Kis zavar van az erőtérben, vagyis hát a címek körül, ugyanis természetesen volt már efféle című film a magyar filmforgalmazásban: az Az ügyfél egy amerikai darab volt, John Grisham tollából, Led Zeppelinnel, egy megakadályozott öngyilkossággal, egyebekkel. Ennek Az ügyfélnek szintén van amerikai kötődése, méghozzá Arthur Miller Az ügynök halála című színdarabja kapcsán, amelynek előadása adja a film keretét, sőt, vázát, valamint a film cselekményén végighúzódó, a Miller-darabra hajazó morális töltés a kulcs az iráni Ashgar Farhadi Cannes-ban legjobb filmként díjazott alkotásához is (Update! Oscar-díj a Legjobb idegennyelvű filmnek!). A bibi valahol a fordításban van, ugyanis a film eredeti címe Miller darabjára hajaz: angolul The Salesman, ami a Death of a Salesman-ból (Az ügynök halálából) jön – ahol azonban a ‘salesman’ ügynököt, üzletkötőt jelent, miközben Farhadi filmjében csak a színpadi jelenetekben van ügynök, de mint foglalkozásnak nincs köze a film valódi cselekményéhez.

Annál inkább van Az ügyfélnek, aki a filmbeli pár (aminek tanárként dolgozó férfitagja hobbiszínészként a Miller darab címszerepét játssza –Shahab Hosseini megkapta érte a legjobb férfialakításért járó elismerést Cannesban-, míg a felesége –Taraneh Alidoosti– a darabban is a felesége) által kényszerűségből kapott szükséglakás régi bérlőjének volt az ügyfele és ebbéli minőségben okozza azt a konfliktust, amelyről végül is a film szól. Mindamellett, a címszereplő és a film férfi főszereplő között is jelez valamilyen kapcsolatot, melynek természete, a két figura jelleme, lelkülete szintén erősen hajaz Miller jellegzetes kisember figurájára, az ügynökre. Szóval, Farhadi mester alaposan megkavarta a szálakat, de azt mindenképpen el kell mondanom, hogy a filmben ez közel sem ilyen bonyolultan jelenik meg, mint ahogy én írtam kényszerűségből.

Farhadi amúgy a mai iráni film utazó nagykövete, mivel kollégáját, Jafar Panahit például még utazni sem engedik. Farhadi is A múlt című filmjét például be sem mutathatta Iránban, igaz, nem is ott forgatta. A Nader és Simin – Egy elválás történetét igen, az Elly történetét is, és ezt Az ügyfél címűt is, ami már annyiból is érdekes, hogy egy zárt, távoli és igencsak rettegett kultúrába nyerhetünk bepillantást általa. Nos, ebből a szempontból igen tanulságos lenne az összes olyan magyarral megnézetni ezt a filmet, akik gondolkodás és főleg, tapasztalatok híján ész nélkül nyelve a kormánypropagandát, valami barbár, műveletlen, középkori “kecskebaszóknak”, patkányoknak, állatoknak titulálják a közel-keleti iszlám országokból különböző okokból menekülni kényszerülőket: nos, ebben is környezet- és karakterábrázolását tekintve igen realista szemléletű filmben színdarabokat játszó, filmeket néző, nyugati értelemben is művelt, kifejezetten kulturált embereket látunk, akik szépen, ízléssel berendezett lakásokban laknak (ha az a lakás éppen a szomszédban végzett építkezés következtében nem válik lakhatatlanná – de hát ilyen előfordul Mészáros Lőrinc országában is). Ráadásul, olyan emberi tulajdonságokról, olyan magatartásról tesznek tanúbizonyságot a film szereplői, melyek egyáltalán nem divatosak manapság az állítólagos keresztény értékeire oly büszke európai társadalmakban. Hol találkozunk például a szégyennel, a megszégyenülés mélyen emberi érzésével manapság? Nyilván vannak, akik sokszor érzik magukat megszégyenülve, de a jelen állás szerint ők képviselik a társadalom páriáit. Ma felénk az menő, ha nem szégyelled magad, szemébe röhögsz mindenkinek és mindennek, gátlástalannak, agresszívnek kell lenned és elvenned, amire szükséged van, ne törődj semmivel.

Farhadi filmjében, mely szemléletében amúgy kifejezetten liberálisnak (tudom, ma már ez is szitokszónak) számít, legalábbis a hivatalos iráni sztenderdhez képest, éppen erről az érzésről van szó. A szégyen és a tisztelet kettősségéről, ami lehet, hogy innen nézve avítt, “középkori”, mégis ebben az olvasatban sokkal inkább emberibb, mint mondjuk az egyértelmű hazugságon kapott miniszter pimaszul rezzenéstelen, vizenyős szürkéskék szeme. Bár alapvetően egy melodramatikus családi konfliktust látunk, amely a szerencsétlen, de komoly fizikai károkat nem okozó bűnüggyel sem több hétköznapi banalitásnál, a morális párhuzamként végighúzott Miller-darabbal, valamint azzal a szinte dosztojevszkiji mélységű lélekábrázolással mégis komoly, nagy művé nő. A szégyen, a megaláztatás, a megszégyenülés és a bosszú egymásból fakadó láncolata a történetben egyszerre pontos erkölcsi-etikai példázat, és mélyen megindító, igaz emberi történet, még ha tagadhatatlanul kissé “masztiksz-szagú” is. 8/10