Minden bizonnyal az idei év egyik legkeményebb, legélesebb filmje kerül a mozikba, amikor bemutatják az orosz Kirill Szerebrenyikov alkotását, a Mártírokat. A keménység, illetve élesség természetesen nem fizikai értelemben értendő, elsősorban az általa közvetített gondolati muníció az, amely magasan az átlag fölé helyezi ezt a történetet. A német Marius von Mayenburg hasonló című színdarabját (játsszák nálunk is a Katona Kamrájában) írta át a moszkvai Gogol Intézet tekintélyes, olykor a film műfajába is kiránduló (lásd pl.: Az áldozatkaszkadőr) színházi rendezője oroszra, hogy aztán általa talán jobban megértsük azt, hogy most mi van.
Persze, az eredeti német dráma is teljesen világos, csak talán Szerebrenyikov átirata jobban kiemeli annak transzcendentalizmusát, egyben “röghöz köti”, aktualizálja is azt – míg a német eredeti talán inkább megmaradt az adott problematika tézis-antitézis elemzésének szintjén. De mi is ez, amit olyan pontosan meg tudott fogni az orosz mester? Egy gimnazista fiú, Veniamin, kilóg az osztályból. Nem vesz részt az úszásórán, közbeszólásaival, rögtönzött kiselőadásaival rendszeresen megzavarja a tanórákat. Lázadása kezdetben természetesnek tűnik, mindent elutasító és megkérdőjelező magatartása egy tipikus tinédzser reakcióinak tűnik. Így kezelik őt a tanárok is. Veniamin azonban a külvilág hatásaira benne felvetődő kérdésre a Bibliában keresi -és találja- a választ, aminek következménye az lesz, hogy rövidesen kizárólag bibliai idézetek formájában kommunikál az értetlen, vallásosságát legfeljebb külsőségekben gyakorló, de inkább profán külvilággal. Minden személyes kapcsolata konfliktussá fajul, kezdve az őt egyedül nevelő, egyre jobban kétségbeeső anyjával, osztálytársaival, tanáraival, közben Veniamin figurája egyre nagyobb hatalommal kezd bírni. Félelemmel vegyes tisztelettel nézik őt társai, dogmatikus dörgedelmi lassan az egész környezetét, az iskolájára és a tanári karra is hatással lesz. Mindössze Elena, a tudomány tényeihez görcsösen ragaszkodó, fiatal biológiatanárnő áll neki ellen, és -minden meggyőződése ellenére- saját fegyverével, a Biblia tanításival próbálja leszerelni a fiút.
Szerebrenyikov rendezése, amit Moszkvában, saját színházában is megrendezett, tökéletes precizitással, szinte lépésről lépésre mutatja be azt az amúgy hosszas és bonyolult társadalmi folyamatot, amely odáig vezetett, hogy ma Oroszországban, de a világ sok részén dominánssá tette az ortodox vallásosságon alapuló, tudományellenes, radikálisan fundamentalista, antidemokratikus és fejlődést, a liberalizmust mereven elutasító, szélsőséges politikai rendszereket. Itt a pravoszláv hitből kinövő, az orosz kultúrában amúgy rendszeresen megjelenő (ismert példa Raszputyin figurája), alulról jövő, megfellebbezhetetlen szent őrült figurája jelenik meg, de a helyi specialitásoktól megfosztva, Veniamin karaktere bárhol a világon “megállja” a helyét, az ISIS fanatikus terroristáitól a Donald Trumpot hevesen támogató, bigott amerikai keresztényekig. Közhely, de ezt maga Szerebrenyikov is elmondja egy interjúban, hogy az orosz népléleknek mindig szüksége van egy nagyhatalmú vezetőre, akit gondolkodás nélkül követhetnek. Régen ilyen volt a cár atyuska, aztán ilyen volt Sztálin, most ilyen Putyin, akinek képe természetesen kint lóg a gimnázium igazgatói irodájának falán. Az oroszok nem akarnak dönteni bonyolult, létük értelmét érintő kérdésekben, hogy mi a jó és mi a rossz, azt rábízzák inkább az egyházra (vagy a kommunista pártra, de ez a verzió most lejátszott egy időre). Egyrészt ellenállhatatlanul nevetséges, másrészt viszont ugyanennyire ijesztő is az, ahogyan e film folyamán látjuk, ahogyan Veniamin környezete behódol az agresszíven, autoriter módon diktált dogmáknak. Veniamin simán eléri, hogy az iskolai úszásoktatáson betiltsák a bikinit, s a film elején még hajadonfőtt fejjel mászkáló, felnőtt nők a végén már szorosan kötött kendőben láthatók. Eközben a tudomány, a józan ész igazát megveszekedetten bizonygató biológiatanárnő helyzete egyre inkább reménytelenné válik, Veniamin sátánnak kiáltja ki, lezsidózza, sőt még…
Számomra Szerebrenyikov zsenialitása ezen a ponton nyilvánul meg legfényesebben, ugyanis semmi nem történne, ha Elenából, a biológiatanárnőből mártírt faragna. Győz a dogmatikus despota felett a józan ész, éljen, éljen. Azonban nem ez történik, miközben egyre látványosabban látjuk Veniamin figurájának félelmetességét, ahogyan mentális hatalma alá gyűri egész környezetét, Elene magányos ellenhadjárata tragikomikus gesztusba merevedik. Vakarjuk fülünk tövét, hogy oké, rendben van, de hol az igazság akkor? Hát, éppen itt, előttünk – ettől nagyszerű film a Mártírok, ugyanis nincs győztese. Megmutatja a dolgok mögött rejtőző igazságot, annak többféle oldalát, de nem ítélkezik, azt a nézőre hagyja. (S ezzel nyilvánvalóan el is veszti az önálló döntésre képtelen nézők garmadáját. 🙂 ) Szerebrenyikov buddhistának vallja magát, azzal a kitétellel, hogy a buddhizmus nem vallás, hanem az emberekhez és a világhoz való viszony, egyfajta mentális állapot. Világnézet, ha úgy tetszik. S miképpen egy vallás leegyszerűsített válaszokkal, dogmákkal operál, ahogyan e történetben Veniamin (és Elena is) teszi, addig Szerebrenyikov, a művész gondolkodik felette, kérdéseket tesz fel, legfeljebb demonstrál, mint ez alkalommal is teszi.
