Fekete tükör (Black Mirror, Season 1-5, 2011-)

A Fekete tükör Charlie Brooker kreálmánya, amit egy kínai (sic!) véleményformáló úgy jellemzett találóan, mint “a modern világ apokalipszise”. Ezzel gyakorlatilag meg is fogta a dolog lényegét, mintegy ékesen bizonyítva, hogy a cenzúra sohasem képes kinyírni a gondolat, a gondolkodás és a véleményalkotás szabadságát. Az eddigi öt évad alapján a Fekete tükör valóban egyfajta enciklopédiája a jelenlegi világban tapasztalható társadalmi, médiafogyasztásbeli, életvitel trendjeit illető folyamatoknak, melyekben egy rettenetes új világ baljós képes sejlik fel.

Az első évadot indító, Nemzeti himnusz című epizódban egy új típusú politikai nyomásgyakorlás modelljét tanulmányozhatjuk, melyben az elkövető a létező összes kommunikációs felület és médium jellemző sajátosságait kihasználja céljai elérése érdekében, a youtube-tól a twitteren és a facebookon át a közszolgálati-, kereskedelmi televíziókig. Profi, precíz módon ismeri az egész establishment működését, beleértve a teljes médiát, de a legtitkosabb kormányzati szerveket is, s éppen ezeket használja ki. Ebben semmi scifi nincs, hiszen ha valaki komolyan rágyógyul erre a témára az interneten fellelhető információkból már ma is megszerezheti az ehhez szükséges ismereteket. Bizarr, sőt kifejezetten obszcén “akciója” nem tudni, mi célt szolgál – de nem is lényeges, hiszen az epizód célja annak a pusztulatnak a megmutatása, amit az előidéz a kormányban, a médiában és az egyszerű polgárokban. A kormány természetesen arrogáns módon kapkod, de semmit nem ér el, a média hullarabló módon cuppan a dologra, míg a nép, az istenadta nép kezdetben szórakozik, majd, ahogy a dolgok haladnak előre, egyre jobban rádöbben a helyzet nyomorúságára, melyben ők maguk éppen annyira érintettek, mint az “akció” elszenvedői. Az igazi pofon azonban az “akció” után egy évvel, már a stáblista alatt jön, amikor rádöbbenünk az egész értelmére/értelmetlenségére/hiábavalóságára. Az egyetlen kiút című második rész ennél picit “scifibb”, és nem is markol ekkorát, azonban amibe belekap, azt bizony szépen meg is marja. Ebben a lágban az átlagembernek már semmi dolga nincs, minthogy fogyasszon (médiatartalmat és laboratóriumokban előállított, mesterséges élelmiszereket), másra nincs is gondja. Az ehhez szükséges krediteket a napi taposómalomban tudja megkeresni. Kiút a lelketlen, monoton mókuskerékből, ha bekerül a “médiába”, kiválasztják az X-Faktor-szerű gigashowba és gazdag celebbé válik. Ehhez azonban fausti döntést kell hoznia és még csak az sem biztos, hogy gazdag médiasztárként boldoggá is válik… Az előző, igen filozofikus, illetve társadalom-, és médiakritikus két részhez képest az első évad befejező része, Az emlékchip szinte csak melodráma, de azért itt is felvetődnek gondolatok. Ebben az epizódban azzal játszunk el, hogy mi lenne, ha az emberek agyába egy személyes memóriachip lenne beültetve, aminek tartalmát számtalanszor újranézhetnék, megoszthatnák, illetve kielemezhetnék. Újraértelmeződnének az emlék, az emlékezet fogalma, az elmúlt történések akkor lényegtelennek tűnő, apró részletei, melyekből a jövőben messzemenő következtetéseket is le lehet vonni, nem feltétlenül pozitív értelemben. Új, csattanós válaszok születnek régi kérdésekre, időzőjelbe kerül az őszinteség, de a hazugság is, a szeretet, a vágy és az összes adott pillanatban megélt érzelem…

