A Netflix karácsonyi filmje lett Kate Winslet édes-bús rendezői bemutatkozása, a Búcsú June-tól. A cselekményében is karácsony idejére hangolt történet -a forgatókönyvet Winslet Sam Mendes filmrendezőtől született fia, Joe Anders írta- egy súlyosan beteg idős nő (Helen Mirren) haldoklásának története, pontosabban az, ahogyan népes családja, három lánya (Toni Colette, Andrea Riseborough, valamint Kate Winslet), fia (Johnny Flynn), férje (Timothy Spall) és számos unokája végigköveti a nő kórházban töltött utolsó napjait. Szerencsére, a film támájából egyenesen nem következve, alapjában véve derűs: a család ahány tagja, annyiféleképpen lökött, ráadásul a két kisebb nővér régóta húzódó háborús viszonyban van egymással. A legidősebb viszonyt olyan magasan lebeg a saját maga által kreált transzcendens felhőben, hogy a valóság érzékelése is inkább csak viszonylagos nála. Az apa, szintén nem kirobbanva egészségtől a lehető legmeghökkentőbb módon próbálja feldolgozni hitvese közelgő elvesztését…

Winslet fiát, Joe Anderst saját élménye inspirálta a történet megírására (13 éves korában elvesztette szeretett nagyanyját), amit édesanyja rendezett meg (nyilván kért tanácsot férjétől…). Nehezített a pálya abban az értelemben is, hogy magára osztotta az egyik főszerepet is, de elegánsan abszolválta a kétfenekű, ráadásul személyes érintettségű feladatot. Elegáns, visszafogott rendezés. Elvonatkoztatva a személyes dolgoktól, magában a történetben nincs sok egyedi, akad jónéhány ilyen hangvételű, bölcs, okos és szolidan érzelmes film a filmtörténelemben, ennek ellenére, ráadásul a témától függetlenül kifejezetten szórakoztató kis film ez, őszinte, igaz emberi érzéseket fogalmaz meg hitelesen, bájjal és részvéttel – a karácsonyi filmdömpingben idén talán a legjobban. A neves színészi gárda is hozza az elvárt színvonalat.