Ha a pokolba vezető utat jó szándék övezi, úgy a mennyországba is csak kisebb-nagyobb bűnök hosszú során át lehet eljutni. Ennyi nagyjából a mindent lezáró és elvarró hatodik évad végén a Better Call Saul tanulsága, lényege vagy mondanivalója. Ez azonban egyáltalán nem “karcsú” üzenet, hanem talán az egyik legélvezetesebb, legokosabb, legviccesebb, egyben legmeghatóbb, ami ebben a tévéműfajban jelenleg elérhető. Tán még az eredettől, a Breaking Badtől is jobb. Itt is kisemberek válnak nagyszerűvé: egy nagymenő bátyja mellett élni és túlélni mindenkinél jobban megtanult, de alapvetően balfasz és jó szándékú zugügyvéd a főszereplő (Bob Odenkirk), valamint egy mexikói banditákkal kekeckedő, olykor üzletelő, hajdan zsaru, de a történet kezdetén parkolóőrként tevékenykedő nagypapi (Jonathan Banks), aki az így keresett pénzből -adományként- játszóteret épít, esténként pedig a Kis hercegből olvas fel unokájának… Remek és autentikus karakterek, vicces dialógok, de ha lehet, ezeknél még beszédesebb és még viccesebb némajátékok egy több szálon futó, néha egészen abszurd, máskor csak simán izgalmas, vicces kalandokban bővelkedő cselekményben. A helyszín New Mexico, a világ konkrét vége, ahol a látóhatár maga a végtelen.

Sokáig tartózkodtam az amúgy remek Breaking Bad előzménysorozatától, valamiért nem láttam benne fantáziát. Szerencsére, szó sincs arról, amit a priori feltételeztem, nincs itt semmiféle csontrágás vagy bőrnyúzás a halálos beteg gimnáziumi kémiatanárból nagy hatalmú drogbáróvá váló kisember történetét feldolgozó BB nyomán, miközben a cselekmény ugyanott játszódik, ugyanabban a környezetben, a karakterek közül többen feltűnnek itt is, ott is. De teljesen más a hangvétel, s kicsit a műfaj is. Természetesen, részben megy ez a mexikói drogkartelles cucc, több érdekes mellékszereplővel. Bár hamar kiderül, hogy a kínosan pipifaxos, pedáns külsejű, karót nyelt Fringe (Giancarlo Esposito) valójában egy rendkívül intelligens, de ennél még veszélyesebb gazember, hiába tünteti fel magát egyszerű taco-árusnak, miközben a kartell egyik fő intézőembere, Nacho Varga (Michael Mando) valójában jó ember. Mindenki megy a maga útján, ám ezek az utak rendre keresztezik egymást, hol összefonódnak, hol eltávolodnak egymástól – hol pedig szembefordulnak egymással.

A másik főszál, ami tulajdonképpen a legfőbb sodra a cselekménynek, az azonban mégiscsak Jimmy McGillé, akiből a történet egy pontján Saul Goodman lesz (lásd a széria címét). Hosszas konfliktusa, amit nagymenő ügyvéd bátyjával, valamint annak szintén nagymenő, és ehhez mérten nagyképű kollégáival folytat ügyvédi praxisa, illetve szakmai előmenetele kapcsán kiváló alkalom egy sor szellemes bírósági trüváj bemutatására, melyben a törvényeket okosan használó, ám messze nem mindig etikus kreativitás találkozik a dolgok biztos, megbízható, ám végkimenetelét tekintve valahol mégis velejéig romlott, bűnös törvényességgel. Ezek a kis tárgyalótermi epizódok életközeliségükkel, szellemességükkel, olykor bizarr eseteivel mindig viccesek és Jimmy jellemfejlődésének szerves stációi, miközben mokaszinjai, rikító ingei és nyakkendői, az állandó táskamizériája, az elmaradhatatlan kávétermosz, a mindig problémamegoldó és -levezető fagyizás és még egy sor kellék az állandóságot képviseli. Ezzel párhuzamosan végigkövetjük Jimmy szerelmi életét is, ami egyszerre banális, hétköznapi, spontán, de mégis, talán éppen ebben a megközelítésben megkapó – és olykor még romantikus is. Kim (Rhea Seehorn) szintén ügyvéd, ráadásul Jimmynél sokkal fényesebb karrier előtt áll: ám ahogyan rendszerint párja, úgy ő is rendre azokat a döntéseket hozza meg, amelyektől a való világban általában óva intik az ember fiát. Jellemző jelenet, amikor egy nehéz nap estéjén, külön-külön hazaérnek a munkából, némán söröznek az erkélyen és az üres üvegeket az utcára pöccintik, hej. A másnapi munkás reggel aztán Kim, tárgyalótermi kiskosztümjében és magas sarkú cipellőjében szépen felsepri a szilánkokat… Oké, hülyék voltunk, de ez van – megoldjuk. És megoldják.

Természetesen, aki a tűzzel játszik, az előbb-utóbb meg is égeti magát ez alkalommal is. Jimmy/Saul pályája egyre magasabbra ível, miközben hihetetlenül zavaros ügyei is a fejére nőnek. Folyamatos szakmai konfliktusai, különösen nagybátyjával, valamint Howard Hamlin (Patrick Fabian) nevű kollégájával való szakmai és személyes rivalizálása, a Breaking Badből ismert szereplők (Fringe, a Salamanca-kartell, valamint igazi crossoverként maga Walter White) üzelmei és az utolsó évadokban feltűnő, igen baljós hangulatú, talán a jövőbe mutató fekete-fehér jelenetek egy katartikus, sőt, Jimmy/Saul számára apokaliptikus finálé képét vetítik előre. Amit meg is kapunk. Mindenki elnyeri méltó jutalmát, illetve többségükben büntetését, szál nem marad szabadon, szem szárazon. Viszont aki jóember, az a pokolban is jó. Nem lesz semmi baj, nincs semmi baj.