Ahogy a skandináv történeteknél megszoktuk, ezúttal is családi/házastársi zűrzavar áll a sztori hátterében. A Néhány kis hazugságban két házaspár cserél kis időre villát, egy Stockholm környéki szigeten fekvő hipermodernet egy szicíliai romantikusan kopottabb, de fekvésében, hajdani fényében legalább olyan menőre. Van ilyen, pl. ismerősömék így töltöttek fél évet Ausztráliában. Ők viszont megúszták, nem úgy, mint… Alapvetően egész izgalmasan fejlődik fel a kiaszbott négy részben a történet, érdekesen fonódnak a szálak keresztbe-kasul, a háttérben ezúttal nem annyira személyes sérelmek, mint inkább sok pénz áll, s a személyes sértések ebből eredeznek elfele. Szépen dinamizál egymással a kétféle lakberendezési stílus és életvitel, a végkifejletet azonban úgy kúrták el az alkotók, hogy a fal adja a másikat. Nem a vérrel és a brutalitással van problémám, de az, hogy a csehovi puskaként felvezetett kamerarendszert így hagyták besülni, miközben potenciálisan éppen azzal (is) lehetett volna kerekre zárni a történetet, az óriási hiba. Mellékesen szerintem két áldozat (no spoiler) is feleslegesen halt meg, miközben az egyik túlélőnek meg kellett volna halnia – de nagyon csúnyán. Ezt nem merték az alkotók bevállalni? Passz, mindenestre minimum két-három pontot rontottak ezen az amúgy korrektnek indult kis thrilleren ezzel.