Idilli világot mutat meg Jim Jarmusch legutóbbi játékfilmjében. Halál nyugis kisváros, csend, zöld, lassú tempó. Senki nem rohan sehová, mindenki ráér mindenre, valami furcsa, szinte angyali féltés, óvás és gondoskodás finom ködében zajkik az élet. A kávézóban a világ legjobb kávéját főzik. A városka rendjét őrző két őrnek legfeljebb bizonyos csirkék eltűnése ügyében kell intézkedni. A furcsa, baljós események kezdetét az jelzi először, hogy egy nap estéjén nem sötétedik be. Később bizonyos természeti anomáliák miatt zombik lepik el a várost (és az egész világot) – tehát úgy tűnik, Jarmusch néhány évvel ezelőtti vámpíros mozija után a zombik felé fordult.

Valójában A holtak nem halnak meg még aannál is bugyutább történet. De nem ez a lényeg, hiszen Jarmusch univerzumának sok-sok csillagát látjuk. Itt van Bill Murray a Hervadó virágokból, Adam Driver a Patersonból, Tilda Swinton a Halhatatlan szeretőkből, Tom Waits a Törvénytől sújtvából, Iggy Pop a Kávé és cigarettából, RZA a Szellemkutyából, Bálint Eszter a Florida a paradicsomból… És így tovább. Danny Glover, Serena Gomez, Chloë Sevigny, Steve Buscemi, vagy a főcímdalt éneklő Sturgill Simpson gitárját vonszoló zombiként. Egy piszkos-mocskos, szeretettel teli világ megannyi angyala ad pacsit egymásnak ebben a semmi kis történetben, melynek azért van mondanivalója: annyira eluralkodnak rajtunk a tárgyak, a szokások, a berögződött automatizmusok és a külvilág felé való megfelelés kényszerei, hogy lassan zombikként tántorgunk bele a címbe foglalt embertelen öröklétbe. Furamód messze nem sötét hangulatú, borongós film ez, Jarmusch ismert karaktereit dévaj maliciával vonja bele a sztoriba, önironikus jellemvonásokat ad szájukba (a zombi Iggy tényleg magyarul ismételgeti, hogy Kávé, kávé?). Egyszóval, érdekes, szórakoztató kis mozi ez, de valószínűleg csak azoknak, akik az Éjszaka a Földön után is szerették Jim filmjeit.