Gyakorlatilag már leírták az összes fontos dolgot arról az HBO által gyártott minisorozatról, mely sok tekintetben letaszította trónjáról a minap onnan még letaszíthatatlannak tűnő Trónok harcát, ezért csak aláírni tudom, hogy igen, a Csernobil valóban a legapróbb részletekbe menően hiteles, valóban rendkívül drámai, valóban átgondolt, valóban hiteles reprodukciója az 1986 április atomkatasztrófának – amit én a “drága jó” Magyar Néphadsereg sorállományában élhettem át – ha akkoriban lehetett volna bármi konkrétumot is tudni róla. Volt valami, ja. Atomvillanás balról. Ahonnan nem vártuk.

Craig Mazin sorozata tehát tényleg igen precíz munka. Hogy a katasztrófa atomfizikai és kémiai magyarázata mennyire helytálló, azt nem tudom, de érteni vélem és nekem, valamint a nézők túlnyomó többségének ennyi pont elég is. ÁTÉLHETŐ az ötrészes sorozatban az a szörnyűség, ami történt. Azonban ennél még érdekesebb az, hogy mennyire plasztikusan, mennyire pontosan jelenítődik meg az, ami minden diktatúrára jellemző, illetve minden diktatúra “működésének” alapvető feltétele: felelős, fontos döntéshelyzetek felett diszponáló pozíciókban kizárólag a diktatúrához messzemenőkig lojális, felemelkedésüket kizárólag a diktatúrának köszönhető, ambiciózus, ám csak legfeljebb közepes tehetségű, öntelt és arrogáns mamelukok ülnek, akik pökhendi módon söprik le az asztalukról az észérveket, a tudományosan megalapozott cáfolatokat és igazságokat – pozícióikat, egyben magát a diktatúrát is védve, akár az életük (de inkább a nép élete) árán is. Ami a csernobili atomkatasztrófa után történt a katasztrófa okainak, illetve felelőseinek megállapításánál, az pontosan modellezi mindazt, ami például ma, Magyarországon is zajlik – például az oktatásban, az egészségügyben, a tudományos életben. Paks 2-ről nem is szólva.