Kezdődik a foc vb, minden szem az oroszokon, de a mai nap egy másik orosz (szovjet) apropónál fogva is nevezetes: 1969. június 14-én kezdték sugározni a „Nu págágyí”-t, minden idők legsikeresebb szovjet rajzfilmsorozatát. Közel húsz éven keresztül ment (egész pontosan 1986-ig, a Farkas hangját adó Anatolij Papanov haláláig). A példátlan népszerűség miatt 2005-ben újraélesztették a szériát; új szinkronnal és 20 újabb epizóddal futott még egy évig, sokak örömére.

Ez az a mese, amiben egy hosszú hajú, trapéznadrágos farkas üldözi a nyulacskát. Először még azért, hogy megegye, később már csak úgy, bosszúból, A nyúl persze mindig kifog rajta, és a végén állandó elemként felhangzik a rekedt kiáltás: Nu zájec, nu págágyí! A Farkas és a Nyúl kalandjainak nálunk is megvan a rajongótábora, főleg az idősebbek körében, akik még a tévéből ismerik. Az ifjabbak DVD-n, sőt képeskönyvben is találkozhattak vele – szülője válogatja. Gyerekeim rég kinőttek a mesevideókból, de még mindig fülig ér a szájuk, ha meglátják a Farkast a képernyőn. Viszont azóta sem tudják feldolgozni, miért ezt néztük az erőszakosnak mondott Tom és Jerry, helyett, mikor itt a főszereplő egy deviáns, láncdohányos huligán; csúfot űz a rendőrségből, kombájnnal kergeti a Nyulat, és reflexből behúz egyet a kacsának.

Bár nyilvánvaló a hasonlóság (mindegyik úgynevezett „hajszasorozat”), a No megállj csak alkotóinak szeme előtt nem épp a Tom és Jerry példája lebegett, hiszen azt akkor még nem is látták; tény viszont, hogy 1935 után (első Moszkvai Nemzetközi Filmfesztivál) évtizedekig a Disney volt az etalon a szovjet rajzfilmkészítésben. Még Eizensteint is elvarázsolták a stúdió plasztikus karakterei. Nem beszélve a politikáról, az animációs film ugyanis kedvelt szovjet propagandaeszköz volt.

Csakhogy a propaganda itt teljesen az ellenkezőjére fordul – kész rejtély, hogyan engedte át a filmet annak idején a cenzúra. A rózsaszín inges, hosszú hajú Farkas az „élősködő”, nyugatmajmoló értelmiségi figuráját testesíti meg, vagyis ő az osztályellenség. Ám a karakter olyan életszerűre (és szórakoztatóra) sikeredett, hogy egyből sztárrá vált. Már csak az kellett volna, hogy Viszockij legyen a szinkronhangja, ahogy tervezték. A politikailag éppen csak megtűrt énekestől az utolsó pillanatban vették el a szerepet – nem csoda, a korabeli közönségnek már így is elég áthallásos volt a figura.

Az eredeti leosztás szerint a Nyúl a jó gyerek, a tisztes polgár. Mellesleg kimondottan idegesítő, izgága jószág, aki ha teheti, borsot tör a Farkas orra alá. Ezeket a karaktereket legfeljebb a gyerekek érezhették fekete-fehérnek. Ahogy egyszerű melósok beszéltek róla egy anekdota szerint, jól mutatja, hogyan látta őket a néplélek: „A Farkas a testvérünk, egy munkás fickó, mint te meg én, a Nyúl pedig egy besúgó ügynök.” 

A nyúl amúgy az orosz mesékben gyakran bátor és pimasz szereplő, aki előszeretettel űz csúfot a hatalom képviselőjéből (rendszerint az oroszlánból). Tíz-egynéhány éve leadtak pár emlékezetes, ötvenes évekbeli rajzfilmet a Duna tévén; egyikben a buliból tökrészegen (!) hazafelé tartó tapsifüles akad össze az oroszlánnal, a másikban megint csak a rafinált nyúl szedi rá az ostoba és hiú despotát, hogy megmentse a többi állatot. Már e nehéz időkben készült sztorikban is feltűnő az a merészség, amivel később a No megállj csak készítői cibálják a pártvezetés jelképes bajuszát.

Ami késik, nem múlik, végül mégiscsak lecsapott a törvény szigora: 2012. szeptemberétől az új orosz médiaszabályozás a késő esti műsorsávba száműzte a sorozatot, mondván, hogy káros az ifjúságra (na igen, a bagó meg a pia). El lehet képzelni a felháborodást – és az ezzel járó mémeket. Nem tudom, mostanra változott-e az orosz műsorpolitika, de az biztos, hogy a nézők lelkesedése azóta sem lanyhul. 2014-ben egy ottani felmérés szerint a széria még mindig első helyen állt a kedvenc mesefilmek listáján. Jövőre meglátjuk (ha megérjük), hol tart ötven év után. Szülőknek és csemetéknek nyugodt lélekkel ajánlom.