Megint beröffennek a mocik, zűrös kinézetű, bőrdzsekis, tetovált, marcona alakok húzzák tövig a gázt, hogy példás csatarendben száguldjanak el a bűnös éjszakába, ahogyan azt Kurt Sutter ma már kultikus motoros sorozatában, a Sons of Anarchy-ban megszokhattuk. Ezúttal azonban a dolog latin szappanopera-verziójával van dolgunk, hiszen az elsősorban illegális fegyverkereskedelemből élő, általában fehér, angolszász tagokat soraikba fogadó SAMCRO (azaz a Sons of Anarchy Motor Club) helyett a latinokból, indiánokból és mexikóiakból álló Mayans Motor Club kalandjait követhetjük nyomon; értelemszerűen a shakespeare-i vázra feszülő SoA-sztori helyett az amerikai/mexikói határ környéki etno-kulturális, határőrizeti és kriminalisztikai környezetbe ágyazott, testvér-háborúra és szerelmi féltésre alapuló bűnügyi történetben. Természetesen ez a Mayans M.C. az a Mayans, ami a Sons of Anarchy mellékszereplőjeként is feltűnt már, Alvarez szigorú, bajszos ábrázata e történetben is fontos szerepet kap, miközben a SAMCRO-ból válik itt mellékszereplő – bár Gemma (Katey Sagal -aki amúgy civilben Kurt Sutter felesége), a SAMCRO főnökének özvegye már az első évad első részben kitüntető figyelmében részesíti, hogy mire megy errefelé a játék…

A sztorit, a genius lociból adódóan, elsősorban egy mexikói drogkartell, a határ menti ember- és kábítószerkeresedelem, egy anarchista lázadócsoport, valamint az ezt figyelemmel követő, különféle amerikai csoportok egymás elleni és egymással olykor, meglepő módon mégis együttműködő kapcsolati hálója mozgatja, azonban egy másik klasszikus recept szerint. Hamlet és Claudius családi viszálya helyett most talán Francis Ford Coppola és Mario Puzo maffiatörténeti alapműve, A Keresztapa szolgáltathatja a dramaturgiai útmutatót, bár aki nagyon akar, nyilván találhat Shakespeare valamelyik királydrámájában is olyan motívumokat, melyek simán passzolnak ide is, afféle keretként, vagy vázként. Persze, a párbeszédek nyelvezete nem közelít a Avon-parti klasszikus míves veretéhez, de azért jobb lenne ez a világ, ha az igazi latin szappanoperák legalább közelítenék ezt a szintet, mint amit a Mayans M.C. hoz.

Mindezzel együtt, az is nyilvánvaló, hogy ez a Mayans M.C. csupán utánlövése a SoA-nak, a hírek szerint maga, a kreátor Kurt Sutter is húzódozott a spin-off ötletétől, bár aztán valamiért mégis beleállt a sztoriba, mondhatni teljes mellszélességgel, íróként és executive producerként. A Mayans karakterei azonban lényegesen egysíkúbbak, a cselekmény sem vibrál annyira, az allúziók és asszociációk sem olyan élesek, kézenfekvők, miközben az aktuális utalások azért a helyükön vannak. De lehetne az egész ennél merészebb is… Bishop (Michael Irby) egyelőre nem tűnik olyan súlyú vezetőnek, mint a SoA-ban volt (Clay – Ron Perlman), Alvarezt (Emilio Rivera) már említettem, a többi tag is markáns karakter lenne egy random mexikói szappanoperában, a hajdani SoA-tagok azért nagyobb arcok voltak, legalábbis ennél jobban voltak jellemezve. A Reyes-fivérek (JD Pardo és Clayton Cardenas) konfliktusa, amit kellően homályos múltú, mi más, mint hentes és mészáros foglalkozást űző apjuk (Edward James Olmos) aggódó tekintetétől övezve bonyolítanak a remélhetőleg egyszer bekövetkező végkifejletig, nos, ez egyelőre nem mérhető morális súlyban és áldozatok számában Jax Teller SoA-beli „hamletiádájához”. Érdekes módon, egyelőre a családi jellegű bonyodalmak sem gyűrűznek olyan mélyre, mint az szülősorozatban, pedig a latin sorozatok elsősorban ezek boncolgatásában erősek. Azonban az első évad után azért van még itt bőven dolog, ami marasztal…

A második évadot viszont éppen a mindent átszövő családi konfliktusok bonyolítják, a kekeckedő, öntelt Potter ügynök (Ray McKinnon), egyéb más motorosbandák mellett. Helyére zökkent a széria, talán megtalálta saját hangját is – megy tovább.

A harmadik évadban gyakorlatilag nem történik semmi, ami alapvetően megváltoztatná a Rio Grande száguldásához hasonlító cselekményfolyamot. Rajongóknak szóló, töltelékepizódokban és hosszas, kövér férfikönnyekben ázó nyavalygások olyan hősi, nagyon pasis dolgokról, mint a hűség, a valahová tartozás fontossága és egyebek. Mintha egy kőkemény metálzenekar szerelemről dalol, az ilyenek valahol mindig igen kínosak. Szerencsére, itt azért akadnak csúnya szavak és egyéb keménykedések, amik azért jócskán elemelik a sorozatot a mexikói szappanoperák ragadós mocsarából. Semmi nem oldódik meg az alapvető konfliktusok közül, csupán elmélyednek – hogy legyen miről beszélni a negyedik évadban. Ahol szintén nem oldódik meg semmit, csupán közeleg a végső összeomlás, mint a Trónok harcában a Tél. Persze, vannak, akik elbuknak, vannak, akik felemelkednek, mások meghalnak… Apák, anyák, gyermekek, a klubház, örökségek, rinya, rinya. Rágógumi, kecsappal és mézzel, de sok chilivel.