Tulajdonképpen egy betegesen élv- és kéjhajhász ember életrajza e film, s mint ilyen, tárgyából fakadóan nem túl érdekes. Mert mi érdekes van egy olyan ember életében, aki konkrétan egész életét tökrészegen tölti, és amikor véletlenül csak félig részeg, akkor olcsó kurvákat dönt hanyatt, egészen addig, míg a vérbaj ettől is megfosztja. Ha hozzávesszük, hogy az illető gazdag arisztokrata és műkedvelő író is egyben, nyilván sokan Sade márkira gondolunk, ám e film egy angolról, Rochester grófjáról szól.

John Wilmotnak, vagyis Rochester grófjának szégyenteljes életét feldolgozó film Laurence Dunmore bemutatkozó rendezése, tulajdonképpen egy egységes, végiggondolt mű, olyan, amilyet pályájuk és a midlife crisis derekán szoktak jobb filmesek csinálni. Pontos, minden a helyén van, nincsenek elvarratlan szálak, még sincs lelke az egésznek, nincs benne tűz, nincs lendület. Egy első filmnél pedig ez komoly hiányosság.

Pedig nem bántja a szemet a film, szépek a képek, parádés Johnny Depp a gróf figurájában és hasonlóan jó John Malkovich II. Károly királyként. Nem színészi és nem operatőri a probléma, mégcsak nem is rendezői, annyiben legalábbis nem, hogy a film rendesen “össze van rakva”. Rochester figurája unalmas egy kissé, az első, amúgy erős kockákból már tudni lehet szomorú végét. Persze, aki még életében sosem dugott egy jót félrészegen, az irigykedhet a különc és élveteg John Wilmotra… De a gróf a részegeskedésen túl írónak nem mondható túl jelentősnek, a faszokból és baszásból álló, filmben is jelzett színdarabja valóban szimpla pornó, és a szellemesen beszólókból is minden kocsmában találni legalább kettőt, amióta világ a világ. Ezért unalmas kicsit a film, de azért megér 5 pontot a 10-ből.