Prikler Mátyás Köszönöm, jól! című dokumentum-hatású játékfilmje természetesen nem Magyarországról, nem a magyar társadalomról, nem magyar problémákról szól, és minden más értelmű híreszteléssel ellentétben szlovák film. 2013-ban nálunk nem készülhet olyan film, mely ne a reményt, a szépséget, harmóniát, a boldogságot és a jövőbe (és a többibe) vetett töretlen hitet ábrázolná, márpedig ez a film tele van keseredettséggel, gonddal, bajjal, reménytelenséggel és keserűséggel, ami a mi gyönyörűséges országunkban, ugye, elképzelhetetlen.

A film címében foglalt kijelentés is csak látszólag pozitív értelmű, ugyanazt jelenti, mint az afrikai hakuna matata: jól vagyok, ne aggódj, nem lesz semmi baj! Nyilvánvaló, hogy Fekete-Afrikában sem azért mondják, mert valóban nincs semmi baj, mindenki tudja, hogy hogy annyi baj van, hogy abból nem kell több: éhezés, törzsi háborúk, szörnyű betegségek, ivóvíz- és gyógyszerhiány, szegénység. Hakuna matata, majd jobb lesz minden, hiszen a remény hal meg utoljára. Hogy vagy? Köszönöm, jól. Lakonikusan ennyi, de mi faggatózunk: Na jó, kicsit bővebben nem tudnád? Hát, figyelj akkor. Nem vagyok jól, Kurvára nem vagyok jól…

és mondja 133 percen át, és mondja, mi van Szlovákiában (mert nálunk, természetesen minden a legnagyobb rendben van, szárnyalunk, mint a sólyom, építkezünk, mint Krőzus és legyőztünk mindent és mindenkit a világon). Szlovákiában válság van. Válságban a gazdaság, de válságban vannak az emberi kapcsolatok is, aminek több-kevesebb köze van a gazdasághoz is, a történelemhez is. Miroslav (Miroslav Krobot) hajdani politikus, ma vállalkozó, leépíteni kényszerül – ám a kényelmetlen lépésre felveszi saját pszichológus végzettségű, ám komoly alkoholproblémái miatt munkanélküli öccsét. Miroslav magánélete kétlaki: egyik otthonában rikácsoló, alkoholista felesége, valamint házasodni akaró nagylánya várja (inkább nem várja), míg másik otthonában fiatal menyecske két kisgyerekkel. Attilát (Mokos Attila) éppen Miroslav gyárából küldik el a gazdasági válságra hivatkozva, otthon pedig felesége készül lapátra tenni, kamasz gyerekei méla egyetértésével. Közben, Attila apját, feleségének halála után, a gyermekei – az öreg minden tiltakozása dacára- nyugdíjas otthonba küldik. A családi/társadalmi kör/kórkép Miroslav lányának lakodalmán zárul, ahová minden rokon meghívást kap.

A film Prikler hasonló című főiskolás vizsgafilmjének bővített változata. A 2010-es a Cannes-i filmfesztivál főiskolás vizsgafilmeket felvonultató Cinéfondation szekciójába is meghívott film Attila és apjának történetét meséli el, élesen megvilágítva azt a közismert problémát, hogy mi legyen az olyan családokban megözvegyült idősekkel, melyekben sem a kellő anyagi háttér, sem az idő, de a kellő érzelmi kapocs és maga az akarat sincs meg annak megoldására, kezelésére. A szereplők jobbára ugyanazok, s a téma is nagyjából változatlan hangsúlyokkal került bele az egészestés filmbe, melyet már néhány alkalommal láthatott a közönség Magyarországon a Titanic fesztiválon, illetve bővült ki az ehhez szorosan kötődő Attila válása, illetve a Miroslav-féle cselekményszálakkal.

A fiatal felvidéki rendező igen pontos metszetet vágott ki a szlovák (igen ismerős) társadalom “testéből”, reprezentálva van benne szinte az összes réteg, a nagyvállalkozótól az értelmiségen át a munkásokig, és a régi rendszer mára agg “katonáin” át a kérdéses jövő előtt álló kamaszokig, és a szlovákoktól a magyarokig. Kíméletlenül mutat rá a problematikus gócpontokra, mind pszichológiailag, mind szociológiailag pontosan rajzolja meg a szereplők motivációit (amiket aztán a szereplők elképesztően szuggesztív hitelességgel adnak elő). Ennyi tompa, megfáradt és megkeseredett, üres tekintetet talán még egyetlen filmben sem láthattunk eddig. A film fináléját jelentő hosszas, gagyi lakodalmas rockkal körített, mértéktelen ivászatba és erőltetett, izzadtságszagú őrjöngésbe fúló lakodalmi jelenetnél szomorúbbat nehéz elképzelni. Benne van minden, ami vár az ifjú párra (és felnagyítva a parabolát, az egész nemzetre) vár, benne van a jelen, a múlt és a jövő. Ezt el lehet hazudni, lehet helyette árvalányhajas népi romantikával hülyíteni, lehet harcos lózungokkal hergelni a népet, a valóság ez, amit Prikler kíméletlen éleslátással mutat a filmjében. Szlovákiában így mennek a dolgok, de ne legyenek kétségeink: Magyarországon minden rosszabb ennél – ahogyan ezt a filmben is kijelentik két konyak között. De jobb kizárólag csak akkor lehet, ha ezzel – például éppen ilyen filmek kapcsán – tisztában vagyunk, és pontosan érzékeljük a bajok forrását. Asanisimasa: 9/10