Flandria (Flanders/Flandres, 2006)

Az efféle filmeket igen nehéz megtalálni. Ha mégis, jobbára alig mérhető nézettségű közszolgálati adók késő éjjeli műsorsávjában keresendők (mint ahogy ez alkalommal is), illetve néhány bevállalósabb művészmoziban, amelyeket nem a jegybevételért tartanak nyitva. Az efféle filmek nem szórakoztatnak, hanem közkeletű kifejezéssel élve: odabasznak. Falhoz vágnak, gyomorba gázolnak, szétlapítanak. És ezt nem méregdrága speciális effektusokkal, agyoncsavarított cselekménnyel és más hasonló bűbájjal érik el, hanem azzal, hogy kendőzetlenül, brutálisan az arcodba vágják az igazságot. Azt ami valóban van. Az pedig a legritkább esetben olyan, amilyenek mi szeretnénk látni.

Magyar párhuzamot vonnék: Móricz Zsigmond naturalista paraszttárgyú novelláit senki sem olvassa szórakozásképpen, mégsem vitatja senki értéküket. Tarr Béla Sátántangóját, Jeles András Kis Valentinóját vagy Mundruczó Szép napokját sem könnyed szombat esti “bulielőttiként” nézzük (már ha láthatjuk egyáltalán), hanem azért, hogy pontosan definiálni tudjuk magunkat az “ittben” és “mostban”. Az állandó öndefiniálás ugyan beteges, ám vannak az életben pillanatok, amikor muszáj megtenni. Különben talajt, indentitást, sőt személyiséget vesztünk, és elszállunk mint győzelmi zászló a viharban.

A Flandria című film, a francia Bruno Dumont alkotása is ebbe a sorba tartozik, hallunk róla, tudjuk, hogy díjakat nyer, a szakma elismeri, ám alig van forgalmazó, aki áldozna bemutatásukra. Persze, ritkán szeretjük tükörben nézegetni a szaros fenekünk. Mondjuk, nap mint nap, ám ha például furunkulus nő rajta, akkor muszáj. Ismerjük a képet, amit Európa boldogabb fele mutat magáról, a sugárzó kedély, gazdagság, üvegpaloták, szuperexpresszek, méregdrága öltönyök ujja alól kivillanó milliós karórák, tőzsdemutatók, satöbbi. Katonákat küldünk nevesincs országba, ahol kecskebogyót esznek holmi rongyokba bújt szerencsétlenek, és iszonyú drágán adják az olajat nekünk. Na majd jól rendet tesznek ott bátor fiaink. Persze, nem lesz megerőltető, csak kicsit macerásabb, mint egy all inclusive tunéziai nyaralás. Azonban Európa mosolygó álcája alatt ugyanolyan mocsok van, mint ott, ahova “rendet” megy tenni. Sőt. Ám ezzel nem kellemes szembesülni. De néha muszáj, mert különben elhülyülünk.

Tehát Dumont filmje nem tesz engedményeket a közönségnek, így a producereknek sem, kíméletlenül egyenes, brutálisan őszinte, de ezt nem valamiféle önös érdekből teszi, a csillogó szobrocskáért és a hozzájáró gyér tapsért bizonyos “alsó-rácegresi” filmfesztiválokon, hanem azért, mert azt gondolja, így helyes. Tiszta szívvel, tiszta szándékkal. Igaza van, tisztelet neki. Filmje, mint azt a címe is mutatja, Flandriában, Franciaország északi, elsősorban gabonatermesztéssel és állattartással foglalkozó területén játszódik. Semmi délvidéki napfény, provance-i romantika, gyöngyöző bor, édes szőlő. Sár, köd, tehénszar és a szántó. Az ottani emberek szántanak, vetnek, esznek, párzanak. És ugyanezt elölről. Ezt teszi Demester is. Szánt, enni ad az állatnak, elmegy sétálni Barbe-al, a szomszéd lányával, hogy a bokorban ráforduljon és néhány mozdulattal meggyakja. Aztán úgy alakul, hogy el kell menni a háborúba, ahol Demestert olyan élmények érik, amit soha eddig nem tapasztalt. Emberi érzelmek érik, mint félelem, vágyakozás, honvágy, és talán szerelem.

Dumont hosszú beállításokban, szenvtelen kamerával, természetes fényben, természetes hanggal mutatja – most jó ez a szó – antihőseit, ahogy élik érzelemhiányos életüket, szinte állati közönnyel. A film végén megcsillant ugyan egy pici reményt, hogy tán nincs mindennek vége, de ehhez a háború, az értelmetlen hódító háború borzalmai szükségesek. Nem legalizálja, nem mondja jogosnak a háborút, hanem azt mondja, akkora a baj, hogy abból csak ekkora impulzussal lehet (talán) kizökkenni. Dumont amatőr szereplőket alkalmaz, amelyek döbbenetes alakítást nyújtanak, főleg a megesett szomszédlány, Barbe szerepében Adelaide Leroux.

A Flandria egyrészről döbbenetes erejű filmszociográfia a mai modern francia/európai parasztságról, másrészről provokatív és felkavaró, igazmondó háborús film, szerintem legalábbis. Ehhez képest a film Cannesban nagydíjat, nálunk a Titanicon (talán épp ezért is) fanyalgást kapott (mint sok minden más is). Önök döntenek. Asanisimasa szerint: 8/10

Kategória: Film
Címke:
Közvetlen link a könyvjelzőhöz.

6 hozzászólás a(z) Flandria (Flanders/Flandres, 2006) bejegyzéshez

  1. ChrisDry szerint:

    előjegyezve. 🙂

  2. efes szerint:

    @ChrisDry: Tök jó, hogy olykor föltúrod a blogot, mert érdekes filmeket találsz (még számomra is):D Ez pl egy igen brutál dráma… nagyon kegyetlen.

  3. ChrisDry szerint:

    Megnéztem, tényleg jó, naturalista, letisztult, sallangmentes, csak egyetérteni tudok 7/10

  4. ChrisDry szerint:

    Ui.? ha nem láttad:The Nines egész jó, csak az 5let miatt megéri az unalmas jeleneteket végigszenvedni, 7/10

  5. Visszajelzés: Mit nézzünk ma a tévében? – Péntek « asanisimasa

  6. Visszajelzés: Mit nézzünk ma a tévében? – Vasárnap | asanisimasa

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.