Egy viszonylag gyengébb résszel nyit a második évad. Kicsit Philip K. Dick-utánérzéses, tragikus körülmények között elhalálozott fiatal férj-pótlékos történet. Semmi sem lehet jobb, mint az eredeti – viszont a semminél bármi több lehet. A második rész már erősebb. Egy sajátos, etikailag igen aggályos igazságszolgáltatási/bosszúállási metódus bemutatása történik gyakorlatilag a részben, mely a média és a szórakoztatóipar sajátos eszközeinek bevonásával történik. Olyan, mint a Running Man, csak sokkal idegesítőbb. Ezúttal az évadzáró a legerősebb rész, újra politika és média. A demokrácia lebunkózó kritikája vegyül erősen maró médiakritikával, mikor egy “élő” rajzfilmfigura politikai karrierjét ismerjük meg. Kiábrándító, izzón savas, szinte letargikus világkép. Nincs jövő, legalábbis normális jövő nem létezhet. NAGYON DURVA ÉS NAGYON LOGIKUS követeztetés.

Egy karácsonyi különszámmal jelentkezett a Fekete tükör 2014-ben, amit kötve hiszem, hogy sokszor fogunk látni a karácsonyi tévédömpingben. Charlie Brooker és Carl Tibbets történetében, a Fehér karácsonyban már senki sem tisztán önmaga, bárki belebújhat a másik ember agyába, hogy ott közvetlenül szóljon hozzá, befolyásolja, vitatkozzon vele, a szemén keresztül látja, ahol az illető teste tartózkodik; de nem okoz gondot akár egy teljes emberi személyiség klónozása sem. A virtuális világból ismert bannolás/ignorálás immár lehetséges a valóságban, valós emberekkel is. Hogyan működik, működik-e ilyen körülmények között a csajozás, hogyan alakul az ember magánélete, lehetne-e titkaink és egyáltalán, eltitkolhatunk-e bármit, bárki elől? Mi a bűn és mi a bűnhődés? Hú. Agyafúrt, gondolatébresztő, provokatív film ez.

Dupla hosszú harmadik évaddal folytatódik a “modern világ apokalipsziseként” is jellemzett brit utópikus sorozat, ezúttal már hat különálló, önmagában egész epizóddal, melyek fő csapásiránya ezúttal a globális társadalmakat behálózó közösségi média. Az első epizód a lájkvadászat extrém túlhajtásával példálózik, a harmadik a facebookon és más efféle oldalakon való szereplés megfelelési kényszere miatt pozitívvá színezett képünk okozta  zsarolhatóságáról értekezik, míg a mozifilm hosszúságú finálé az internetes gyűlöletkampányokat veszi hajszálkeresztjének közepébe. A második epizód egy igen fejlett interaktív számítógépes játékot állít szembe az elhanyagolt való emberi kapcsolatokkal, az ötödik pedig a hadseregben bevethető manipulált ellenségkép hightech alkalmazásával ijesztget. Kicsit kilóg a negyedik epizód, mely bár témájában passzol a sorozat tematikájához, mondanivalójában, de főleg érzelmességében és érzékiségében egy más dimenziót képvisel. Én simán vetíteném e sorozatot (amúgy az összes eddigi évadot) a gimnáziumokban, ugyanis közérthetően beszél teljesen mai, értelmezhető és jelenlévő kommunikációs, életvezetési, politikai vagy akár filozófiai problémákról – amiket viszont tökéletesen érintetlenül hagynak a Nemzeti Alaptantervben foglaltak. 

