Az ősközösségi társadalmakban az idióták eleve halálra ítéltettek, nem lévén erejük az őket körülvevő környezetet saját hasznukra formálni. Ma, a modern, civilizált társadalmakban az idióták nyugodtan, sőt BOLDOGAN élhetnek az őket óvó és gyámolító, “normális” emberek szociális érzékenységének köszönhetően. Viszont a normális emberek számára, hiába az anyagi jólét, biztonság, a boldogság jobbára elérhetetlen vágy marad csupán. Ezt fejtegeti az egyik szereplő Lars Von Trier lassan kultikussá váló dán filmrendező Idióták című filmjében, amely a már szintén kultusszá váló Dogma elnevezésű kiáltványnak a második darabja.

Ahhoz, hogy képben legyünk, mi is a Dogma, néhány fő ismérv, hely híján, slágvortokban: nincs előre megírt dialógus, a forgatókönyv csupán szituációk sorozata, erősen hangsúlyos dokumentarizmus, csak természetes világítás, improvizatív színészvezetés és játék, improvizatív operatőri munka, mindez a lehető legteljesebb hitelesség szolgálatában. A Dogma fő ideológusa a cikkünk tárgyát is jegyző Lars Von Trier. A Dogma-filmek közül a hazai néző már láthatta a mozikban a Születésnapot, a Mifune utolsó dalát, illetve az idei Titanic-fesztivál programjában a Szerelmeseket. Most pedig itt az Idióták.

Néhány fiatal értelmiségi, férfiak, nők vegyesen, egy csendes, kertvárosi villába költöznek, s mintegy kommunát alkotva idiótát játszanak a társadalom villán kívül eső részének, tehát a külvilágnak, de maguknak is (lásd a bevezető mondatokat!). Ezt az önkéntesen szerveződött közösséget faggatja szabályos interjú-körülmények közepette a rendező-riporter, miért alakult a kommuna, hogyan alakult az együtt töltött idő folyamán egymással való kapcsolatuk, hogyan illeszkedett ebbe a közösségbe a film elején csatlakozó Karen. Tulajdonképpen egy dokumentarista esettanulmányt látunk egy valamiféle rendhagyó csoportterápiáról, és csak a film végén fog kiderülni, miért is Karen érdekesebb a csoport többi tagjánál.

Az ötmilliós Dánia nagy hagyományokkal rendelkezik a kommunák létesítésében, elég csak a hippi-paradicsomként ismert Christiániára hivatkozni. A mai, elkényelmesedett, fogyasztói Dániában ez mostanság a csupán különféle bioterméket fogyasztó, egészséges életmódot hirdető csoportokat jelenti. Napi nyolc órában a burzsoázia megbízható alappillére a dán átlagpolgár, hétvégén és este pedig a régi szép időkön nosztalgiázva lázadozgat az agyoncsepült fogyasztói társadalom ellen. Ezt teszik az Idióták szereplői, de ők igen súlyos formát választottak: megtalálni a mindenkiben benne rejlő belső idiótát. Ez kezdetben eredményez felszabadító, vicces és tanulságos szituációkat, azonban a történések előrehaladtával egyre jobban látszik a dolgok fonákja. A kommunán kívülre vitt idiotizmus szertefoszlik a külvilág jószándékú, bamba érzéketlenségén.

Tanulságos, szinte brutális erejű, a hagyományos moziktól teljességgel eltérő filmet láthat az Idiótákat megtekintő mozinéző, akinek elkél jó adag lelkierő, némi pszichológiai előképzettség, de legalábbis érzékenység a mű befogadásához. Ezek hiányában nem tudom megjósolni, milyen hatást válthatnak ki a helyenként valóban brutális képsorok a gyanútlanul betévedő nézőből. Ellenben a felkészültek garantáltan el lesznek látva jó időre témával. A burzsoázia idióta bája, ha értitek. Szóval gatyát fölkötni, odafigyelni, hiszen talán miránk is ez vár, vagy mi. Európa.