, de rövidesen megtalálja helyét a templomi kórus élén. Egzaltált személyisége, az egyszerű falusiak számára nem mindig érthető motivációi azonban többekben ellenérzéseket szül, ráadásul betegsége is ki-kiújul. Azonban a kórus és a zene szeretete hozzásegítik, hogy végül megtalálja életének valódi értelmét.

Nem egy nagy sztori, így szüzséként olvasva talán valami erősen melodramatikus bájolgásnak is tűnhet, pedig messze nem az. Pollak zseniálisan szerkeszti meg a filmjét, kitűnően építi fel a sokszor gyökeresen eltérő karaktereit, egészen a legtávolabbi mellékalakokig bezárólag, ami már önmagában is komoly hitelességet ad a filmnek. Gazdag konfliktus- és kapcsolati hálót vázol fel, az előbbihez hasonló okból és eredménnyel, melyeket egytől egyig, a káoszba fúlás legkisebb jele nélkül visz végig. Egyetlen elvarratlan szál nincs a filmben, sőt a végén olyan cizellált masnit köt az egészre, hogy ember legyen a talpán aki magában tudja tartani a tiszta művészi katarzis könnyeit.

Tulajdonképpen egyszerű a trükk: őszintén és a lehető legtermészetesebben kell ábrázolni a legtriviálisabb érzelmeket, nagy lelki és fizikai eseményeket is, akkor fel sem merülhet a giccs vádja. A skandináv kultúrákban igen nagy hagyományai vannak a bonyolult lelki és érzelmi folyamatok hiteles ábrázolásának – nyilván a hosszú, kemény és rideg téli estéknek is köszönhető ez – Kay Pollak ebben a legmagasabb, bergmani, sőt ibseni szintet képviseli, ráadásul úgy, hogy beszéljen akár a legmélyebb emberi dolgokról, mindig belesző valami egészen egyéni, fanyar, néha már-már bornírt, de mindig bölcs humort is. Must see-kategória a film, kapható nálunk is, sőt a budai Tabán Moziban még műsoron is van. Asanisimasa nem adhatja alább, mint: 10/10.

Kategória: Film
Címke:
Közvetlen link a könyvjelzőhöz.

10 hozzászólás a(z) Hétköznapi mennyország (Så som i himmelen/As It Is in Heaven, 2004) bejegyzéshez

  1. wim szerint:

    10/10? Te jó ég, ezt meg kell nézni! (Amilyen szűkmarkúan osztod egyébként…)

  2. efes szerint:

    @wim: 🙂 Jaja, úgy hiszem, ez egy közel tökéletes film. Nekem legalábbis nagyon tetszett. A zenei részek tán csak olyan hogysimondjamcsak… 🙂 De még ezek is elférnek, mert szépen vannak ellenpontozva.

  3. efes szerint:

    @wim: Persze, lehet hogy csak öregszem..X)

  4. wim szerint:

    Csak most látom, a magyar címben mennyire elsikkad az áthallás (nem újság). Az angolból kiindulva legalábbis, svédül nem tudok, de szerintem nagyjából szinkronban lehet az eredetivel. Ha valaki érti a svédet, felvilágosíthatna.

  5. efes szerint:

    @wim: Jogos és fontos észrevétel. Szerintem az angol a svéd tükörfordítása, bár én sem tudok svédül. Nyilván eredetiben az igazi, én szinkronnal láttam, az viszont minőségi munka volt.

  6. Aquarius szerint:

    Örülök a 10/10-nek, egyik kedvenc filmem. 🙂

  7. efes szerint:

    @Aquarius: Üdv a klubban! 🙂 Nem vagyunk sokan, bár a svédeknél a legnagyobb kasszasiker volt 2005-ben…

  8. wim szerint:

    Végre megnéztem (svédül!), tényleg jó. Egy icipicit didaktikus nekem, ezért csak 9/10. De azért szívmelengető. Külön értékeltem az igen finom bibliai allúziókat, az profi volt.

  9. _DelMare_ szerint:

    kíváncsian és nagyképűen ültem le megnézni a filmet, mondván efes nagyon vágja a témát rossz biztos nem lesz, de h tízre nem fogom pontozni, az is tuti. annyira jó, csak nem lehet a viking világvége faludráma.

    na most az van, hogy nem tudok mire levonni. ez így konkrétan 10pontos kategória, hibátlan.

    (és köszi az ajánlásért!)

  10. efes szerint:

    @_DelMare_: 🙂 De most látod? Ez a Pollak, a rendező, idén 71 éves, és ez csak a negyedik játékfilmje. Mit csinált ez 67 évig?! 🙂

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.