A gonosz mostoha figuráját óvodás korunk óta ismerjük. Persze a mesékben általában rosszindulatú öregasszony képében jelenik meg, a valóságban azonban már másként van. Az elhamarkodottan kötött házasságok gyakran végződnek válással, manapság világszerte tapasztalhatóan. A húsz éves korban még nagy hévvel izzó szerelem pár év alatt sok pár esetében ellankad, felszínre kerülnek az ellentétek, veszekedések, félrelépések sorozata után a dicstelen vég: váljunk el. De közben már megszületett az elmúlt szerelem gyümölcse, egy cseperedő, érző emberi lény, a közös gyerek. Megalázó viták sora a gyerek elhelyezése körül, de az ő szempontjából semmilyen megegyezés nem lehet tökéletes. Eközben feltűnik az új kapcsolat, szerencsés esetben a gyermek egy jó fej mostohát kap, aki ugyan vér szerint idegen, legfeljebb idősebb jó barát lehet, az igazi szülőket nem pótolhatja. Rosszabb az, amikor az apa, vagy az anya új nője/pasija a gyerekben csak a kötelezően elviselendő koloncot látja. Mostohájának köszönhetően sorsa mostohává válik.

A hetvenes évek végén fejhangon sipítozó hímnős diszkótáncosból kb. a Ponyvaregény óta komoly színésszé öregedett John Travolta alakítja A vér kötelez című új thrillerben Franket, a hajóépítőt, aki nemrég vált el feleségétől. Susanne (Teri Polo) nem várakozott sokáig facéran, újból férjhez menni készül, úgy tűnik, Rick Barnes (Vince Vaughn), a jómódú és közkedvelt üzletember jó parti lesz. Frank és Susanne közös gyereke, az amúgy kissé balhés Danny az anyjával él, de jó kapcsolatot ápol apjával is, a fiút nagy erőkkel megnyerni szándékozó Rickkel szemben viszont ellenérzéseket táplál. Frank távolságtartó, ám korrekt viszonyra törekszik volt felesége leendő új férjével, csakis a gyerek érdekében. Elérkezik az esküvő napja, de hívatlanul egy furcsa figura is megjelenik, a fickót látván a laza és magabiztos Barnes mintha feszültté válna, de a ceremónia folyik tovább. Minden rendben van. Ekkor még.

A sokat próbált és sokat tapasztalt stáb, a szintén rutinos Harold Becker rendező vezényletével nagy fába vágta, képzavarral élve, kameráját. A thriller-műfaj szabályai szigorúak, hogy a végeredmény sikeres legyen, elengedhetetlen a kiváló ritmusérzék, a drámai feszültség egyenletes növelése a már szinte elviselhetetlenség szintjéig, a pontos és hiteles helyszín-, és szereplőválasztás, és így tovább. Ezt a feladatot jól oldották meg, ugyan semmilyen meghökkentő, formabontó újítást nem alkalmaztak, ám a leckét profin, precízen teljesítették. A marylandi kisváros kezdetben békés és idilli világába derült égből csap a villám, konkrétan és átvitt értelemben is, a szép és nyugodt felszín mögül előtűnik a szorongató rettegés, a farkasról lehull a bárány álarca. John Travolta, Vince Vaughn és a Dannyt érzékeny lélekkel formáló, fiatal Matthew O’Leary visszafogott, eszköztelen, ám végtelenül hiteles alakítást nyújt, a film kulcsszerepében pedig minden idők legpitiánerebb patkányképű karakterét láthatjuk. Steve Buscemi bazedovos szeme, gyűrt arca védjegy, még ha nem is játszik semmit. Erre viszont képtelen. A fojtott atmoszférájú, a fény-árnyék hatásra építő fényképezés az olcsó, és hatásvadász látványosság helyett a bennsőben növő szorongást, rettegést jeleníti meg, úgy, ahogyan a műfaj nagymestere, Alfred Hitchcock alkalmazta azt alapvető műveiben (Psycho, Szédülés, Madarak, stb.). A vér kötelez mestermunka, ám éppen ebből fakadóan semmi extra. De ne telhetetlenkedjünk, a film egy igazán jól sikerült, feszült és izgalmas thriller, a műfaj rajongóinak legteljesebb örömére.