Úgy tűnik, szegény Sean Penn nem igazán tudott mit kezdeni Friedrich Dürrenmatt egyik zseniális kisregényével (Az Ígéret), hiszen bármennyire próbálta azt amerikanizálni, aktualizálni, bármennyire zsúfolta tele filmjét Jack Nicholsonnal súlyosbított kiváló szereplőgárdával; bármennyire egészen jó és teljesen formabontó krimi onnan nézve Az ígéret megszállottja: tulajdonképpen minden benne van, csak éppen a lényeg nem jön le belőle. Az a lényeg, amit Dürrenmatt a forgatókönyv alapjául szolgáló regénybe beleírt.

Ez sajnos borítja az egész filmet.Penn sajátos atmoszférát teremt, lebegős, vészterhes hangulat lengi végig be a filmet, még akkor is, amikor a közepe táján Jerry (Nicholson) már nyugdíjasként látszólag megnyugodva a békés benzinkutas-pecázós életformát választja. Mint krimi, tompa, de egyre növekvő feszültséggel és nem várt csavarokkal, jól működik a film, egészen a végkifejletig. Erre mondom, hogy onnan nézve jó, bár formabontó a film – hiszen az, ha úgy tetszik nem egy krimi befejezése, illetve ha az, akkor az nagyon szemtelen. Mondhatni, fatális, sorsszerű. Viszont, ha elkezdjük a Jack Nicholson által alakított nyugdíjas zsaru karakterét jobban elemezni, akkor egyből kitűnik, hogy bár Jack jó szokásához híven, odateszi magát keményen, nagyon tudja adni a kattant faszit – a karakter leépülése, bekattanása csak néhány stációjában van jelen, folyamatában nem. Holott éppen ez lenne a dürrenmatti gondolat lényege, hogy bemutassuk a tőlünk független igazság kiderítésének lehetetlenségébe beleőrülő hivatásos igazságszolgáltató széthullását. Folyamatában, nem pedig ritkás pillanatfelvételekben. Ezzel a mély, pszichologizáló aspektussal nem tud Penn mit kezdeni. Amíg krimizni kell, nincs gond, de Dürrenmatt száraz, precíz, analitikus okfejtését és karakterépítését (bár itt inkább a rombolás lenne a helyes kifejezés) már nem tudja a filmbe átültetni. És ez csak az egyik dolog, a másik, hogy így a pimasz és jobb híján formabontónak titulált befejezés is csak egy szimpla vicc, egy légből kapott, pimasz ötlet, nem pedig az egyetlen logikus befejezése a történetnek, ahogyan az az eredeti műben történik. Én még azt is feltételezem, hogy Penn egyáltalán nem értette meg Dürrenmatt lényegét, és nem arról van szó, hogy nem tudta azt filmre ültetni. Csak a krimit látta a könyvben, a pszichológiát már nem, ezért lett a film ilyen, amilyen. Asanisimasa: 6/10