Steve Conrad hét részes minisorozata arról mesél, amit -ha 50 feletti férfi vagy- sosem fogsz elmesélni a kocsmában, az edzőterem/teniszpálya/uszoda öltözőjében, a szervízben, gumicserére várva a haveroknak, holott, ha valaki, akkor azt éppen egy igazi jó barát értené meg. Csakhogy, az utóbbiból, akivel a világ legtermészetesebb dolga lenne az őszinte, feltárulkozó, minden titoktól és tabutól mentes, nyílt beszélgetés, igencsak kevés akad. Amúgy a történet címe, a DTF ST. Louis egy online társkereső alkalmazásra utal, aminek viszont csak áttételesen, illetve csak részben van köze a fent említett pasi parához, valójában egy furcsa, olykor kifejezetten bizarr szerelmi (még pontosabban, szex-) háromszögről, valamint két férfi igenis ritka, minden feltételtől mentes, szeretetteli barátságáról szól.

Miközben látszólag egy gyilkosság felderítése zajlik, melynek áldozata az egyik pasi (David Harbour), elkövetésével pedig a másikat (Jason Bateman) gyanúsítják, felsejlik, hogy a Harbour alakította pasas minden energiájával szeretné megjavítani, illetve inkább felépíteni kapcsolatát mostohafiával, miközben felesége (Linda Cardellini) a Bateman által játszott pasassal szűri össze a levet – miközben egy csodálatos, tiszta és szívet melengető barátság bontakozik ki szemünk előtt a két férfi között. Conrad minisorozata sok tekintetben tabudöntő, minden szempontból alkalmas arra, hogy sokaknál kiverje a biztosítékot szókimondásával, szinte örkényien abszurd cselekményével, bizarr fordulataival és fekete humorával, bár férfias érzelmessége mindezen azért sokat tompít, ha legalább arra képesek vagyunk, hogy megpróbáljunk átlátni az előítéleteink vörös ködén. Mind képileg, mind színészi játék tekintetében, mind témaválasztásában és mondanivalójában egy különleges, magas színvonalat képviselő alkotás ez, talán hangvételében (nem témájában!) leginkább a két évvel ezelőtti Szarvasbébi szellemi rokona, távolról.