Orosz filmről lévén szó, mely ráadásul igen erős színházi attitűddel készült, színházból érkező rendezővel, nem meglepetés, hogy egészen elképesztő, brutálisan erős színészi teljesítményeket látunk a filmben. Persze, szinte felfoghatatlan az a minőségű képzés, ahogyan ott képzik a színészeket, én többször láttam Viktor Rizsakov, egy másik jelentős orosz színházi guru különböző évfolyamú tanítványait játszani – hát, ha azt mondom, hogy MINDENT tudnak huszonéves korukra, akkor semmit nem mondtam el arról a hihetetlenül mélyen intellektuális, de ezzel együtt mégis érzelmes, de fizikailag is virtuóz színjátszásról, amire azok a nyílt tekintetű orosz lányok és fiúk képesek. Itt is hasonló teljesítményeket látunk, a Veniamint hátborzongatóan alakító Piotr Skvortsovtól az Elenát szinte Jean D’Arc-i hőssé emelő Viktoriya Isakováig, beleértve a tanári kar és Veniamin osztálytársaiig mindenkit. Hasonlóan a minapi Leviathánhoz, ez is egy rendkívül erős orosz film, amire egész egyszerűen muszáj odafigyelni. 10/10
Erős hatású film, valóban kiváló színészi alakításokkal. Az iskola hétköznapjai szinte észrevétlenül a vallási fundamentalizmus hatása alá kerülnek. Pont azért, mert erre van fogékonyság az iskolavezetés és a diákok részéről is.
Az állami oktatásban a világvallásokat értéksemlegesen kellene oktatni, tiszteletben tartva a mindenki magánügyének tekintett egyéni meggyőződését. Nem tudom itt hogyan történt.
Én valamivel rövidebbre vágtam volna a filmet, számomra kevesebb bibliai idézettel is világossá vált a “felállás”. Rendben volt így a film “abbahagyása”, de azért fúrja az oldalamat a kíváncsiság, hogyan fogadta volna az iskola, ha kiderül, ki az elkövető a bűnügyben.
A biblia azért fontos, mert a csávó mindent tettét a bibliai szövegekkel indokolta. Nem a netről szedett faszságokkal, nem mendemondákkal és egyéb tanításokkal, hanem a biblia “szent” és “cáfolhatatlan” soraival. Éppen ez az ördögi benne.
Világos, de elvileg nem ördögi.
Az iskola vallássemleges. Az állami iskola modern természet- és társadalomtudományt tanít. Ha a diák rádöbben, hogy ez ellenkezik a vallásával, keresse fel egyházának iskoláját. Persze ezzel kizárja magát a tudományalapú felsőoktatásból, dehát azt amúgy is ellenzi. Eddig az elmélet.
Ez az iskola az esetet zavarodottan kezelte, és fokozatosan behódolt a “magas erkölcsű, szent embernek”. Nem csak az oroszoknál, más országokban is működik a néplélek (igény az irányt mutató, erős vezetőre).
A film abszolút aktuális, ma (igaz, hogy csak vallási öltözetnél) ingadozik az iskolai gyakorlat: pl a muszlim fejkendőviselet tolerálásának problémája a francia, német iskolákban.
Igen, ez a józan, reális gondolkodás. A film azonban allegória, s mint ilyen, eléggé sarkítva mutatja a valóság tükörképét – melyben az iskola maga a mai, orosz társadalom és Szerebrenyikov kifejezetten az orosz viszonyokra hangszerelte át az eredeti drámát, egy német szerző színpadi darabját, mely azonban egy katolikus iskola falai között játszódik – a Katona Kamrájában asszem még játsszák.
Visszajelzés: Mit nézzünk ma este a tévében? – Szombat | asanisimasa