Il Divo – A megfoghatatlan (Il divo – La straordinaria vita di Giulio Andreotti), 2008

Paolo Sorrentino Cannes-i különdíjas filmje látszólag maffiafilm, a valóságban valószínűleg tényleg az, tulajdonképpen pedig politikai filmpamflet. Középpontjában a hétszeres olasz kereszténydemokrata miniszterelnök, a később bűnös és korrupt vélt/valós maffiakapcsolatai miatt többször elítélt/felmentett Giulio Andreotti élete, illetve azon keresztül az olasz politikai közélet igen zajos közelmúltja áll. A történet gyakorlatilag ma is, Berlusconi regnálása idején is tovább tart, a film befejeződik Andreotti legutolsó perének eredményhirdetésével.

Ha Shakespeare ma élne, az Andreotti-sztorit biztosan megírta volna, hiszen ahhoz képes Macbeth, Lear vagy III.Richárd története habos-babos gyerekmese csupán. A hullák számát tekintve is, de az ügy bonyolultságát, az azt átszövő ármányok, intrikák, politikai alkuk és baklövések számát tekintve is mindenképpen a legnagyobb királydrámák sorába illene, még akkor is, ha a végkifejlet szemtelenül vigyorgó cliffhanger.

Sorrentino feldolgozása egy minden szempontból igényes, nagyszabású vállalkozás, mely azonban szemléletében közel sem követi a tiszteletteljes biográfiák hosszú és unalmas sorát, hanem kifejezetten pimasz és gunyoros, ezért mondom: a film inkább egyfajta pamflet inkább, mint egy politikus életrajza. Meghökkentő jelenetek sorjáznak pazarul fényképezve, melyeken a közelmúlt olasz politikájának ismert és számunkra ismeretlen arcai szívatják egymást keresztbe-kasul, valamiféle fura marionett-előadásban, melynek zsinórpadlásán a végletesen cinikus Andreotti ül fapofával, a kezeiben összefutó szálakat mozgatva. Sajnos ez a film nagy hibája is, hiszen aki nem járatos a témában közepesnél mélyebb szinten, az egy idő után semmit nem fog a filmből érteni, képtelenség lesz rendet vágni a rengeteg össze-vissza rohangáló, ide-oda nyilatkozó és az eseményeket kommentáló öltönyös figura között. Ha legalább nagyjából tudjuk követni a film igen vad ritmusát, akkor néha hangosan felröhögünk, ami azért egy miniszterelnöki életrajztól nagy trüváj. Üde és gondolom, igen bátor alkotás ez, nálunk is kéne ilyen, de erre én most szemernyi esélyt sem látok. Asanisimasa: 8/10

Kategória: Film
Címke:
Közvetlen link a könyvjelzőhöz.

13 hozzászólás a(z) Il Divo – A megfoghatatlan (Il divo – La straordinaria vita di Giulio Andreotti), 2008 bejegyzéshez

  1. alex4427 szerint:

    Én is nagyon bírtam ezt a filmet.
    Egyébként pedig nálunk az elmúlt 20 évben nem sok bátor (mit, bátor? korrekt mai!) film készült.
    Helyesbítek: nem sok bátor film készült HELYETT bátor film nem készült!
    Úgyhogy MOST semmivel sem rosszabb a helyzet. Sőt! Végre süllyesztőben a rendszerváltásnak becézett Kész Átverés Show kivitelezői ( a néhai szdsz, mdf és az mszp)!

  2. bog.art szerint:

    nekem már egy jó ideje bajom van az olasz filmekkel, ezzel is pont az, hogy csak az olaszoknak szól (meg azoknak, akik járatosak a világháború utáni olasz politikai játszmák történetében), anélkül teljes értelmetlen minden poén és utalás. a gomorrára is ezért haragudtam, imádtam a könyvet, gondoltam, ajánlom is majd a filmet az ismerőseimnek, de ha nem olvasták az eredeti sztorit (arra már nem is merek gondolni, hogy a camorra működéséről alapismereteik legyenek, de hát olaszországban erről mindenkinek van véleménye, együtt élnek a jelenséggel), akkor szó szerint semmit nem lehetett érteni belőle, mármint a filmadaptációból. talán azt gondolják, az ő modernkori történelmüket mindenkinek ismerni kéne, és egy icipici fáradságot sem vesznek arra, hogy legalább nagy vonalakban vázolják a politikai-történelmi körülményeket. (mondom ezt úgy, hogy évekig éltem köztük) nekem szatírának gyengécske volt, én még mindig pasolinit sírom vissza….

