Funny Games (1997)

Az osztrák Michael Haneke 1997-ben készült Funny Games című kultuszfilmje egyszerre vicces játék a thriller műfajával és a naiv nézővel.

A Paradicsom

A fehér sziklákkal körbecsipkézett, erdős meredélyek között megbúvó tó maga a mennyország a nagyvárosi mókuskerékből néhány hétre kiruccanni vágyó polgárok számára. A hektárnyi kertekben álló, óriási, kényelmes nyaralók közvetlen stéggel rendelkeznek a saját tópartjukon, hogy a villák gazdái akadálytalanul ereszthessék vízre vadonatújan felújított vitorlásaikat, hogy a hús szélben fúvassák ki fejükből a gondokat. A decens nyaralók között már nem jut hely népstrandoknak, így a bámész prolinépség sem zavarja őket a regenerálódásban. Ez a Paradicsom, amely azonban könnyen válik pokollá, ha a paradicsomlakók közé beteszi patás lábát a bűzös leheletű Gonosz. Apa, anya és a kisfiú épp most érkezett meg a nyaralóba. Apa egyből nekifeküdt a vitorlást összeállítani, a fiú és néhány szomszéd segít neki, hisz’ kevesen vagyunk itt kinn a vadonban, anya addig elkészíti a vacsorát. Egyszer csak egy zavartan mosolygó, de megnyerő fiatalember kopog be a konyhába és tojást kér kölcsön. Anya ekkor még nem tudja, hogy ekkor szabadult el a pokol…

A thriller, Haneke felfogásában

A thriller a szórakoztatóiparba ágyazódott kommersz film egy típusa, műfaja, melyben az adott konfliktushelyzet természetellenesen felnagyított, eltorzított körülmények között, felfokozott érzelmi, hangulati és idegi hatások közepette, illetve azok mesterséges gerjesztésével halad a biztos megoldás felé, mely minden esetben a jó győzelmével és a rossz bukásával végződik, még akkor is, ha az esetleges folytatásokra kikacsintva jókora cliffhanger-rel ér véget. Haneke azonban erős művészi indentitásából, neveltetéséből fakadóan egyáltalán nem óhajt betagozódni a showbusiness iparosai közé, számára a film gondolatai kifejezésének, jelen esetben gonosz, bár jó szándékú játékainak eszköze, keret, forma, amit aztán ő a saját kényére-kedvére tölt meg tartalommal. Haneke szereti és sokat használja is a thriller műfaját, mert erős drámai hatásokat lehet vele szimulálni, és gyakorlatilag korlátlan amplitúdóval lehet kalibrálni benne ezeket. Azonban művész lévén nem törekszik szimpla szórakoztatásra, ijesztgetésre, egyszerű, primer érzelmek fellobbantására, majd lecsillapítására, ő -ahogy a művészi alkotás mechanizmusát szokás jellemezni- a tapasztalt világot szűri át magán általa, így minden filmje társadalomkritika, morálfilozófia és etikai analízis egyszerre. A klasszikus thriller műfaji sajátosságai így csupán alkalmat, ugródeszkát adnak ezek felvetéséhez, kifejtéséhez.

