Anya és fia (Мать и сын, Mutter und Sohn, 1997)

Sok film merészkedik el odáig, hogy megpróbálja valamilyen módon megfogalmazni az elmúlás kérlelhetetlen folyamatát, Alekszandr Szokurov Anya és fia című alkotása a legmegrendítőbbek közé Anya és fiasorolható. Közvetlen “rokona” ez a film Haneke Szerelem, illetve Tarr A torinói ló című filmjeinek, azok szárazságánál, intellektualizmusánál azonban sokkal érzelmesebb, érzékibb, költőibb és érzékenyebb megfogalmazása a haldoklásnak és a halálnak.

A film tiszta költészet, mely a közmondásos “orosz lélek” hangján száll a festői orosz tájon, elmosódó, megdőlt fák, a szélben hullámzó búzamezők, nyírfák és a völgyben csobogó patak partján. Nincs cselekmény. Egy anya haldoklik, mellette a fia virraszt. Néha ölébe kapja és lassan végigsétál vele a ház körüli réten, ki a patak partra, majd vissza a poros úton. Közben töredékes félmondatok, suttogott szavak. Valahol a mélyen zene szól, de alig hallatszik, pontosan micsoda. Aztán vége. Alig több, mint egy óra, még csak azt a gesztust sem engedi meg magának Szokurov, hogy kitöltse a normál mozifilmre járó másfél órát – abbahagyja a filmet 73. perc után. Ahogyan az élet sem várja meg rendszerint a biológiailag kiszabott időt… Egyszer csak vége. Nincs dramaturgia, nincs aranymetszés, csak a Semmi van.

Hipnotikus erejű film. Asanisimasa: 10/10

Kategória: Film
Címke:
Közvetlen link a könyvjelzőhöz.

7 hozzászólás a(z) Anya és fia (Мать и сын, Mutter und Sohn, 1997) bejegyzéshez

  1. ChrisDry szerint:

    régóta keresem, de nincs hozzá felirat magyarul… legalábbis én nem találtam… még anno.

  2. wim szerint:

    Kösz az ajánlót, én is megpróbálom levadászni. 🙂

  3. Visszajelzés: Apa és fia (Отец и сын, Father and Son, 2003) | asanisimasa

  4. ChrisDry szerint:

    nem sikerült találni…

  5. ChrisDry szerint:

    hatásos volt meg kell hagyni, így a nagy csenddel és az elmúlással…

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.