Egyszer régen, véletlenül, egy unalmas szombat délután belefutottam a tévé előtt egy dokumentumfilmbe. Varga Ágota alig fél órányi, alig szerkesztett, szinte házivideó-szerű képfolyamának témája egy nagyhatalmú cigányvajda 50. születésnapja volt. A filmben, amit jellemző módon a tatai városi televízió rögzített egy “visszautasíthatatlan” felkérés nyomán, a kilencvenes évek magyar alvilágának színe-java felvonult, a közismert Tasnáditól a hírhedt Száva-családig, minden járulékos hozzátartozóval, szemérmetlenül belemosolyogva a kamerába, szinte tüntetve kirívó gazdagságukkal, hatalmukkal – ilyet televízióban sosem lehetett látni, legfeljebb a Kék Fényben adtak hírt valamiről, aminek szereplői itt éppen nyálas csókokkal halmozták el egymást és az ünnepeltet. Ami miatt említem ezt a filmet, az az, hogy a címeres bűnöző életmódot folytató elemek, valamint néhány politikus mellett kik jelentek még meg: a sorban érkező hatalmas, fekete Mercikből az elsők között bújt elő Demjén Rózsi, Pataky Attis és Zalatnay Cini között Zámbó Jimmy, a Király is. A nyálas csókokból, valamint az ünnepelt capo tutti capi kitüntető figyelmén túl ők is ugyanúgy részesültek, mint a több száz fős, többségében előbb-utóbb szépen megmázsált vendégsereg. Embert barátairól, valamint a stílus maga az ember. Stb.

Sose rajongtam ezért a vircsaftért, mármint a magyar popzene fentebb említett reprezentánsai által játszott szegmenséért, bár elismerem, hogy pl. Rózsi, vagy e cikk tárgya, Zámbó Jimmy valóban igen tehetséges zenész (lehetett volna jó is). Nos, az RTL+ stream-platform zászlóshajójaként bemutatkozó A Király című minisorozat sem hozta közelebb Jimmy figuráját, de zenéjét sem. Rögtön le is szögezem, hogy maximális a tiszteletem Zámbó Imre családja fel, hogy (mégha nem is vita nélkül) hozzájárult e filmhez, mert a film elején olvasható “Igaz történetek és hazugságok alapján” inzert vajmi keveset ment egy nyilvánvalóan tehetséges, ám ugyanennyire nyilvánvalóan végletekig önző, korlátolt és a sikerek útján előrehaladva egyre jobban paranoiás mulatós sztár megítélésén: Jimmy, a Király baromi szemét alak volt.

Az igazi vicc viszont az, hogy arról sincs szó, hogy különösebben gyalázó, lepellerángató attitűddel készült volna Kovács Richárd Dániel és Zomborácz Virág minisorozata: Zámbó Jimmy, az elhallgatott országos sztár szinte csak apropó arra, hogy elmeséljenek egy sok-sok kis történetmozaikból álló mesét tegnap Magyarországából/ról. Persze, azért Jimmy áll a középpontban, s a bravúros kettős szereposztás (a fiatal Jimmyt Olasz Renátó, míg az idősebbet Nagy Ervin alakítja, egyaránt rendkívülien) szépen megrajzolja az autoriter, kőkemény anya árnyékában felnövő, igen muzikális külvárosi proligyerek személyiségfejlődését a közismert, ám mégis legendáktól és koncepciós teóriáktól hemzsegő, tragikus végkifejletig. Közben azonban, főleg ha életkorunkból adódóan van emlékképünk a múlt század utolsó évtizedeinek Magyarországáról, akkor rengeteg ismert vagy csak ismerős helyszín, élethelyzet és jellegzetes figura jön velünk szembe minden pillanatban. Kiemelendő, hogy mennyire kreatív a casting a mellékfigurák esetében is. Egy csomó emlékezetes arcot látunk (pl. a Vágó Imréné csepeli rendőrkapitányt alakító, “civilben” erdélyi színésznő Tokai Andreát vagy a Zámbó család legbelső bugyraiba is befészkelődő rajongót, Hulé Évát játszó Csákányi Esztert). Igen profi a korabeli helyszínek, hangulatok megidézése is, miközben a cselekmény is sodró erővel halad az ismert finálé felé. Valóban arról van szó, ahogyan többen is megírták már előttem, kevés olyan magyar gyártású sorozatot láthattunk eddig, aminek soron következő epizódját valóban ennyire akarnánk látni. Aranyélet-minőség, mondom, bár egy teljesen más műfajban. De azt hiszem, azok is szerethetik, akiknek jelentett valamit ez a címbeli fickó, és azok is, akiknek semmit – viszont megkerülhetetlenül mégis részük volt benne…