Vicces játék

A Funny Games egy teljesen banális nyitóképpel indul, egy boldog család utazik terepjárójában, utánfutón az új vitorlással nyaralni, apa és anya a hosszú út alatt operakvízzel üti el az időt. Egyik andalító ária a másik után, mosoly, béke, nyugalom… aztán hirtelen kívülről látjuk őket, de a zene kaotikus psycho-trashmetálra vált (Mike Patton és John Zorn), a család a terepjáró biztonságában még mit sem sejt, mi vár rá odakint. Haneke a műfaj klasszikus szabályai szerint vezényli filmjét a kezdeti békés képeket szinte buñueli abszurdba fordítva a nettó, amolyan Clockwork Orange-módi pszichopata horrorig, hogy egy frappáns és meghökkentő hosszú, kimerevített pillanatban csúf tréfát űzzön a thriller műfajával és a történetbe belefeledkező, naiv nézővel egyaránt. Brechti kiszólások a közönséghez, alternatív cselekménybonyolítási variációk, a sablonok teljes figyelmen kívül hagyása, a film felétől, így a kétharmadától már nem thrillert látunk, hanem Haneke játékszerei vagyunk. -Ti tényleg ezen a szörnyű vérfürdőn szórakoztok? Igen? Akkor tessék, itt van nektek az én „katartikus happy endem”! vágja képen a nézőt a rendező a sokkoló végkifejlettel, Lássátok, mik vagytok.-” Haneke a thriller sémáit megcsavarva azt sulykolja, hogy a mai kor médiafogyasztó nézője gyakorlatilag szórakozásként éli meg azt, ami bárkivel megtörténhet a jóléti társadalmakban, és azt is, hogy a látszólagos jólétet milyen vékony határ választja el a legrettenetesebb pokoltól. Nehéz elképzelni a fotel kényelmes biztonságában, milyen sérülékenyek vagyunk. Haneke elköveti azt a pofátlanságot is, hogy meg sem mutatja az erőszakot, csupán a következményeivel szembesülünk, amúgy döbbenetes drámai hatású jelenetekben. Ulrich Mühe (apa) riadt tekintete szívszorító, Susanne Lothar (anya) összeomlása mélyen tragikus, a két „vendég”, Arno Frisch és Frank Giering pedig olyan hűvös, fennhéjázó és cinikus, mint amilyennek a haláltáborok nyalka SS-tisztjeit képzeljük. Ámokfutásuk céltalan, oktalan, a jólét renyhe unalmából fakad, ezért valódi és nem mű, mint egy átlagos hollywoodi thrillerben. Haneke kissé didaktikusan és provokatívan közli üzenetét, tény, de legalább van mondanivalója, ami azért mindig a legfontosabb. Asanisimasa szerint: 9/10

Kategória: Film
Címke:
Közvetlen link a könyvjelzőhöz.

9 hozzászólás a(z) Funny Games (1997) bejegyzéshez

  1. thorvald. szerint:

    Hú, a Patton zenéjével nyit, tök jó. Újabban rákaptam az osztrákokra, egyszer megnézem ezt is, először inkább A kastély adaptációját. Az amerikai Funny Games milyen?

  2. efes szerint:

    thorvald.: Állítólag snittről snittre, beállításról beállításra ugyanez, csak Tim Roth-tal és egyéb amerikai színészekkel. Nem láttam, de nem is akarom..:) Osztrákból az Ulrich Seidl megvan? Na az nagyon kemény…:)

  3. efes szerint:

    @thorvald.: lásd eggyel feljebb…:) rosszalkodik a bloghu.

  4. thorvald. szerint:

    Igazából írókra gondoltam. Ők is kemények 🙂 Seidlről csak olvastam egyszer, mintha lett volna vetítése, vagy osztrák filmhét. Hanekén kívül egy osztrák filmet láttam, a Revanche-ot, az tetszett.

  5. efes szerint:

    @thorvald.: A tavalyi Titanicon is volt egy erős löket, azt hiszem Csontdaráló volt a címe, ami egy alpesi faluban játszódó szocio-horror volt. Szerintem a fesztivál egyik legjobb filmje volt.

  6. ussk szerint:

    Jól hangzik és remélem, tényleg olyan érdekfeszítő tud lenni, mint ahogyan a posztban le lett írva. Mostanában több hasonló témájú filmet is láttam és rendre unalomba fulladtak, mert mind ugyanazt hozta ugyanúgy huszadszorra. Hátha ez a film eléri, hogy ne jegeljem egy időre a műfajt.

  7. Visszajelzés: Happy End (2017) | asanisimasa

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.