Lenin tudta, hogy a mozi ereje hatalmas, ezért támogatta az orosz film kibontakozását. Pudovkin, Vertov, és mindenek előtt Eizenstein ezért is válhatott megkerülhetetlen mérföldköveivé a világ filmművészetének. Sztálin imádta a mozit, amellett hogy mindent eltanult Lenintől. Így készülhettek később nagyszabású, látványos, hatásos propagandafilmek az orosz kultúra nagyjairól, az orosz történelem sorsfordulóiról, sorsfordítóiról és magáról, Sztálinról. A világ filmművészete azonban ekkor már másfelé tartott. Sztálin halála után is volt orosz filmművészet, de Tarkovszkij, Paradzsanov, Mihalkov nevét, művészetét a százmilliós országból alig ismerték néhány milliónyian, tehát relatíve csak az elenyésző számú értelmiség. A XX. század végére a Szovjetunió felbomlott, és szélesre tárta kapuit nyugat felé, így a filmművészet is pezsgésnek indult. Tehetséges fiatalok jutottak filmkészítési lehetőségekhez, és már egyre ritkábban szóltak bele “fentről” mit s hogyan csináljanak. Eleddig szinte sohasem látott műfajok jelentek meg az óriási orosz filmszínházakban, a hirtelen beözönlő hollywoodi csodákkal is felvéve a versenyt. Szilaj, kőkemény krimik, szókimondó háborús tablók, földbedöngölő erejű utópikus sci-fik és figyelemreméltó művészi próbálkozások mellett horrorok, pornók is készülnek a hajdani Nagy Testvér gyorsan hollywoodizálódó filmstúdióiban, s immáron elkészült az első, igazán nagyszabású akciófilm is.

Valóban igazi és valóban nagyszabású akciómozi a Leszámolás – Terror igen nyakatekert címmagyarításban nálunk is bemutatandó film, látványban, ritmusban, sodró lendületben és izgalomban mindenképpen. S végül is, egy akciófilmben éppen ezek a lényeges tényezők. A filmbe feccölt 12 millió dollár meg is látszik a kivitelezésen. A tömegjelenetekhez megvolt a megfelelő számú statiszta, hollywoodi színvonalú repülős jelenetek, bevetésben, robbanásos-leszállásban egyaránt, korszerű amerikai és szovjet haditechnikát felvonultatva a legmodernebb MIG-ektől az USS Akármi repülő-anyahajóig. Mercédeszek, BMW-k, Range Roverek akkora számban, mint egy teljes évad Cobra 11-ben, valamint egy tűzpiros, vadiúj Ferrari. (Nyilván az a produceré volt, mert azt nem merték összetörni…) A kaukázusi, csecsenföldi, a sivatagi jelenetek fényképezése a National Geographic lapjaira méltóan pazar és méltóságteljes, ezzel együtt az akciójelenetek expresszívek és műfajhoz illően vibrálók; Stanislav Ravdansky operatőr munkája világszínvonalú.

A film hiányosságai is csak szigorú kritikusi szemüvegen át nézve hibák. Velük együtt is bőven a műfaj felső-közép mezőnyében van Jevgenyij Lavrentyev filmje. Hogy nem a tetején, abban az egyik ok, hogy túl sok cselekményszál lett összefonva a filmben, s a túlbonyolított sztori nem ebbe a műfajba való. Az akciófilm nem politikai krimi, és nem pszichothriller. Fusson, ütközzön, lőjön, üssön, öljön, vérezzen, majd még jobban vérezzen a főhős, a végén pedig ölelje meg a szőke csajt, és fusson oda hozzá rémült kislánya. Ahogyan ezt Bruce Willis csinálja. Alekszej Makarov is fut, lő, üt nagyokat, meg vérez is, csak bánatos orosz ábrázata nem olyan vicces, mint a Willis-é. Nem tud olyan (bár átlagos külsejű, de mégiscsak) hőssé válni, akiért mi nézők szorítani tudnánk, mint amerikai kollégája. Ez általánosságban is érvényes, nem ütnek igazán nagyot a film karakterei. Már a néző érzékeire. Egymást csépelik rendesen, de a néző néha nem tudja ki kivel van, mert kissé szürkék, egyformák. Majd legközelebb. A népes statisztériára is talán rá lehetett volna szólni a rendezőasszisztensileg, hogy most tessenek sokkal jobban megrémülve lenni, pazsalujszta. Hiszen két mázsa nagyon nagyot durranó cucc lóg a fejük felett!

A film alapszituációja, a terrorizmus fenyegetése nagyon is valóságos, a sztori is megtörtént eseményeken alapszik, tehát húsba vágó. Furcsa lehet tán, hogy éppen a kritikus rója fel egy filmnek a tanulságát, a műfajon túlnyúló üzenetét, de ezzel együtt a film összhatása kissé zavarossá, közlendője didaktikussá válik. Aztán persze, lehet, hogy ez az új orosz akciófilm speciális műfaji sajátossága (lesz), így nem is szóltam semmit. Legyen Szmolin a mi MacLane-ünk!