Sok film merészkedik el odáig, hogy megpróbálja valamilyen módon megfogalmazni az elmúlás kérlelhetetlen folyamatát, Alekszandr Szokurov Anya és fia című alkotása a legmegrendítőbbek közé sorolható. Közvetlen “rokona” ez a film Haneke Szerelem, illetve Tarr A torinói ló című filmjeinek, azok szárazságánál, intellektualizmusánál azonban sokkal érzelmesebb, érzékibb, költőibb és érzékenyebb megfogalmazása a haldoklásnak és a halálnak.

A film tiszta költészet, mely a közmondásos “orosz lélek” hangján száll a festői orosz tájon, elmosódó, megdőlt fák, a szélben hullámzó búzamezők, nyírfák és a völgyben csobogó patak partján. Nincs cselekmény. Egy anya haldoklik, mellette a fia virraszt. Néha ölébe kapja és lassan végigsétál vele a ház körüli réten, ki a patak partra, majd vissza a poros úton. Közben töredékes félmondatok, suttogott szavak. Valahol a mélyen zene szól, de alig hallatszik, pontosan micsoda. Aztán vége. Alig több, mint egy óra, még csak azt a gesztust sem engedi meg magának Szokurov, hogy kitöltse a normál mozifilmre járó másfél órát – abbahagyja a filmet 73. perc után. Ahogyan az élet sem várja meg rendszerint a biológiailag kiszabott időt… Egyszer csak vége. Nincs dramaturgia, nincs aranymetszés, csak a Semmi van.

Hipnotikus erejű film. Asanisimasa: 10/10