Nagyjából ugyanazt a magas színvonalat hozza A játszma, mint amit a tizenkét évvel ezelőtt bemutatott előzménye, A vizsga, sőt, a külsőkben még látványosan gazdagodott is, a szereplőgárda is azonos tulajdonképpen, Kulka János, Hámori Gabriella, Nagy Zsolt és Scherer Péter. Ugyanaz az író –Köbli Norbert– és a téma is: a magyar belbiztonság “személyi kérdései” a Kádár-korszak peckes hajnalán. Csak a rendezői székben történt váltás, Bergendy Pétert Fazakas Péter váltotta, de ez sem látszik a filmen. Feszes, szépen fényképezett, nyomasztó aurájú kvázi kémtörténet, a műfaj nagymesterének, John le Carrénak modorában és stílusában elmesélve.

Míg azonban az “első részben”, A vizsgábanban a beszervezés jellegzetes technikáit és dilemmáit boncolgattuk, e filmben már a legfelsőbb magyar belbiztonsági körökben járunk, a játszma tétje, hogy ki vezesse a magyar kémszolgálatot. Jó film, tetszett. Csak az nem, hogy Kulkával miért kellett újra eljátszatni az agyvérzést, miközben még így, afáziával küzdve is látványosan bizonyítja, hogy mekkora színész és hogy milyen súllyal képes létezni a képernyőn/filmvásznon. Illetve, egy bosszantó kronológiai hiba zavart nagyon: a film cselekménye 1963-ban játszódik. Éppen ebben az évben jelentkezett bizonyos Lou Ottens Hollandiában a Compact Cassette névre keresztelt technikai újdonsággal. Bár a magyar elektronikai ipar képes volt ezidőtájt is meglepő teljesítményekre, az első kazettás magnót csak 1969 karácsonyára dobta piacra MK 21 néven. Talán éppen ez a modell szerepel a történetben, ráadásul “kulcsszereplőként”, így ez kissé zavaró momentum. Főleg, hogy amúgy valóban látványos az az erőfeszítés, hogy az alkotók megidézzék a kor hangulatát, atmoszféráját. Szerencsésebb lett volna inkább az Uher cég híres, korban ideillőbb 4000 Report szalagos magnóját használni a filmben, mely ráadásul tudvalevőleg a kémszervezetek kedvenc eszköze is volt könnyű súlya és viszonylag egyszerű kezelhetősége révén. Tudom, oktondiskodás ez, de akkor is, fontos dolgok ezek. 🙂 A film jó, még egyszer mondom.