Filmnapló – 2019. július

 

Egyiptom istenei (Gods of Egypt, 2016) – Meglehetősen bárgyú, ötlettelen és tulajdonképpen közhelyes történetet próbál elmesélni Alex Proyas ebben a nagyot bukó, ám még így is bő 10 millió dolláros profitot termelő fantasy-ben. Ami igazán érdekes lenne, az az ókori Egyiptom mitológiájának beemelése, illetve látványfilmként a látvány. Ez utóbbi ugyan látványos, mint egy tűzijáték, azonban legalább annyira kaotikus is, így lélegzetelállítónak egyáltalán nem mondható. Egyiptom istenei ugyan megjelennek, nagyjából hiánytalanul, sőt mi több, ők kvázi főszereplői a filmnek, akikhez csak egy talpraesett halandó nő fel – azonban a mese elmos mindent, mi érdekes lenne belőlük. Még a mélységgel szintén nem vádolható Stargate-univerzum is jóval mélyebbre jutott a témában ennél… De legalább néhány komoly színész keresett egy kis extrát. 4/10

Deadwood – A film (Deadwood, 2019) – Az biztos, hogy Timothy Olyphant járása vetekszik bármelyik macskafajta vadállat lopakodásával. Mint egy áldozatát cserkésző feketepárduc, puhán lépdel, mindig saját lábnyomába, ruganyosan, lassan, de dinamikusan, vészjóslóan. Izmai pattanásig feszülnek, de szemernyi görcs nem látszik rajta. Nagyon bírom. Ja, a Deadwood című sorozatot annak idején elkezdtem nézni, de nyilván rossz pillanatban fogtam bele, mert egyáltalán nem fogott meg. Annyi maradt meg, hogy csúnyán beszélnek benne. NAGYON csúnyán. Ez a film annak fináléja után 13 évvel készült, mintegy összegzésképpen. Sajnos, valószínűleg mindent letisztáz, mert bár meghozta a kedvet az eredeti sorozathoz, el is spoilerezett belőle annyit, hogy erre ne kerülhessen sor. Így jártam. Sajnálom. 8/10

Hetedik alabárdos (2017) – Vékes Csaba első nagyjátékfilmje elsősorban a színházrajongók azon részéhez szól, akik kíváncsiak arra, vajon mi zajlik a kulisszák mögött és hogy “mitől megy a villamos”. Egyben elég pontosan megfogott, olykor maró hatású, szatirikus korrajz is a mai magyar színházi életről, jó néhány pontos meglátással és -ábrázolással, de messze nem hibák nélkül. Színházi berkekben bőven hallani annyi valóság és/vagy képzeletalapú anekdotát, poént és bemondást, találni annyi érdekes, furcsa karaktert, amennyi akár egy tévésorozatra is elegendő lenne, amire van is már -közepes- példa, ám ezekből Vékes és írócsapata elég finnyásan válogatott, amitől viszont a film kissé unalmas. És szegényes is, mindössze egyetlen mondatos üzenetére koncentrál, holott ennél a színház, főleg a politika viszonyrendszerében, sokkal izgalmasabb és sokrétűbb. A színészek viszont jók. 6/10

Kategória: Film, Filmnaplók, Tévé
Címke: , ,
Közvetlen link a könyvjelzőhöz.

Egy hozzászólás a(z) 0ejegyzéshez

  1. Visszajelzés: Filmnapló – 2019. november | asanisimasa

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.