Az 1967-es születésű Derrick Borte viszonylag kései rendezői bemutatkozása ez a mozi, mely azok közé a filmek közé sorolható, melyek nem kevesebbet, mint a fogyasztói társadalom visszásságait kívánják górcső alá. The Joneses, tehát Jonesék a film kezdetén látványos mosollyal autóznak a négykarikás janiautóban, lepkés pólóban, hátul a két gimis gyerek játszik. Spoiler. Éppen odaérnek tornyocskás, sokablakos, nagy teraszos vadonatúj villájuk elé, mikor a profi költöztetők már az utolsó virágot is elrendezték a teljesen berendezett, meglakberendezett házban. Látszólag egy egészséges, lendületes, csupa bűbáj, sikeres amerikai család, a középosztály felső harmadának díszpéldányai. Rövidesen azonban kiderül, hogy a valóságban egy ötletes direktmarketing-kampány résztvevői, mindannyian szerződtetett munkavállalók, akik látványos életstílusukkal és behízelgő modorukkal, indirekt módon ösztönzik fogyasztásra, és a legújabb márkák megvételére a tehetős szomszédokat. A fogyasztói társadalom működtetője a kapzsiság és az irigység, így Jonesék sikerrel és a legteljesebb titokban teszik dolgukat, egészen addig…

Míg Borte úgy baltázza el filmjét, hogy ezek után legfeljebb no-kategóriás, háziasszony-csatornák számára gyártott szentimentális egyen-tévéjátékokat rendezhet. A kritikai rész nagyjából rendben van, még ha sok újdonságot nem is tartalmaz a felső-középosztály mérhetetlen, rátarti sznobizmusát illetően, de jó nézni ahogy szívják rá magukat a mézesmadzagra, amit Jonesék (anya: Demi Moore, apa: David Duchovny, lány: Amber Heard, fiú: Ben Hollingsworth), például Moore plasztikailag kispécizett karaterével, vagy Duchovny sármos, jólfésült, zsigeri simulékonyságával húznak el előttük. Az is jól van megoldva, ahogy borul a kötelező dramaturgiai bili. A végkifejlet viszont minden előzmény arculcsapása, megfutamodás a beolvasás elől, hiteltelenség, hazugság, akármi. Nagy dérrel-dúrral felvezetett leleplezésből nem lesz semmi, csak egy semmibe tűnő rózsaszín lufi. Asanisimasa: 5/10