Taxi Teherán (Taxi, تاکسی‎, 2015)

Az az igazán ördögi, hogy a saját szemeinkkel láthatjuk, hogy tulajdonképpen minden rendben van. Nem állnak hitvédelmezők vérben forgó szemekkel és metszően áles fent handzsárral az út szélén. A nők -igaz, kivétel nélkül előírásszerű kendőviseletben- elegyednek szóba idegen férfiakkal, sőt még vitára is kelnek velük. Az emberek szolidan, de jól öltözöttek, kedvesek és mosolygósak. Általában tisztelettel, de barátságosan szólnak egymáshoz. Az utcák tele vannak, az üzletek pultjai roskadoznak, a soksávos utakon végeérhetetlen a jó állapotú autókból álló kocsisor. Nem látszik szegénység, nem látszik semmilyen diktatúra, semmilyen terror. Nyugalom van, nyilván nincs bűnözés sem. Holott a mai Teheránban vagyunk, az iszlám törvények -saría- által irányított, erősen Nyugat- és Amerika-ellenes, antiszemita diktatúrában, melyben szinte nincs szólásszabadság, nincs sajtó- és gyülekezési szabadság, s amely – mint azt a filmből megtudjuk- a világon második helyen áll a törvényes kivégzések tekintetében (az első Kína…).

A gonosz a részletekben rejlik. Ott van minden széles mosoly mögött, ott búvik meg minden elejtett sötét pillantásban, ott fészkel gondolatban, mindenki hátsó, kisagyában. Azt a kevés dolgot, amit egy iráni megengedhet magának, azt örömmel meg is engedi, miközben rengeteg mást, álmokat, vágyat, örömöt és soha meg nem élt dicsőséget, bármit, viszont mélyen elrejt. Jafar Panahi, a jelenlegi legismertebb iráni filmes (pl. Ez nem egy film) például legálisan nem forgathat filmet, nem taníthat, nem publikálhat Iránban és nem is hagyhatja el az országot. Már hosszú ideje csupán gerillamódszerekkel folytathatja hivatását, melynek produktumait barátok, tisztelők csempésznek ki Nyugatra, szinte titkosszolgálati módszerekkel. Így készült el a Taxi Teherán is, mely így nyerhetett idén Berlinben Arany Medvét és az európai kritikusok FIPRESCI-díját.

taxi teheránPanahi ezúttal a tévéből (sőt, pornófilmekből) jól ismert kandikamerás módszerrel készítette el filmjét. Egy hagyományos taxiba szerelt egy forgatható kamerát, a volán mögé pedig ő maga ült be. Utasokat vett fel, akik beszélgettek vele, megosztották vele életüket, sőt, sőt.  A cselekmény mintha egy munkanap dokumentációja lenne, valójában azonban egy jól kitalált dramaturgiára felfűzött jelenetsor, melynek hitelét a filmforgatásról mit sem sejtő környezet és néhány, talán nem beavatott óvatlan utas reakciói, történetei adják.

taxi teherán 3Egy taxi szűk belső terében megnyíló lelkekből felsejlik előttünk a mai Irán valódi természete, egy igen széles társadalmi keresztmetszetben, megvillantva jellemző problémákat, piti bűnöket, melyek ebben a szituációban ténylegesen valamiféle földalatti illegális kultúrforradalmat jelentenek, váratlan örömöket, melyek rövid időre feledtetni tudják azt az elképzelhetetlen nyomorúságot, melyet a szellem kalodába zárása jelenthet és megismerünk igazi, valódi ember ember iránt tanúsított, humánumon alapuló féltést, aggódást és szolidaritást is. Panahi taxiútja hirtelen ér véget, a poén csattan, a szemünkről lehull a hályog. Kár, hogy ezt a filmet Iránban nem láthatják… Vagy mégis? 🙂

Asanisimasa: 8/10

Kategória: Film
Címke:
Közvetlen link a könyvjelzőhöz.

4 hozzászólás a(z) Taxi Teherán (Taxi, تاکسی‎, 2015) bejegyzéshez

  1. Dr. No szerint:

    Nincs bűnözés? Mindenki seftelt: a törpe dvd-vel, vagy amikor várakozott a taxival, egy CD-árus kopogott be hozzá. Meg a szemetet guberáló kissrác. Vagy az első utas, aki azt állította magáról, a szakterülete a rablás (és persze az volt az ötlete, hogy akasszák fel a tolvajokat). A volt szomszéd meg, aki a biztonsági kamera felvételét akarta megmutatni neki, rablás áldozata volt. Az ügyvédnőről meg ne is beszéljünk. Elég sötét kép rajzolódott ki az országról. Nem is tudom, mi volt ez, filmnek nehéz nevezni, inkább valami mozgóképes pamfletnek tűnt, ami elég ritka.

    • efes szerint:

      Panahi így kommunikál. Filmet nem rendezhet, az országot nem hagyhatja el, nem taníthat, teljes szilenciumon van. (Viszont tényleg kíváncsi lennék, milyen filmet csinálna, ha csinálhatna, lenne rá pénz, paripa, fegyver.)

  2. Visszajelzés: Miért volt érdemes elmenni a moziba 2015-ben? | asanisimasa

  3. Visszajelzés: Három nő (سه چهره/Se rokh/3 Faces, 2018) | asanisimasa

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.