Ahogy elnéztem az égből lehulló, vagy inkább amerre a szem ellát, még a látóhatáron túl is időtlenül lebegő szalmabálákat (Khell Zsolt díszlete), a proszcéniumot díszítő befőttesüvegeket, a kissé beljebb, egy rusztikus faasztalnál a blattot verő Szarvas Józsefet és Blaskó Pétert, mintha a színház kényszerszabadságára küldött Úri murijába csöppentem volna. Persze, a helyszín hovatovább ugyanaz, magyar szerző magyar tájon játszódó magyar műve, a történet azonban más. Nem láttam még A tanítónőt színpadon, a fiatal Keleti Márton Szörényi Évás romantikus filmváltozata pedig ma már eléggé poros. Bródy Sándor is csak a polgári közönségnek írta a romantikus finálét, volt annak egy keserűbb, földhözragadtabb, naturalista befejezése is. A Tóth Flóra nevű, fiatal, gyönyörű, frissen végzett és elhivatott tanítónőnek története falusi életkép, három felvonásban. Életkép, tehát mindenképpen valamiféle realista igényű megközelítést kell benne sejtenünk. No, de három felvonáson át? Picit megrettentem, nem tagadom.

Nem kellett volna, hiszen Novák Eszter rendező amolyan joviális, derűs modorban, kényelmes tempóban sétált át velem (és a többi nézővel) ezen az életképen, megmutatva mindent, belesve a spájzba, még a falvédő mögé is, megnéztük a tisztaszobát, a verandát, a döngölt padlós tantermet, a falucska girbegurba utcácskáit; megismerkedtünk a falu lakóival, a parasztmilliomos Nagy családdal, a jószívű főpappal és törekvő káplánjával, a kissé bohém kántorral, az idealista, kissé pipogyának tűnő, de mint látni fogjuk, elveiért és érzelmeiért kiállni, harcolni képes tanítóval, a protonáci szolgabíróval, a zsidó bérlővel, korlátolt patikussal, tenyeres-talpas szolgálóval, és a múlt század eleji magyar falusi élet összes többi jellegzetes figurájával. Az energikus, már kiforrott értékrendszerrel rendelkező Tóth Flóra kavicsként csobban ebbe az állóvízbe, és az általa keltett hullámok megbolygatják az egész falu életét. A tanító, a káplán és szinte az összes facér (és nem facér) férfi rögtön szerelmes lesz belé. Az addig léha életet élő ifjabb Nagy István még jó útra térni is hajlandó, ha Flóra hozzámenne feleségül. A kedves szolgáló a leendő okos barátnőt látja benne. A decens, egzaltált és kissé dekadens úrihölgy, bizonyos Hray Ida a vetélytársat véli felfedezni Flórában. A tanítónő azonban rendíthetetlenül megy tovább a saját útján.

Novák Eszter olvasata (legalábbis ahogy azt én olvasom) is erre helyezi a fő hangsúlyt, mármint a gondolkodó, elveiért és eszményeiért akár a boldogtalanságot is vállalni kész, önálló, független nő meg-, be- és felmutatására. A Nemzeti Tanítónője nem romantikus mese, nem tragédia, nem is hagymázos, tulipiros tulipános népiesch giccs, hanem egy ma is érvényes, tanulságos történet arról, hogyan kell(ene) viselkednie egy erényes és elhivatott nőnek egy kisstílű, kicsinyes érdekek által vezérelt, szűklátókörű világban. Az itt felsejlő út nem könnyű, sőt kifejezetten küzdelmesnek ígérkezik, viszont ilyen szituációban ez az egyetlen, ami vállalható, egyben járható is.

Szeretnék hinni benne, hogy egy reménybeli nagy színésznőt tapsolhatunk meg Szilágyi Csenge egyetemi hallgató személyében, aki három felvonáson át kitartó lendülettel, hittel és energiával hozta be a színpadra Tóth Flóra alakját. Ráadásul nem elég, hogy tehetséges, még szép is, csinos is, természetes és ropogós. Úgy képzelem, akár egyedül is elvonszolná az egész előadást, de erre azért nincs szükség, hiszen kiváló színészek sorakoznak is tömegesen. Amikor Nagy Zsolt először megjelent a színpadon, és háttal a közönségnek, kissé fátyolos, rekedtes hangon megszólalt, kicsit megijedtem, de aztán ahogy rövidesen hetyke dúvadként felpattant az asztalra és zengett hangjától a színház, már nyilvánvaló volt, hogy itt ifjabb Nagy István igazi, fickós magyar legény lesz, aki mindig nagyon szánalmasnak látszik, amikor a végén magába zuhan. Csak azokat a hosszú köpenyeket nem kéne ráadni… Megrázó, torokszorító sorsú, szeretetre méltó kisembert formál Hevér Gábor, mint a reménytelenül szerelmes tanító. Znamenák István kétszínű, élvhajhász káplánja fürge mozgású, de puha és szánalmas alak – ilyenek kell lennie, hiszen még a gyerekek is kinevetik, amikor krétafoltos háttal megszégyenülten kénytelen eloldalogni. Molnár Piroska és Bodrogi Gyula peckes, dölyfösnek tűnő, de belül azért igen egyszerű lelkek, mint a parasztmilliomosok általában. Molnár Piroska kettős szerepben tűnik fel a színpadon, hiszen az első felvonásban egyfajta korba helyező, ma már avíttas kifejezéseket magyarázó narrátorként kotyog bele a darabba a színpad sarkában – kicsit furán távozik egy idő után jobbra el, mondjuk, valaki, mintegy kiszólva az előadásból, kiküldhetné, ha már elidegenítő effektusban vagyunk. Kedves figura Mészáros Piroska tenyeres-talpas Katója, ahogy sürög-forog és rántott csibecombbal traktál mindenkit. Kedves jelenet Flórával töltött “ágyjelenete” is. Egyáltalán nem kedves figura viszont Mátyássy Bence bicskanyitogatóan pimasz és cinikus szolgabírója. Szarvas József léha kántora, Blaskó Péter főpapja, valamint Makranczi Zalán járásorvosa, Ujvári Zoltán patikusa, Marton Róbert zsidó bérlője néhány mondatos kis szerepek, néhány gesztussal, néhány jó hangsúllyal megteremtett korrekt rajzolatú karakterek. Üde színfolt a zenekarban mellesleg kiválóan fuvolázó Radnay Csilla szexi, vagány Hray Idája, ahogy decens eleganciával félreáll Flóra útjából.

Szerintem fogja szeretni a közönség ezt a tartalmas, ám szórakoztató előadást.

(A fényképek a színház honlapjáról származnak.)