Ismét rendkívül kellemetlen moziélményem volt, de erről ezúttal sem a megtekintett film tehet. Nincs bajom azzal, ha egy csinbumm-piff-puff szétzenélt, széteffektezett látványmozi alatt a nézőközönség folyamatosan zabál, szörcsög és csörömpöl, azok a filmek erre valók (nem is ülök be ilyenre már egy ideje). De azt nem értem, hogy egy alapvetően és tudnivalóan csendes, intim ötszereplős filmet miért kell szétbaszni a folyamatos papírzacskóban matatással, popkornropogtatással és kóla- sőt, sörszürcsöléssel, azt képtelen vagyok tolerálni. Ráadásul egy ún. ‘art-moziban’, nevesítem is, a Toldiban. Bunkó a film alatt zabáló-piálgató közönség, de bunkó a mozi is, mert ennek teret enged. És szerintem kifejezetten megalázó ez a film készítőire nézve is, pedig Szabó Mátyás első nagyjátékfilmje, a Látom, amit látsz egy egészen pikk-pakk, nagyon szerethető film.

Csendes, intim hangulatú szerelmi történet tehát ez a film, telistele finom, ártatlan érzékiséggel, romlatlan tisztasággal és meglepően pozitív végkicsengéssel. Mindössze öt, de legfőképpen kettő (Hartai Petra és Vilmányi Benett) plusz egy (Nagy Mari) karakter játssza el a kissé furcsa, de ismerős, kortalan sci-fi és steampunk-világba helyezett, de minden felesleges manírtól, okoskodástól és túlbonyolítástól megfosztott románcot, mely egy különleges képességgel megáldott/megvert, hiperérzékeny fiú és egy magányos kisállatkereskedő lány között bimbózik ki, minden külső és belső akadályon át. A történet fő karaktere Ábel, aki képes “szubjektálni”, azaz bizonyos procedúra során más személyek szemével látni azt, amit azok látnak. E tulajdonságát kihasználva. a rejtélyes Professzor (Lukáts Andor), valamint hő segítője, a Nagy Mari által alakított Mituk néni arra használja a fiút, hogy elveszett gyerekeket találjon meg. Ábel egy idő után azonban rákap a szubjektálás élményére, s nem törődve az ezáltal őt fenyegető egészségügyi kockázatokkal, saját szakállára is szubjektálni kezd, így akad rá Verára, akibe első látásra… stb. Vilmányi Benett nem először bújik valamiféle különc, “furi fiú” karakterébe, remekül megoldja ezt is, bár én már kíváncsi vagyok, képes-e kibújni egyszer ebből a skatulyából? Hartai Petra több, tévésorozatban eljtászott kisebb és jónéhány színpadi nagyobb szerep után most főszerepet játszik nagyjátékfilmben: hibátlanul, azt adja, amit kell, nem több, de nem is kevesebb. Rokonszenves jelenség. A töméntelen cseléd-, házvezetőnő-, dada- és szomszédasszonykarakter után Nagy Mari ezúttal sem tud hibázni Mituk néni tudálékos, szigorú és meglehetősen szögletes nevelőnő-professzorasszisztens figurájában, ezzel együtt pompás és mindenre figyelmes “untermann” a két fiatal szűzies egymásra találásában.

Felismerem, hol forgatták a jelenetek egy részét, hiszen a környéken lakom, ám mégsem mondanám, hogy a történet helyszíne ez vagy az a város vagy ország. De nem csak ezért nagyszerű az a képi világ, amit Deák Kristóf operatőr megalkotott, szinte tapintható, hogy mennyire gondosan kimunkált gyakorlatilag a film minden egyes jelenete. Hibátlan a világítás. Érzékeny, a cselekményhez minden pillanatban igazodó kompozíciók alázatosan szolgálják és mutatják meg azt, amiről a történet szól. A szó jó értelmében vetten artisztikus, magas színvonalú, gyönyörű munka a film teljes vizualitása. És jó a film is. Szabó Mátyás szemérmetlenül mer romantikus lenni, meg meri mutatni a tiszta, igaz, szűzi szerelmet, úgy, hogy pillanatra sem válik giccsessé, nyálassá, érzelgőssé. És meri kizárólag háttérként használni a sci-fi bizonyos válfajainak kellékeit, amit mások bizonytalanságból vagy éppen kivagyiságból sokszor pakolnak túlságosan az előtérbe, de talán ezért is hat a filmje ennyire univerzálisan.