Ahhoz képest, hogy Miklauzic Bence második nagyjátékfilmje milyen lehetetlen körülmények között készült (büdzsékurtítás, majd megvonás, majd részben visszaadás, az ebből fakadó, menet közbeni forgatókönyv-módosítás – a szokásos magyar purparlé), A zöld sárkány gyermekei egy magyar viszonylatban kifejezetten összeszedett, világos, valahonnan valahová eljutó, tartalmas, érzelmekkel teli, de gondolattal is bíró, ráadásul kifejezetten szórakoztató, humoros film. Hozsánna hozzád.

Szerintem magyar filmen velem még nem fordult elő, hogy a film bevezető egy órájának minden(!) jelenetét kisebb-nagyobb heherészéssel, hihizéssel, vagy csak széles mosollyal és egyetértő bólogatással nyugtázzam. Végtelenül finom irónia, természetes kedvesség és bölcs humor jellemzi ekkor a filmet, s az kifejezetten örvendetes, hogy sok jelenet kifejezetten vizuális poénra épül. Szerintem a film alapvetően vizuális művészeti ág, ehhez képest manapság szinte minden filmet, még a tipikus hollywoodi látványmozikat is agyonbeszéltetik alkotóik. Miklauzic mer teret engedni ügyes operatőrének (Vecsernyés János), aki ezt meg is hálálja.

Aztán a végkifejletre egy picit azért belecsúszik a sztori a szentimentalizmusba, de csak annyira, hogy onnan bármikor, bárki visszakapaszkodhat a realitás szilárd(nak tűnő) talajára. Az első filmhez, az Ébrenjárókhoz hasonlóan, most is egy furcsa szerelmi háromszög tanúi vagyunk. Itt egy 45 éves, éppen elvált és erősen neurotikus ingatlanügynök (Rátóti Zoltán), egy kínai raktáros (Yu Debin) és egy szúrós modorú pizzafutár-lány (Bánfalvi Eszter) között zajlik a meccs. János, az ingatlanügynök éppen azt a lepukkant raktárt akarja eladni, melyben Wu, a kínai raktáros tölti kényszerűen idejét. A két férfi, a kezdeti bizalmatlanságból, sőt ellenségeskedésből jó barátokká válik, amit a a film végére kulmináló ellentétes érdekeik, valamint a közéjük csöppenő fiatal lány iránt fellobbanó szerelem sem bír kettészakítani.

Miklauzic jó forgatókönyvíró, e filmben is sikerrel kerülgeti a közhelyes szituációkat, vagy ha a mesélés közben bele is fut bizonyos sztereotípiákba, akkor azokat ügyesen, friss humorral fordítja ki. Jó ritmusban mesél, de tud hallgatni is. Egyszerű, könnyed, világos, mégsem banális. Nem erőltetett. Ügyesen vezeti színészeit: Rátóti talán soha nem volt még ilyen jó filmvásznon, szinte tökéletesen kitölti figuráját. Jól áll neki ez az elfogódott, kissé nervőz, komplexusos karakter. Nagy találat Yu Debin, aki nem színész, hanem büfétulajdonos. Mégis, végtelen természetességével, ösztönös kedvességével és színészi talentumával egyenrangú társa a profi színészeknek, emellett a film hitelének megteremtésében is oroszlánrésze van. Bánfalvi pizzafutárja a legegyszerűbb karakter közülük, a civilben is “ördögmotoros” fiatal színésznő ezt sallangmentesen és valami karcos, punkos bájjal oldja meg.

E filmmel ugyan nem nyílik új arcvonal a filmművészetben, nézése közben eszünkbe juthat olykor Jarmusch lakonikus szárazsága, Aki Kaurismaki lírai groteszkje, vagy az új dán filmek abszurd realizmusa, mindez Miklauzicnál mégis szerves egységben és szuverén módon jelenik meg. A zöld sárkány gyermekei képes repülni. Élveztem minden percét és a végkifejlet piciny elbizonytalanodásával együtt is, kifejezetten örülök. Remélem, nem csak az ideiglenesen hazánkban állomásozó kínai kereskedők és pereputtyuk nézik majd, hanem a magyar nézők is adnak e filmnek esélyt, mert nagyon megérdemelné. Asanisimasa: 8/10