Együtt megyünk (Nous finirons ensemble, 2019)

Annak idején, bizonyos körökben volt egy vicces szokás, Dallas-ivásnak hívták. Az eseményre péntek esténként került sor, amikor az akkor még egyeduralkodó Magyar Televízió elkezdte vetíteni a Dallas című tévésorozat soron következő epizódját, amiben köztudottan rengeteget piáltak, akkor a szeánszon résztvevőknek is inniuk kellett, akkor , azt és pontosan annyit, amennyit a tévében Jockey, vagy valamelyik más szereplő éppen szerepe szerint magába döntött. Utána lehetett menni bulizni… már ha sikerült egyáltalán végignézni az adott részt. Hasonló élmény vár azokra, akik beneveznek a Cirko Film 25 éves fennállását megünneplő eseménysorozat egyik fontos eseményére, mely július 11-én, 20.30-tól kerül megrendezésre az eredeti Cirkogejzír Mozi helyén, a Lőrinc pap téren (VIII. ker., Krúdy utca), ugyanis amolyan alternatív “Dallas-ivás” közben, egy szabadtéri vetítés keretében (majd a rendesen, a mozikban) megnézhetik Guillaume Canet új filmjét, az Együtt megyünket – amiben annyit isznak, piálnak, buliznak és cigiznek, hogy abba még Jockey Ewing is beleszédülne. Film után már csak egy köpés egy csomó remek bulihelyszín, közben pedig nyilván remek söröket, borokat lehet kortyolni a hajdani mozi, és a mostani vetítés helyén, a Jaromír a templomhoz nevű söröző teraszán. Kvázi együtt sörözhetünk Marion Cotillardal vagy François Cluzet-val, amiben azért akkor is van potenciál, ha a film netán nem lenne jó.

De a film jó, legalábbis én szeretem az efféle szabálytalan, mindenféle zsánertől mentes, életről, emberekről és a köztük lévő bonyolult viszonyokról szóló filmeket. Nagyjából ugyanaz a színes, hangos társaság verődik össze, újra abban a megkapóan romantikus tengerparti házban, mint akiket már láttunk 9 éve az Apró kis hazugságokban. Max (őt játssza Cluzet) hatvanadik születésnapját szeretnék meglepetésszerűen megünnepelni, miközben az ünnepelt éppen rövidre szeretné zárni teljes csődben lévő addigi életét. A film cselekménye gyakorlatilag az elkövetkezendő igencsak viharos érzelmi hullámokat vető néhány nap történetét meséli el, olyan természetes hitelességgel, mintha mi magunk is ott ülnénk a buli kellős közepén.

Az erőlködésnek, a megrendezett művészkedésnek nyoma sincs sehol, a színészek mintha saját magukat alakítanák, holott nyilvánvalóan szerepet játszanak. Látszólag sehonnan, sehová nem tart a cselekmény, de valahogy mégis bekövetkezik a finálé, melyen mindenki ünnepli azt, hogy milyen jó, amikor az embernek vannak igazi barátai. Még akkor is ez a legjobb állapot, amikor bizonyos pillanatokban a büdös francba kívánjuk az egész részeges, össze-vissza kiabáló bandát, akik egy pillanat alatt összeállnak és önfeláldozóan segítenek bármiben, ha éppen arra van szükség. Merthogy: Kell a barátság! – ahogy énekelte Ádám bátyám is a Mini nevű hatalmas zenekarban.

Engem olyan filmekre emlékeztet az Együtt megyünk hangvétele, mint Richard Linklater filmjei, a Sráckor, vagy a Mielőtt...-trilógia. Apró-cseprő, banális, lényegtelen dolgok szinte spontán egymásutánisága, mely mégis az élet és az élet szépségét hirdeti szakadatlan, elkapott, őszinte pillanatok, melyekben az örökkévalóság csodáját élhetjük meg, ha figyelünk egymásra. 8/10

Kategória: Film
Címke:
Közvetlen link a könyvjelzőhöz.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.