  3. efes szerint:

    @bog.art: Pasolini azért más kategória, gondolom a Salóra gondolsz. A mai körülmények között PPP már szerintem nem is filmezne, ha élne, mivel nincs az a producer, aki pénzt adna neki az afféle filmekre/vagy ha filmezne, akkor lényegesen simább filmeket készítene.

    Szerintem, azért aki picit igényesebb néző, az tájékozott is és nem járkál csukott szemmel a világban, az azért nagyjából veszi a lapot, amit ezek IL Divo és camorra, stb. filmek kínálnak, Andreottival, Moróval, a Vörös Bigádokkal, stb. tele voltak a híradók itt is anno. Szerintem nem kell olasz maffia-adófizető étteremtulajnak lenni ahhoz, hogy megértsük a camorra működését.

    Azonkívül, én ezt a filmet pl. a hazai viszonyok fényében nézem, így egyrészt süt, mint a nap, másrészt pedig szeretnék én fele ilyen maró politikai szatírát látni már, mondjuk az exkomcsi milliárdosokról Széles elvtárstól Demján elvtársig, a Simicskó-ügyről, az olajszőkítésről, Orbán szőlőjéről és Gordon libáiról, meg a többiről. Erre viszont nincs esély, mint ahogy ezt jeleztem is. Ezért kesergek és irigykedek az olaszokra.

  4. bog.art szerint:

    @efes: persze, a magyar részével egyetértek, de változatlanul az a véleményem, hogy abban semmi bátorság nincs, ha valaki lefilmezi azt, amiről amúgy mindenki tud és beszél olaszországban. kész, passz, ilyen a politikai életük (mentalitásuk?), teljesen nyilvánvalóan maffiózók ülnek-ültek a bársonyszékekben, ezen már annyira fel sem kapják a fejüket (vaffa!-nap és saviano ide vagy oda), úgyhogy semmi leleplező nem volt az il divo-ban, andreotti ezen ügyeiről mindenki tud, csak ettől még nem változik semmi. nem is az volt a fő bajom a filmmel, hogy bátornak akart látszani, hanem hogy pusztán az olasz értelmiség összekacsintása volt, mert ebből, hacsak valaki nem szakosodott az újkori olasz történelemre, ebből nem sokat ért, így aztán elvész a tragikomédia éle. pasolinitől nem feltétlen a salo-ra gondoltam, a mamma roma ugyanolyan forradalmi a maga nemében és ráadásul érthető a szociokulturális mondanivalója a nem olaszok számára is. én még olyan olasz filmet nem láttam, ami a maffia működését hitelesen és közérthetően elmagyarázza, vagy romantikus színezetű giccset gyártanak vagy átmennek dokumentaristába (lásd polip-sorozat), de azok a filmek meg egyszerűen nézhetetlenek egy idő után. ezért nézek én inkább sima olasz dokumentumfilmeket a szervezett bűnözésről, korrektek és élvezhetőek (természetesen időnként hatásvadászok, de hát ezt elnézhetjük az olaszoknak, nem?), szégyen, hogy azok viszont soha nem kerülnek a magyar nézőközönség elé, azért hallok még mindig olyan idióta véleményeket, hogy “a maffia milyen romantikus dolog és a férfibecsületről szól” (idézet egyik ismerősömtől, aki kurvára csak annyit tud a maffiáról, amennyit a keresztapából látott, de falcone nevét még hírből sem ismeri).

