Paul Giamattit mindenki látta már kisebb-nagyobb szerepekben, ha nevére nem is feltétlenül ugrik be az arca, ha meglátjuk, akkor egyből vágjuk, hogy ez az a pofa. Tipikus karakterszínész, bár az ő köpcös, enyhén szétfelé kancsal, kopaszodó ábrázatával soha nem válogatják ki Rómeó szerepére. Viszont szinte minden történetbe kellene ilyen jellemzően “kisember” karakterek. Főszerepet viszont ritkán kapnak, bár azért Giamattinak nem ez az első ilyen. Például a Kerülőutakban, Alexander Payne rendezésében már játszott főszerepet, nem is sikertelenül, hiszen a film annak idején két Golden Globe-ot is nyert. Payne 2023-as filmje, a Téli szünet is begyűjtött jó néhány jelölést, közöttük Giamatti is jelölve volt, bár nagyot csak a smirglimodorú, de aranyszívű szakácsnő alakításáért Da’Vine Joy Randolph kapott (amúgy megérdemelten). De a film Giamattié, egyértelműen.

Egy tipikus fiúiskolás történettel van dolgunk. 1971-et írunk. Egy Boston melletti bentlakásos fiúiskolában közeledik a téli szünet, mindenki hazautazik, csak néhány diák marad az épület hideg falai között egy fiát nemrégiben Vietnamban elvesztő szakácsnő és egy magányos, morózus klasszikafilológus tanár (Giamatti) felügyeletében.A diákok jellemzően különféle családi okból maradtak az intézményben, de egyikük végül mégis magával tudta vinni az ünnepre a többieket, kivéve a kissé önfejű, a szabályokhoz nehezen alkalmazkodó Angust (Dominic Sessa). A szünet kezdeti fagyos légköre aztán lassan felenged és a három, egymástól nagyon különböző, sérelmeit, bánatát, magányát feldolgozni csak nehezen tudó egyéniség szilveszterre szépen össze is melegedik. Viszont ilyen szabálytalan egyéniségek életében biztosan történik valami rendkívüli, így ezúttal három ember is elegendő a botrányhoz, aminek megoldása viszont a Paul Giamatti által alakított tanár alakját emeli fel arra a magas erkölcsi, emberi piedesztálra, melyre korábban Nyúl Béla, vagy például Robin Williams emblematikus John Keatingje is felkerült. Payne ezúttal is egy szép, nagyon emberi történetet mesél el, melynek megtekintése valóban biztos választás egy értékhiányos, üres estére.
