Valami 16 db. Oscar-jelöléssel szórták meg ezt a filmet, köztük a legfontosabbakkal (Legjobb film, Legjobb rendező, Legjobb férfi főszereplő, stb.), de előzetesen könnyen lehet fogadni arra, hogy akkor is meg fogja osztani a közönséget, ha nyer és akkor is, ha nem. Ugyanis már most sem tud kezdeni vele sokat a közönség nagyobbik fele… Sokan valamiféle szuperhősös horrort várnak a Fekete párduc-filmek rendezőjétől, Ryan Cooglertől, de ehhez képest valami teljesen mást, a műfaj kereteiből mindenfelé szerteágazó, többrétű jelentésréteget magán hordó, vagyy hetven évet átölelő, eposzi ívű és olykor hangú cselekményt kapnak, mely nem kisebb feladatot old meg -szerintem szép sikerrel- mint az amerikai feketék huszadik századi történelme – afroamerikai szemszögből. Ami horror. Miközben az általában fehér, keresztény és konzervatív kultúrkörből rendre érkezik a kritika, hogy már ismét egy méltatlan kisebbség túlreprezentálásának fennforgása zajlik in dö Hollywood.

Tény, hogy a Bűnösökben alig akad fehér szereplő, illetve aki akad, az kivétel nélkül gonosz. Sőt, nagyon gonosz, per definitionem maga a Gonosz. Azonban a címszereplők, és ez legyen nagyon egyértelmű: maguk a feketék. Két feltűnően kikerázott, tömött bukszájú fekete férfi érkezik autón a déli porfészekbe. A múlt század harmincas éveit írjuk, amikor arrafelé a Ku-Klux-Klán és a teljes szegregáció az úr, meg az alkoholtilalom. Ikertestvérek (Michael B. Jordan remeklése két szerepben), akik Chicagóban nem részletezett körülmények között szerzett pénzből mulatót akarnak nyitni a környék feketéinek. A házat a helyi Klán-főnöktől veszik hozzá, aki a pénzt nem veti meg, mindegy, honnan jön. Hozzájuk csapódik unokaöccsük, aki ügyesen pengeti a gitárt és énekli a bluesokat (öregen Buddy Guy, a híres blues-gitáros alakítja, fiatalon Miles Caton). Megnyitják a mulatót, össze is jönnek a népek rá, folyik az ital, tombol a zene, dévaj táncban lüktet a publikum – mikor kopogtatnak és kezdetét veszi egy hasonló őrület, mint volt régebben Alkonyattól pirkadatig, csak ellenkező előjellel. Vagy inkább más hangsúlyokkal. Aki itt kopog, az a Gonosz.

A fehér, keresztény, magát felsőbbrendűnek hirdető kultúra zörgeti a békés, ám vad szenvedéllyel bulizó feketék ajtaját, hogy megmérgezze, bemocskolja, kiherélje, felhigítsa és kisajátítsa az övékét, hogy ráerőszakolja keresztény vallását a hagyományos joruba spiritualizmusra. A gonosz, feneketlen étványú démon támad rá a szellemekben és természetfölöttiben hívő fekete népre és sokakat el is ragad. Belebújik legtöbbjükbe, a nyelvüket használja, a zenéjüket játssza, a hangjukon énekel. De aki a Sátánnal táncol, az ne csodálkozzon, ha az haza is kíséri – mondja a film talán legszellemesebb és legtalálóbb bon mot-ja, ezért kell megőrizni azt a tiszta hangot, amelynek rekedt kiáltásában még él a fekete lélek, Mama Afrika világot rengető, világot teremtő szívdobbanása, a blues lüktetése. Értelemszerűen a Bűnösök leginkább az amerikai/nyugati feketékhez szól (sorstársi kikacsintással az amerikai őslakosokra), nagyon afro mind nyelvében, mind indulatában, mind ritmusában, de mi, fehérek is érthetjük az adást, ha akarjuk. Akár tetszik a zene, akár nem.