Európa közepének történelem markában jól összegyűrt, megzabált, majd kiköpött közepe dúsan termű táptalaja minden misztikusnak, csodásnak, varázslatosnak. Vagy van valami a levegőben, vagy a földben, vagy csak egyszerűen évszázadok óta olyan szar itt az élet, hogy az emberek a szürreális tartományokban keresik a boldogulást. Tán ezért lehet, hogy úgy terem itt a jövőbelátó, illuzionista, bűvész, mágus, varázsló mint a bolondgomba. A történelem kezdetének névtelen mágusaitól, boszorkányaitól és sámánjaitól a prágai Löw rabbin, Hanussenen, Houdinin át a kanalas Uri Gellerig vagy Bracoig, a szótlan horvát távgyógyítóig ezrek kápráztatták el csodára éhes osztrákokat, cseheket, szlovákokat, déli szlávokat, magyarokat, tehát ezt a soknemzetiségű katyvaszt, ami itt él a Kárpátok által kicsipkézett boszorkánykör közvetlen környezetében.

Persze, bűvölték már el közönségüket máshol is bűvészek, illuzionisták, de autentikus közege itt, a néhai Osztrák-Magyar Monarchia területén van az efféle szórakoztatóiparnak, így nem véletlenül helyezte Mágus című filmjének helyszínét ide az amerikai Neil Burger. A címszereplő figura, Eisenheim nem valós személy, karakterét viszont valóban élt szemfényvesztők és illuzionisták karakteréből gyúrták össze. Eisenheim a Szabó István filmjéből is ismert Hanussen figurája ihlette, a narancsfa-trükk viszont egy bizonyos francia Robert Houdin előadásában vált ismertté, akinek nevét kölcsönözi majd egy bizonyos Erik Weiss, a későbbi Harry Houdini. Ez a Houdin viszont a trükköt egy indiai mágustól tanulta, bár a 18. században egy Pinetti nevű mutatványos hasonló trükkel kápráztatta el hallgatóságát, csak éppen ő egy citromfát növesztett kezével secperc alatt. Burger és Steven Millhauser ezt a tipikus(nak mondható) illuzionista figurát gyúrta össze egy más jellegű, de felderítetlenségében hasonlóan misztikus történelmi eseménnyel, Rudolf trónörökös és Vetsera Mária mayerlingi kettős tragédiájával.

A film elsősorban Eisenheim és a Vetsera Máriát mintázó Sophie, valamint Leopold koronaherceg (aka Rudolf) szerelmi háromszögével foglalkozik, melynek romantikus lendületét a szegény sorsú fiú és a grófkisasszony gyermekkorból eredő vonzalma adja – a háromszög a filmben úgy válik egyenlő oldalúvá, hogy a két főrang mellé a szegény asztalosinasból népszerű és gazdag illuzionista nő fel. A tényleges és erőszakos fizikai hatalom áll szemben a szellemi és lelki hatalommal, melyik nyeri, melyik nyerheti el a hamvas szépség kezét. A dramaturgia hollywoodiasan tálalja a megoldást, közben még ellibbenti a függönyt a híres trükkről is.

Sokan meglepődnek Edward Norton választásán Eisenheim szerepére, pedig talán ő az egyetlen fiatal A-kategóriás amerikai színész, akinek lényében van az a titokzatosság, amely egy ilyen mágus megformálásához kell. Ha emlékszünk a Legbelső félelem kulcsjelenetében villantott ördögi pillantására, akkor nincs vita, kinek kell játszania a mágust. Több mint tíz évvel később már az ördögien titokzatos fondorlatosságot is be tudja építeni egy romantikus hős figurájába. Jessica Biel épp azt a hamvas szépséget adja, akit kell, akiről könnyen elhihető, hogy két nagy formátumú férfi háborút vív érte. Leopold (Rufus Sewell) Eisenheim intellektuális fölényét vibrálóan ideges, pökhendi cinizmussal ellensúlyozza, melynek hátterében vészjóslóan ott a valódi, élet-halál felett diszponáló hatalom. Fontos cselekményszervező funcióval bír Uhl főfelügyelő tipikus kispolgári karaktere, melyet Paul Giamatti érzékletesen valósít meg. Nem véletlenül jelölték Dick Pope operatőri munkáját Oscar-díjra, a film varázslatosan szépen van fotografálva. Bár a némafilmes hatást keltő, kissé “belógva hagyott” leblende alkalmazásának modorossága picit ez ellen beszél, emiatt, és a film egészén végigvonuló finomkodó narráció miatt az asanisimasa 7/10-re értékeli ezt az amúgy kellemes kis filmet.