A negyedik évad fő motívumai az emberi tudatba való behatolás lehetőségeinek különböző formái, illetve az emberi tudat transzportálásának lehetőségei. A hat részből öt valamilyen formában ezzel a témával foglalkozik, ami nem, az volt a leggyengébb (bár Metalhead sem volt rossz, csak talán kissé nehezen bújt elő belőle a túltechnicizált játékipart savazó üzenet). Ezúttal komoly nevek is beszálltak egy-egy epizóddal: Jodie Foster például egy igen tanulságos és még inkább reális szociálpszichológiai eszmefuttatást rendezett a gyermeknevelés, valamint a szülő-gyermek kapcsolat témájában, míg az amúgy is igen sötét disztópiáiról ismert John Hillcoat a lelkiismeret és a felelősségvállalás kettős kérdését járja körül egy igen brutális mini-thrillerben. Legjobban azonban a nyitó és záró epizódok sikerültek. Az első egy remek Star Trek-parafrázis formájában karcolja meg a virtuális valóság és az emberi tudat közös partícióit, míg az utolsó etap az orvosetika fényében vezet fel egy igen morbid, sötét humorú bosszúdrámát. De az összes epizódra jellemző az igényes, nagyon színvonalas látványvilág, az erős színészi teljesítmények, valamint karcosan negatív jövőképben rendre felsejlő pozitív, környezettudatos, humánus irányba mutató részletek. 

A 2009-ben bemutatott ötödik, ez ideig utolsó széria visszatért a kezdetekhez, annyiban legalábbis mindenképpen, hogy újra csupán három epizódot tartalmaz. Ha lendületéből, éleslátásából, metsző, provokatív éléből nem is vesztett semmit az itt elmesélt három történet, igazán újat mégsem tud mondani. Az első rész egy online videojáték virtuális valóságába vesző két gyerekkori jóbarát közötti kapcsolat lényegül át valami teljesen mássá, amivel a való világban nem tudnak mit kezdeni, miközben a virtuális világban megtapasztaltak hatnak a való világban élt életükre. Talán a megfogalmazás iránya és direktsége hathat nóvumként, ebben a sorozatban legalábbis. A második rész a közösségi médiával foglalkozik, hogy mennyire mélyen belemászott az életünkbe, illetve, életünk mennyire mélyen a közösségi médiában játszódik ma már. E sztori talányos végkifejlete valójában mindegy is, mert a jelenség expozíciója igazán fontos, még ha nem is forradalmi (hisz’ ebben élünk). A harmadik rész valójában a gátlástalan, profitéhes showbiznisz mókuskerekébe került, önazonosságát vesztett, felmorzsolódó sztárról, illetve a rajongás természetéről szól (régi topik ez is már): Miley Cyrus eljátssza itt Britney Spears sztoriját, vagy éppen saját magáét. Erős, jól megcsinált rész ez is, csak…

Ezt a “fáradtságot” már a közönség is észlelte, ugyanis az imdb átlag a Fekete tükör történetében először ment 7 alá. Ettől persze, ez a széria még mindig igazán gondolatébresztő és igen kényelmetlen következtetésekre is vezető történeteket mesél el kivétel nélkül igényes képi világban, ügyes rendezésben, általában komoly színészi teljesítmények segítségével. Egyértelműen ajánlott az egész, mert tényleg ebben élünk.

Kategória: Netflix
Címke:
Közvetlen link a könyvjelzőhöz.

10 hozzászólás a(z) Fekete tükör (Black Mirror, Season 1-5, 2011-) bejegyzéshez

  1. Visszajelzés: Mit nézzünk ma a tévében? – Kedd | asanisimasa

  2. Visszajelzés: Filmnapló – 2013. március | asanisimasa

  3. Visszajelzés: Filmnapló – 2015. január | asanisimasa

  4. Visszajelzés: Filmnapló – 2015 június | asanisimasa

  5. Visszajelzés: Utópia, 1-2. évad (Utopia, Season 1-2., 2013, 2014) | asanisimasa

  6. Visszajelzés: Kiéhezettek (The Girl with All the Gifts, 2016) | asanisimasa

  7. Visszajelzés: Filmnapló – 2016. november | asanisimasa

  8. Visszajelzés: Filmnapló – 2018. március | asanisimasa

  9. Visszajelzés: Évek alatt (Years and Years, Season 1., 2019) | asanisimasa

  10. Visszajelzés: „Eladó nem vállalja a karbantartást… – Kisgömböc

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.