Asszociálhat mindenki mindenre e mű kapcsán, elővehetjük Schmitt Pál szégyenteljes bukását is akár, hiszen kevés film beszél nyíltabban és közérthetőbben a hatalom valódi természetéről, mint Elio Petri több mint negyven éves Vizsgálat egy minden gyanú felett álló polgár ügyében című krimije. Az pediglen nem más, mint hogy akikkel megástuk ezt a kibaszott nagy gödört, azokkal is fogjuk betemetni, senkit nem hagyunk az út szélénengedünk kimászni belőle. “Ismerlek, te is ott voltál vele” – mondták egy másik, sokkal régebbi maffiatörténetben…

A filmben a rendőrség gyilkossági osztályának arrogáns, törekvő és kíméletlen főnökét előléptetik: ő lesz a politikai rendőrség vezetője. Régi helyén töltött utolsó napján megöli szeretőjét, egy Augusta Terzi nevű luxuskurvát, és rögtön nyomozni is kezd az ismeretlen tettes – tehát saját maga – után. A gyilkosság oka a pozíciójában nagy hatalommal bíró, de a valóságban csekély férfierővel bíró polgár mély frusztrációja, amit partnerének vibráló nőiessége, és az abból adódó érzelmi és szellemi fölénye még tovább súlyosbított. A felügyelő ezt csak egyre fokozódó agresszivitással volt képes kompenzálni. Ezzel a defektes lelki és nemi élettel szoros összhangban van a felügyelő szakmai törtetése, valamint politikai hitvilága is. Nyíltan hangoztat olyan mondatokat, melyekkel mostanában, nálunk például, kormányvédő agitátorok próbálják magyarázni a magyarázhatatlant, vállalni a vállalhatatlant, mikor egyének, vagy akár spontán csoportok elégedetlenségükben emelnek szót a hatalom lassan tűrhetetlenné fokozódó autokratizmusa ellen. Minek tüntetni, minek ez a szólásszabadság, gyülekezési jog? “ (ezek) a demokratikus szabadságjogok alapvetően ássák alá a fennálló társadalmi rendet és a törvényes hatóságokat, a demokratikus szabadságjogok hovatovább minden egyes állampolgárból bírót csinálnak” A hatvanas évek végének forrongó (Európájának) Olaszországában (is) ilyen gondolatokkal egyenes út vezetett a politikai rendőrség (minek még az említése is visszataszító!) vezetői székébe, miközben az utcán fiatalok tüntettek a fennálló (amúgy demokratikusan megválasztott, de messze nem demokratikusan működő) rendszer visszásságai ellen (és akkoriban divatos szélsőbalos ideológiák mellett). E minden gyanú felett álló, feddhetetlen polgár gondolatai a mai napig visszaköszönnek, ha gyakorlatilag bármilyen ideológia talajában gyökerezve totalitárius diktatúra bimbózik bárhol a világon.

De vissza a filmhez. A felügyelő a dolgok előrehaladtával összeroppanni látszik tettének súlya alatt, hiszen más dolog gyilkosságról beszélni és más gyilkolni, és feladja magát a rendőrségen, váratlanul eltussolja a nyilvánvaló és bevallott szörnyű bűnt, a felügyelőnek pedig nincs más választása, mint megalázottan és megtörten visszaállni a gépezetbe. A “cég”, melyről így hirtelen lehull a lepel, minden egyes apró alkatrészében a felügyelő gondolatainak megfelelően működik, hiszen ez a természete, gyakorlatilag teljesen mindegy, milyen politikai hatalom szolgálatában teszi azt. A falakat inkvizíciós kivégzések, szuronyos rohamok és modern, gyorsreagálású egységek plakátméretű képei díszítik, ezzel is jelezve, mi abban az épületben a követendő “trend”. Az alkalmazottak között szigorú az alá-fölérendeltségi viszony, a felfelé nyaló, lefelé rúgó mentalitás, a beosztottak feletti lekezelő önkény, amit azonban a beosztottak is igényelnek, hiszen ettől működik ez a hatalmi gépezet.

Élvezhetjük tehát a filmet egyszerű krimiként, kicsit mélyebb, moralizáló drámaként, és szexuál- vagy hatalomelméleti példázatként is: mindhárom(négy) tekintetben sziklaszilárd és gránitkemény. A 40 év csak az autókban, a kellékekben, ruhákban látszik, minden más tökéletesen általános érvényű. Gian Maria Volonté a filmművészet egyik legösszetettebb és legfélelmetesebb pszichopatáját alkotja meg itt a felügyelő résnyire szűkülő szemű, őrült figurájában, de figyelemre méltó Florinda Bolkan (Augusta) puha, de határozott feminin felsőbbrendűsége is felette. Ennio Morricone gazdag pályafutásának egyik legjobb filmzenéjét követte el, mely idegesítő, repetitív staccatóival és dorombhangjaival utánozhatatlan, egyedi és hangulatilag is meghatározó, pazar kísérőeleme a filmnek. Petri remek filmet írt és rendezett. Simán 10-es, ha osztályozni kéne, de klasszikusokat nem osztályzunk. (Kösz a tippért Dr.No-nak!)