Hogy az ilyen esetekben rendszerint idézett erdélyi bácsit idézzem ez alkalommal is: Ez most itt vagy valami, vagy megy valahova! Az iráni Mani Haghighi filmjét, a Sárkány közeleg!-et ugyanis elég nehéz megfogni, bárhonnan nézem is. A legegyszerűbb lenne elintézni annyival, hogy ez egy semmihez sem hasonlító, nehezen megfejthető filmkülönlegesség – aztán aki a semmihez sem hasonlítható, nehezen megfejthető, ráadásul iráni filmkülönlegességekre gerjed, az már rohan is megnézni a filmet, a többieket meg amúgy is hiába fárasztanám egy olyan filmalkotással, amit amúgy soha nem néznének meg.

A vicc azonban az, hogy közben meg rengeteg dolog eszünkbe juthat a film nézése közben, sok mindenhez hasonlít is az amúgy igen színes iráni filmpalettán tényleg semmihez sem hasonlítható film. Leginkább talán olyan, mintha Alejandro Jodorowsky forgatott volna egy áldokumentumfilmet valami kitalált ország, kitalált sivatagában, kitalált eseményekről és kitalált merényletekről, valamint azok következményeiről. Pedig, legalábbis állítólag, e film cselekménye tényleg Iránban játszódik, illetve játszódott, méghozzá az 1965. január 22-én, egy nappal az akkori iráni miniszterelnök (Hassan Ali Mansur) elleni merénylet után kezdődik, és több idősávban, napjainkban zárul. A merényletet egy 17 éves fiatalember követte el, akit később ki is végeztek, a hatóságok azonban további három fiatalt vádoltak a merénylet előkészítésével, illetve a benne való bűnrészességgel. – Én azt hiszem, e filmben nagyjából ennyi a tényanyag.

A többi, úgymond, Haghighi képzeletének, valamint bizonyos helyi legendáknak, hiedelmeknek a szövevénye olyan tényként tálalt (vagy valóban megtörtént, tényleg tudja a fene) eseményekkel, melyben három fiatal iráni filmes gyűjt motívumokat, hangokat egy fantasztikus, űrbéli tájon, egy sivatag közepén fekvő hajóroncs körül, amelyet misztikus temető kerít körbe, akiket aztán foglyul ejt a titkosszolgálat – miközben a hajóroncs körül olykor földrengés szakít mély gödröket a homokba, ahonnan sárkányoknak kellene kibújniuk… Nem tudom. Lehet, hogy meg kéne fogadni a filmben is elhangzó tanácsot, és tényleg valami izmos dzsoját kellene elfüstölni a történet megértéséhez, mert azzal minden világos lesz. Nem én mondom, a filmben mondják!

Nekem azért, így tisztán, elég zavarosnak tűnik ez a kavalkád, bár nem tagadom, egyszer bele is aludtam a filmbe. (Okos fejjel közvetlenül a radiátor mellé ültem, ami viszont olyan jó meleget árasztott, hogy képtelen voltam nyitva tartani a szemem…) Lehet, hogy éppen így maradtam le a megoldás kulcsáról? Lehet. De nem hiszem. Mindazonáltal, tényleg érdekes egy darab ez, de tényleg nem tudom, miről szól, viszont kifejezetten izgat, hogy miről szólhat. Baromi jó képek vannak benne, önmagukban izgalmas, máskor meglepően vicces jelenetek követik egymást egy általam nem ismert logika szerint; a látotthoz képest egy egészen más dimenziókat nyit meg az alatta hallható -ám valahogyan a cselekmény szövetébe is belefonódó- etno-trance putyputty-goa zene is… 7/10