Poroló 42. – Salo, avagy Sodoma 120 napja (Salo o le 120 giornate di Sodoma, 1975)

Nincs ezen a filmen mit porolni, Pier Paolo zseni volt. A Salo, avagy Sodoma 120 napja nemhogy poros, de olyan friss és aktuális, az 1975-ös jelentésénél is többet jelentő, alapvető mű, hogy akár non-stop vetíteném a hatalom (valami elérhetetlen igazságszolgáltató által felpeckelt szemhéjú, kikötözött) gyakorlóinak, hogy legalább addig ne tegyék meg mindazt, amit e filmben megtesz a Herceg, a Bíró, a Püspök és az Elnök, és amúgy megtesznek velünk ma is. Nem kell fintorogni, undorodni, épp olyan kéjjel szarnak az orrunk elé, és nyomják bele az arcunkat bűzös ürülékükbe, mint ahogy e film hírhedt jelenetében teszik, épp olyan élvezettel töltik bűnös örömüket a nekik kiszolgáltatott, védekezésre képtelen ártatlanokon. Aztán ha valakinek mégis elege van a szarzabálásból, és akár önmagára is halálos veszélyt vállalva ellenáll, cinikus, kioktató módon böknek rá horgas ujjukkal, hogy ne lázadj, ne állj ellen, neked ez a jó, ennél finomabb isteni gyönyörben nem lehet részed. Aki ezt nem látja, az vak és hazaáruló, vagy a hatalom elvtelen szolgája, ami a legrosszabb.

Nem túlzás kijelenteni, hogy Pasolini konkrétan belehalt ebbe a filmbe. Már a forgatások alatt rendőrökkel kellett biztosítani a forgatási helyszíneket, annyi fenyegetést kapott személy szerint a rendező, de az egész stáb, az egész produkció is, az utómunkák során pedig a laboratóriumból ellopták a leforgatott tekercsek nagy részét, a manapság látható verziót a maradékból vágta össze Pasolini. Állítólag létezik egy közel hatórás változat is a Salóból, bár azt még élő ember nem látta, csak legfeljebb beszélt valakivel, aki beszélt valakivel, aki állítólag hallott valakiről, akinek megvan a széfjében. Mindenesetre, Pasolini alkotói módszere, hogy a forgatás idejére szinte karanténba zárja az egész (nagyrészt amatőr szereplőkből álló) stábot és annyit forgat, amennyi pénz van rá, ezt akár még alátámasztani is látszik, de a tény egyelőre az, hogy közkézen nem forog ilyen “rendezői változat”. Aztán meg ki az, aki ezt végignézné, hiszen ez a szűk kétórás verzió is kicsapja a biztosítékot 10 nézőből 8-nál? Szóval, Pasolini végül is nem élte meg a film (botrányoktól övezett) bemutatóját, akkor verték agyon egy szöges léccel, amikor éppen az ellopott tekercsekkel való üzletre hivatkozva csalták ki az ostiai tengerpartra. Persze, a hívő katolikus ÉS kommunista Pasolini, aki ráadásul közismert volt homoszexualitásáról is, tüske volt sokak szemében, jobbról, balról egyaránt, így indíték is bőven található meggyilkolására. Például ekkoriban éltek még azok, akik annak idején tevékenyen részt vállaltak a salói köztársaság 120 napos terrorjában, de Pasolini egész pályája során éles meglátásaival, tekintélyt, hagyományokat nem tisztelő publikációival, kikezdhetetlen szellemével legalább annyi ellenséget szerzett, mint amennyi rajongót (illetve, talán a ‘követő’ jobb kifejezés ez esetben). Az akkori hatalom sem nézhette jó szemmel e filmet, hiszen igen együgyűnek kell lennie annak, aki nem veszi észre benne a nyilvánvaló példázatot, az allegóriát.

Igen, Pasolini erősen fogalmaz, van benne düh és elkeseredettség bőven, azonban éppen ez teszi tényleg gyomorforgató jelenetekben bővelkedő filmjét olyan erőssé, hatásossá és igazzá. Igen, bele kell nyomni a hatalom képét abba a szarba, amit műveltek, hogy észrevegyék, mert különben semmi nem fog történni az égadta világon, és Sodoma nem csak 120 napig, de örökké fog tartani. A film amúgy rettenetesen teátrális, művi, de már csak ezért sem lehet mindent szó szerint venni, amit látunk. Mindazonáltal, ahogy például a nyílt forradalom megjelenik egy erős, fiatal férfi és egy szintén erős, fekete nő közötti minden perverziótól mentes, heteroszexuális aktus formájában a pokol legmélyebb bugyrában, az azért az ellenállás igen konkrét megjelenése, melyre ráadásul egyaránt csettintene Vera Muhina és Leni Riefenstahl is (pedig ők aztán tényleg ordas vén kurvái voltak más, hasonló orgiáknak). Vigaszt, kiutat, feloldozást azonban nem ad nekünk és áldozatainak Pasolini, viszont nála senki nem mutatja meg érzékletesebben a hatalom valódi természetét. Nézzük végig e filmet, bármennyire öklendezünk és okuljunk belőle, ha tudunk. Mert különben tényleg ez lesz mindig…

Kategória: Film, Poroló
Címke:
Közvetlen link a könyvjelzőhöz.

1 Response to Poroló 42. – Salo, avagy Sodoma 120 napja (Salo o le 120 giornate di Sodoma, 1975)

  1. Visszajelzés: Az éjszakai portás (Il Portiere di notte, 1974) | asanisimasa

Hozzászólás

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .