A kastély (Замок / The Castle / Das Schloß, 1994)

A mindössze 54 évet megélt Alekszej Balabanovot (angol átírásban Aleksei Oktyabrinovich Balabanovot) elsősorban a Fivér című film, valamint annak második része miatt tartjuk számon, mint kultrendezőt. Olyan jelzőket kapott, mint “az orosz Tarantino”, talán nem is minden alap nélkül. Holott, komoly irodalmi adaptációkkal is jelentkezett. Franz Kafka befejezetlen A kastély című regényének filmfeldolgozása például a második komoly nagyjátékfilm pályáján, és inkább a szintén irodalmi alapokon nyugvó, 2004-es Morfiumhoz kapcsolható, ami Bulgakov novellája nyomán készült.

Balabanov filmjének cselekménye nagyjából követi Kafka regényében elmesélt történéseket, legalábbis, amíg az eljutott, azonban ez A kastély hangulatában mégis kissé más. Talán kevésbé klausztrofób és paranoid, mint Kafkáé, hangvételében inkább “oroszos”. Bulgakov, Gogol, illetve Csehov jutna eszünkbe róla, ha nem ismernénk íróját, a németes hangzású nevek ellenére is. Szó sincs arról, hogy ne éreznénk azt a kétségbeejtő, zavarodott lelkiállapotot, melybe K kerül a történetbeli kastély környezetében élők, és életük mindent átszövő bürokráciájától, de ez a bizarr, groteszk történet őrültebb, robbanásveszélyesebb, mint a szorongóbb, sötétebb eredeti. A kastély népe és szolgálóik mintha élveznék azt a lehetetlen, abszurd életet, melyet a vár láthatatlan, soha meg nem jelenő ura rájuk kényszerít. Élvezik, hogy szenvednek. Ez a szenvedés az életük, amiben élniük kell. Ez az élni akarás azonban egyáltalán nem valami pozitív életszemlélet, csupán vegetálás.

Bár direktben semmi nem utal Balabanov verziójában a film készülése idején felbomló Szovjetunióban élt életek nyomorúságos múltjára, de a bizonytalan jövőre sem, mégis érezzük minden jelenetben azt a lelkeket, szíveket nyomorító rendszert, mely nem tartja megengedhetőnek a boldogságot, a szabad gondolatokat, vágyakat. K küzdelme itt is kilátástalan, esetleges, pillanatnyi győzelme az arctalan, kommunikációképtelen bürokráciával szemben banális, viszont legalább győzelem. Érezhetően nem jelent gondot Balabanov számára annak a lelkiállapotnak a megjelenítése, melybe egy ésszerűtlen, megmagyarázhatatlan és illogikus szabálymátrixba keveredő ember érezhet, ezt minden kelet-európai ember csontig hatolóan átélhette az elmúlt évszázadban. A film alapvetően közvetíti Balabanov sajátos, oroszos Kafka-olvasatát. Néhány jelenet kifejezetten emlékezetesre sikerült, a malacok abszurd felvonulásai, a kocsmai revü, a különböző helyszínek néha már-már steampunkot idéző hangulatai, a ködbe burkolózó kastély és a körülötte fortyogó tó misztikuma, valamint a megfoghatatlan, rendkívül expresszív zenei környezet izgalma felejthetetlen (értsd: nehezen felejthető 🙂 ) élmény. Viszont karakterépítésben közel sem remekel Balabanov. Bár közismerten remek az orosz színészképzés, itt mintha egy amatőr társulatot látnánk, és a rendező sem igyekszik azon, hogy megvilágítsa őket. Ezen tovább súlyosbít a kemény tempó is, amivel a szűk két órában végighajszolja K-t a rá váró tortúrán.

Kategória: Film
Címke:
Közvetlen link a könyvjelzőhöz.

Egy hozzászólás a(z) 0ejegyzéshez

  1. Visszajelzés: „Többségében idős, krónikus … – Kisgömböc

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.