Szél támad (The Wind Rises, 風立ちぬ, 2013)

Tavaly (2013) szeptember elsején Hayao Miyazaki bejelentette, hogy a Szél támad lesz pályájának utolsó filmje, ezután szögre akasztja rajzfilmkészítő eszközeit, és -minden bizonnyal- a békés szemlélődésnek szenteli további éveit. A bejelentés, bár a rajongók körében pánikot keltett, valójában logikus lezárása az életét tudatos alkotással töltő, nagy tiszteletet szél támad1munkáival kiérdemelt sensei pályájának, aki innen nyugatról nézve, az anime műfajának legnagyobb alakjának tűnik. Aprólékos műgonddal kidolgozott hátterei, kavargó fellegei, varázslatos álomképei mindig is sziszifuszi kézimunkával készültek, ám ma már eljárt felettük az idő, győzött a CGI. Mindamellett, a 73 év sem múlik el nyomtalanul. Ez van.

Első látásra ez az utolsó mozielőadás is pont olyan, mint a mester többi filmje, sőt egyik jellegzetes motívumának, a repülésnek és a repülőgépeknek valamiféle alaposabb kibontása lenne. A történet azonban nélkülöz minden meseszerű momentumot, ugyanis valós történelmi eseményeket mesél el Tatsuo Hori 1937-ben megjelent The Wind Has Risen (風立ちぬ) című novellája alapján. A történet főhőse Jiro Horikoshi, akinek nevéhez fűződik a Mitsubishi A5M típusú repülőgép megalkotása, mely később a japán légierő gerincét képezte, de leginkább a kamikaze-pilóták bevetéseiről vált ismertté. Jiro szakmai fejlődése és pályája képezi a film cselekményének egyik vonulatát, míg a másik egy romantikus szál, Jiro és a súlyos tüdőbeteg Naoko tragikus szerelme.

A történet és cselekmény, valamint a narráció tekintetében a Szél támad inkább rokona Ari Folman amúgy zseniális Libanoni keringőjének, mint mondjuk A vándorló palotának, a képek szél támad2azonban hamisítatlanok, tipikusan Hayao Miyazakira jellemző csodák. Hátterekre, banális, apró momentumokra soha, senki nem fektetett olyan figyelmet, annyi energiát, mint Hayao, és talán a zen-központú, vagy sintóista gondolkozásra is visszavezethető az, hogy a tárgyakhoz, a föld, fa, kövek, az ég és a felhős textúráihoz, a növényekhez és az állatokhoz képet az emberek kifejezetten elnagyoltak, kvázi “hibásak”, “primitívek”. Az elbűvölő rajzokért érdemes végignézni a filmet.

Amúgy, ha nem rajzolva lenne minden, és nem egy igazi nagy mester búcsúfilmjéről lenne szó, akkor viszont más a helyzet. A Szél támad így egy már-már nézhetetlenül szentimentális, könnyben ázó, mélabús, romantikus dráma, egy közepesen érdekes, ám olykor kifejezetten patetikus hangvételű karriertörténettel átszőve. Nincs mese, ami nélkül viszont nincs semmi, nincsenek csodák, nincs misztikum, csak stilizált történelem és a szentimentális melodráma. Az meg uncsi. Asanisimasa: 5/10

Kategória: Film
Címke:
Közvetlen link a könyvjelzőhöz.

10 hozzászólás a(z) Szél támad (The Wind Rises, 風立ちぬ, 2013) bejegyzéshez

  1. wim szerint:

    Ó, én valami jobbra számítottam….:( A trailerben olyan jó volt nézni a repcsiket meg a vonatot. Mindegy, akkor is megnézem , ha egyszer hozzáférek.
    A Porco Rossót ismered? Az is “mesétlen” mese, felnőttes, realisztikus, de szerintem jól sikerült. Igaz, abban vannak csodák (ha úgy vesszük). 🙂

    • efes szerint:

      A jellegzetes Hayao Miyazakis (melyik a családneve? 🙂 ) motívumok most is megvannak, a táj, a hátterek, a repülők, a ritmus, engem a film epikus rétege untatott baromira. Nem realisztikus volt, hanem patetikus, az érzelmi része pedig szentimentális, a film pedig ezáltal valami furcsa, plazmaszerű giccs. Nem jött be. A Porco Rossot láttam anno, az nem zavart.

  2. koimb ra szerint:

    HU, ilyen rossz lett?

    • efes szerint:

      Nekem nagyon nem tetszett, de rossznak azért nem mondanám. UNtam és hánytam a pátosztól. De Miyazaki-rajongóknak kötelező, bár messze nem olyan, mint a Vándorló palota vagy a Chirio.

  3. balaaz szerint:

    Miyazaki egy szóval sem mondta, hogy szögre akasztja a munkaeszközeit és köldöknézegetni fog. Egyértelműen kijelentette, hogy dolgozik tovább – csak nem fog bele már ilyen hosszú, nagyfilmes projektbe a kora miatt.

    Egyébként tényleg uncsi, bár szerintem annyira nem hányós-pátoszos. Inkább túl távolságtartó. És sajnos nem is olyan szép képi világú. Főleg 2014-ben. Csinált ő már szebbet ennél régebben. Abszolút értetlenül állok a díjesője előtt is. Japán még hagyján – a politika miatt esetleg megértem. Szerintem ez így ciki – bár ezt már több évvel ezelőtt is elmondtam a Ponyo-nál.

    Bár az is igaz, hogy én anno a Libanoni keringő előtt sem estem hasra…

    • efes szerint:

      Aham. Én meg azt olvastam valahol – már ennek a posztnak a megírása után- hogy legfeljebb mangákat rajzol majd… Na mindegy, ezen nem veszünk össze.

      A Libanoni keringő nagyszerűsége (írtam róla itt is ott is amúgy) szerintem Folman filmnyelvi ötletében rejlik: a háború tévéhíradós, zsurnál-realisztikuma az animáció természetes és magától értetődő absztrakciójában pontosan és filmnyelvi értelemben forradalmian karcolja körül a háború, amúgy már sokszor megénekelt szörnyű, embertelen és bizarr szürrealizmusát.

      • balaaz szerint:

        Azt majd elfelejtettem, hogy az 5/10 látatlanban kicsit szigorúnak tűnt, de a megnézése után már inkább nagylelkűnek érzem: nekem ez átlag alatti, csak 4/10 (hiába voltam Miyazaki rajongó). De mindenképp köszi a kritikusabb értékelést, sajnos szokás szerint elég sokan túl elfogultak és felülértékelőek.

  4. Visszajelzés: A fiú és a szörnyeteg (バケモノの子, Bakemono no ko, The Boy and the Beast, 2015) | asanisimasa

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.