Nem emlékszem, hogy valaha láttam volna olyan kegyetlen filmet, mint amilyen Andrei Zvyagintsev (Leviathan, Elena) mindenféle díjas Szeretet nélkül című alkotása. A kortárs orosz filmművészet egyik legjelentősebb alkotója ebben a filmben a mai Oroszország felső-középosztályát veszi célba, méghozzá pengeélesre fent társadalomkritikai éllel. Jól kereső, kifejezetten jól szituált pár/ok a történet főszereplői, a mai orosz elit, akiknél üresebb, sivárabb lelkű érzelmi analfabétákat még talán senki nem vetett vászonra ezelőtt.

Azért is mellbevágó a film kegyetlensége, mert tulajdonképpen nem láthatunk benne semmi explicit durvaságot, néhány verbális szinten lezajló családi perpatvaron kívül. Zvyagintsev azzal teszi látleletét kíméletlenné és kőkeménnyé, hogy sebészi pontossággal tárja fel a „tárgylemezre” helyezett témát, tehát a történet szereplőinek boldogságkeresését. Egy fiatal pár válását követjük nyomon, mintegy évtizedes kapcsolat után, minden ezzel járó macerával: eladni a közös lakást, megosztani a javakat, stb. Közben mindkettő látszólag lángoló szerelemben él már új párjával, akik viszont vagy sürgetik a válást, vagy… Ja, a gyerek. Róla én is majd’ elfeledkeztem, ahogyan a filmbeli váló pár is.

Ennek a tízéves-forma kisfiúnak léte a történet apropója, ugyanis a kissrác egyik pillanatról a másikra eltűnik. A gyerek hiányát az anya is csak napok múltán veszi észre, pedig elvileg az ő gondjaira van bízva. Már ennyiből is érezhető, hogy mi a film üzenete. Mindenki el van foglalva a saját boldogságágával, illetve annak hajszolásával, miközben az ezzel járó, korábban született „melléktermék”, a gyerek már csak felesleges kolonc. Zvyagintsev ezt az embertelen, önző, felbomló, vagy éppen kicsi legókként összeálló párkapcsolati, illetve családi légkört pontosan, színészileg hitelesen eljátszatott jelenetekben, kíméletlen logikával tárja elénk jéghideg, rideg luxust mutató képeken. Ez a rideg, önző, lelki sivárság uralja ma az orosz nép határtalan lelkét. A film cselekményének nagy részét az eltűnt/elkóborolt/elrabolt gyerek utáni kutatás teszi ki, melyben részt vesz (illetve éppen hogy nem vesz részt) a nemtörődöm, cinikus rendőrség, illetve a profin szervezett, de valójában csak érzéketlen és részvétlen gépként működő „gyermekmentő” civil szervezet. Látva ezt a látszólag jómódú, gondtalan, de valójában csupán felületes értékeket, pillanatnyi élvezeteket hajszoló, érzelmileg és lelkileg lepusztult társadalmi környezetet, Isten mentse azokat, akik ebben a világban elvesznek… Putyin valószínűleg nem szereti Zvyagintsev e filmjét (sem). Nagyon kemény mozi ez, melyet lassúsága miatt nézni fárasztó, de az általa ábrázolt súlyosan üres lelki pusztaságon barangolni súlyos teher is.