Miközben mostanában igen sok szó esett, többségében pozitív előjellel, az RTL Zámbó Jimmy életét feldolgozó sorozatáról, mintha kissé elsikkadt volna a hype alatt egy vele párhuzamosan közétett másik magyar sorozat. Pedig A Nagy Fehér Főnök sok szempontból sokkal érdemesebb a szélesebb nézőközönség figyelmére, mint a minden bizonnyal igen jól sikerült Király (amit én még nem láttam). Persze, a retró és Zámbó Jimmy titkokkal és legendákkal átszőtt, különleges és tragikus véget ért pályája mindig érdekes, a mai közbeszédet azonban ennél sokkal jobban meghatározzák olyan fogalmak, mint a homoszexualitás megélése, elfogadása, illetve annak tagadása és tiltására való igény, a transzszexualizmus, a “dzsenderizmus”, vagy a romák integrációja, beleértve a romák által elkövetett, illetve nekik tulajdonított jellegzetes bűncselekményeket is, az egész társadalomra érvényes elszegényedés, a rasszizmus, a város-, illetve vidékellenesség, a fiatalok célnélkülisége, az idősebbek hite vesztése és kiégése, a szélsőjobboldali, nacionalista szerveződések veszélyei, az alkoholizmus, a drogok terjedése, a csonkacsaládok gombamód szaporodása, a bűnözés, mint életforma és mint szociális védőháló – tehát szinte minden córesz, ami a mai magyar társadalmat jellemzi összességében. Ebben a sorozatban pediglen minderről szó lesz, méghozzá meglehetősen fókuszált formában.

Talán éppen ez a “mindentbeleizmus” A Nagy Fehér Főnök egyik hibája, hogy szinte enciklopédiaszerűen felsorolja a mai magyar társadalom összes rákfenéjét és ennek megfelelve, kissé didaktikusan tálalja annak tipikus megjelenési formáit. Szerencsére ezen “szögletességek” nagy része igen simán szervül a cselekménybe, a Tasnádi István által vezetett írócsapat ebből a katyvaszból nagyon szépen guruló történetet kreált. A sorozat kifejezetten szórakoztató, miközben a karakterek, azok motivációi és a cselekményből kiérezhető élettörténetük, az általuk megélt élethelyzetek rendszerint igen hitelesek és valószerűek. Az alkotók nem csúsznak bele abba a hibába, hogy a nagy tudományos hitelesség, és főleg a már beláthatatlan magasságokba vesző esztétikum oltárán feláldozzák a fizető néző könnyen átélhető, egyszerű érzelmek megélésére irányuló vágyát, hogy nevessen vagy éppen megélje dühét (kinek mit), miközben alapvetően mégsem kamu mindaz, amit látunk. Sőt, egy igen profin megírt, fordulatos és koherens sztorit látunk, melynek fordulatai úgy váratlanok, hogy közben mégis túlontúl életszerűek. Nem érheti még az a vád sem a szériát, hogy “ez is csak egy ballipsi nyavalygás”, hiszen nemcsak az olyanak kapnak itt a szívlapáttal, hanem az ilyenek is, beleértve az impotens, “belvárosi értelmiségi” NGO-kat, sőt, magát az RTL-t is. És! Mindeközben mindvégig szórakoztatnak, nevetünk közben, drukkolunk ennek-annak, ki-kinek, akarjuk nézni még és még és tele van a film szeretettel! Egy szóval, igazán nagy truvájt hajtottak végre e sorozat írói, alkotói: véleményem szerint fából vaskarikát, vagy stílszerűen szólva, szarból várat építettek.

Sajnos, nem látja a nagyközönség ezt a nagyközönségnek szóló szériát, mivel épeszű időpontban nem lehetne azt vetíteni, például a párbeszédek hiteles -tehát igen szabadszájú, trágár- nyelvezete miatt, de a felvetett témák miatt sem. “Szegény” Médiahatóság mással sem foglalkozna évekig a vélhetően nagyszámú feljelentés miatt… Így viszont a sorozat nehezen cáfolható igazsága megmarad az előfizetéses scream-platformok kvázi illegalitásában. Persze, lehetett volna még dolgozni rajta… Elsősorban a civil, amúgy a hitelességhez nagyban hozzájáruló statisztériával kellett volna foglalkozni, elmenni például egy igazi roma mulatozásba, hogy milyen zenék szólnak ott, hogy milyen hőfokon izzik a tűz, vagy éppen kinézni egy mihazánk-dzsemborira – de nem hasogatom a szőrt: nézésre érdemes cuccot tett le ezúttal az asztalra az RTL. Ráadásul, van benne még tartalék…