  5. efes szerint:

    @bog.art: Hát, lehet, hogy igazad van… Annyit azonban hozzátennék, hogy nem lefilmezte azt, amit mindenki tud, hanem karikírozta, sarkította az ismert személyeket, eseményeket, ami azért nem ugyanaz. Az, hogy nem a masszhoz szól, hanem az értelmiséghez, szememben nem hiba. Az olasz massz érdeklődése amúgy sem terjed túl a kirakatokon és az elképesztően ostoba tévéshowkon… Én mondjuk baromira nem vagyok jártas az olasz belpolitikában, de azért néhány névre emlékszem a híradóból, és így azért nagyjából -bár nyilván messze nem teljes keresztmetszetében- érthető volt a film. S mondjuk, el is magyarázták szépen, ki kicsoda és miért. 😀

  6. Frick László Emlékzenekar szerint:

    @alex4427: Semmi sem készült. Vegyün egy paraszti nagyarasztot, azzal a Magyarország felfedezése sorozat szociográfiáit, Zám Tibortól fölfelé. Aztán Berkovits György szociográfiái. Miket lehetett megírni és publikálni (Hajnóczy Péter az Elkülönítőt a Valóság-ban publikálhatta és kis változtatásokkal ma is detto a könyv9 Dögivel van és most már nyílt kateg’ a valóság-és tényfeltáró oknyomozó kollégyiom, de pl az Élet és Irodalomban 5 éve arról nyafogtak, hogy elfogytak a tények, nincsenek feltárandó okok . Nem tudunk semmit pl, mi történt a termelőszövetkezetekkel, hacsaknem Kun István[né] agitációs-propaganda, erősen amatőr megközelítéseit [Kun téeszelnök is volt – a szerk. megj.] amik kétsoronként valami torgyánozással vannak paszománytozva.

    Nem ismerjük a Videoton [Holding] történetét, mért nem verték széjjel, mért nem lett kótyavetye, mért maradt egyben a dolgozóiállomány vagy az ingatlanvagyon beleértve a vállalati lakásokat is.

    1972. körül a kripto női igényeket kiszolgáló, un bugyiizzasztó erotikus műfaj kereteiben szövőlányok meséltek a nemiéletükről.. ma nem tudjuk, mit gondolnak azok a fiatalok, akiknek soha nem volt még 3 évnél hoszabb akkor is vcsak félműszakos bejelentett munkaviszonyuk, miközben pedig végig melóztak. Nem tudjuk szocio’, mi élet folyt a kólagyárban, csokigyárban Pest alatti maszekbarneválokban. Amikor pedig itt vannak a médelyákok , sőt, az internet azt az illúziót kelti, hogy a mikrofon mindenüvé odagyugva vagyon.
    És a kamera???

  7. magyar-magyar szótár szerint:

    Csak Pesty László sorsára mutatok rá, pedig nem játék volt a film, ami miatt nullára lett írva szellemi közéletünkben.

  8. efes szerint:

    @Frick László Emlékzenekar: Schiffer Pál feldolgozta a Videoton-sztorit (ezen a címen: Videoton-sztori). Vadászni kell a dokumentumfilmekre, bennük van az “igasságosság”. Pro és kontra. De készülnek filmek…
    Pesty ott kúrta el, hogy először összerúgta a port Ember Máriával, a Fekete Doboz kapcsán, pénzről volt szó és tulajdonlásról, nem többről, ekkor már rákerült a bélyeg, jóval utána, mikor már megbukott kereskedelmi tévésként is, Viktorhoz kezdett törleszkedni, ami egy dolog, de vannak pályák, ahol az ekkora vargabetűket figyelemmel követik. De még ez se lett volna baj, ha nem tagadta volna meg a kezdeti időket. A “mi kutyánk kölyke” ilyet nem tehet. És ráadásul mindig is túl anyagias volt Pesty Laci.

  9. efes szerint:

    @efes: De az tény, hogy “amúgy” valóban az egyik legbátrabb és legmarkánsabb hangú filmes lehetne, sőt, néhány filmje kordokumentum. A Pesty. De saját magát kaszálta el. Ha erre szarok, akkor arra is szarnom kell, hajrá egyedül, csak így mehet. Meg úgy, hogy ” Mért legyek én tisztességes? Kiterítenek úgyis! Mért ne legyek tisztességes? Kiterítenek úgyis. JA”

  10. Visszajelzés: Helyben vagyunk (This Must Be the Place, 2011) | asanisimasa

  11. Visszajelzés: A nagy szépség (La grande bellezza/The Great Beauty, 2013) | asanisimasa

  12. Visszajelzés: Ifjúság (Youth/La giovinezza, 2015) | asanisimasa

  13. Visszajelzés: Silvio és a többiek (Loro, 2018) | asanisimasa

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.