A fivér (Брат, 1997)

Néhány napja hunyt el szívrohamban Alekszej Balabanov, akinek a nevét leginkább talán e ’97-ben készült A fivér című “gengszterfilm” kapcsán alekszej balabanovismerhetjük. Legát Tibor nekrológjában egyenesen az orosz Tarantinónak nevezte Balabanovot, s bár ennyi erővel lehet az orosz Jarmusch is, de leginkább mégis önmaga, Balabanov volt. Tényleg hasonló méretű kultuszt tudott teremteni hazájában és külföldön is, mint Tarantino a Ponyvaregénnyel vagy Jarmusch a Florida a Paradicsommal. A kultuszteremtőket pedig nem másról, hanem önmagukról nevezzük el. Ennyiből talán következik is, hogy A fivér természetesen igen jó kis film, és Balabanov korai halálával (54 éves volt) még sok hasonlótól estünk el.

A címszereplő Danila (Szergej Bodrov Jr. – már szintén nincs közöttünk) az orosz történelem utóbbi szűk évszázadának tipikus figurája, a háborúból hazatérő katona. A háború Danyila esetében a csecsen háború, azonban amilyen állapotban onnan megérkezik az általános: kiégett, lelkében megkeményedett, könyörtelen, de becsületes fickó érkezik a kilencvenes évek közepének Szentpétervárjára, amely éppen csak hogy visszakapta régi nevét. A város a film másik főszerelője. Még nyoma sincs a mai fényűző csillogásnak, a a fivérváros a sok évtizedes szovjet uralom lehangoló nyomait viseli magán. A mindvégig rothadó rozsdabarnában fényképezett filmben egyszer sem süt a nap, ellenben mindenhol sár, köd és pocsolyák. A házak omladoznak, a vakolatok hullanak, elképesztő nyomorban élő emberek kóvályognak az utcán, melyen egy bizarr, áttetsző tehervillamos döcög panaszosan csilingelve. A maffiózók még másodkézből vásárolt/lopott, kopott külföldi autókkal villantanak, de már peckesen viselik nagyon menő csiricsáré nyakkendőiket. A diszkóban már szól a legbutább euró-trance tucctucc, az utcasarki punkok pedig LSD-t kéregetnek vodka helyett. Danyila erre a világra csodálkozik rá és itt próbál meg normális életet kezdeni. Egyetlen hozzátartozója azonban a maffia bérgyilkosa, így a hadviselt Danyila sorsa is “sínen” van…

Bár a film telistele van erőszakos jelenetekkel, minek kapcsán kézenfekvő is Tarantino emlegetése, ezeket azonban Balabanov sohasem mutatja explicite, nem tobzódik az erőszak pornográfiájában. Ő orosz és még mindig érdekli a lélek, jelen esetben Danyila lelke. A cselekmény sem árad olyan blikkfangosan, mint a Ponyvaregényben. Egyenesen haladunk A-ból B-be, ahogyan a Ladoga-tó jegén haladtak át a nagy Honvédő Háborúban a blokádot feltörő teherautók. Nem ugrálunk, nem haladunk több sávon párhuzamosan, hanem hangsúlyos le- és felblendével tagolt tömör, néhány snittből álló cselekménydarabokban zötykölődünk a végkifejlet felé. Ahogyan a filmbéli áttetsző tehervillamos is rója Szentpétervár utcáit…

Danyila azért van a világon, hogy megvédje a gyengéket, egyfajta Robin Hood. A kilencvenes évek közepének orosz valósága pedig tele van gyengékkel, akiket a feléjük kerekedő erősek szorongatnak, van tehát dolga Danyilának, aki leghűségesebb társát egy hajléktalan személyében találja meg. Ebben is különbözik Balabanov amerikai (nyugati) pályatársaitól, hiszen nemcsak hősének lelke, A fivér - Szergej Bodrov Jr.hanem a valóság is érdekli, meg is mutatja. Sőt, az egész hőstörténetet a valóság valóságos kulisszáiban mutatja meg.

Az orosz filmben szinte forradalmi módon jelennek meg nála a különböző szubkulturális jegyek, melyeknek sokban köszönhető a film kultuszfilm státusza. Danyila Sony Discmanje kifejezetten fontos cselekményszervező elemmé lép elő, de a diszkó-, koncert- és házibulijelenetek, valamint a “ural-rockot” játszó és a peresztrojka idején rendkívül népszerű Nautilus Pompilius együttes filmbeli jelenléte is a nyolcvanas évek magyar undergroundjának filmjeit idézi, legalább olyan kultúrtörténeti súllyal. Ma már kicsit vicces kinézetű orosz underground arcok nyíltan és jó kedvvel szívják a nyugat (és a kelet) valódi áfiumát, a marihuánát. Végig szól a korabeli orosz underground zene, jelentős előadóktól, tehát Danyila története kordokumentum is egyben.

A fivér sajátos hangulatához természetesen kell Szergej Bodrov Jr. sármja is. Bár néha zavaróan emlékeztethet a filmforgatás közben, egy hegymászóbalesetben elhunyt színész arckifejezése a mi kis “Villamos” Dávidkánkra, máskor meg Brad Pittre is, de leginkább ő is egy tipikusan orosz férfiszépség. Nyílt, kék tekintet, szőkésbarna göndör haj, erős testalkat és egy megnyerő, egyenes, megbízható személyiség. Potenciális világsztár lehetne ő is, Balabanov is, de sajnos már csak egy szebb és jobb világban. A fivér minden szempontból tökös, markáns, egyéni ízekben gazdag, szórakoztató film arról, hogyan kell élni ebben a rohadt világban. Asanisimasa: 8/10

Kategória: Film
Címke:
Közvetlen link a könyvjelzőhöz.

7 hozzászólás a(z) A fivér (Брат, 1997) bejegyzéshez

  1. wim szerint:

    Izgalmasnak látszik. Letölthető?

  2. Vkontakte szerint:

    Feltöltöttem, itt megnézhető nagyon jó minőségbe az első része: http://filmekaneten.hu/drama/a_fiver-brat-%D0%B1%D1%80%D0%B0%D1%82/

  3. Visszajelzés: Filmnapló – 2013. szeptember | asanisimasa

  4. ChrisDry szerint:

    remek volt, 10/7,5, naturalista sallangmentes, a zenék is jók voltak, kár a srácért és a rendezőért is, igazán volt benne valami különleges.

  5. ChrisDry szerint:

    Ui.: eredeti nyelven sokkal jobb, de azért kösz a szinkronos feltöltést is Vkontakte

  6. Visszajelzés: Névtelen

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.