18.Titanic – Morgen (2010)

Újabb remek román film a láthatáron, ezúttal komoly magyar közreműködéssel. A Morgen (vagyis Holnap, németül) a magyar Katapult Filmmel közös vállalkozásban készült, és a cselekménye is a román-magyar határvidéken játszódik. Ezúttal azonban szó sincs semmilyen történelmi hagyatékról és effélékről, a filmből egy török nemzetiségű illegális határsértő és egy Nagyszalontán lakó román biztonsági őr furcsa barátságának történetét ismerhetjük meg. Marian Crisan, a film amúgy szalontai születésű rendezője, aprólékos természetrajzát adja filmjében a határvidéki élet jellegzetes tevékenységeinek, tipikus figuráinak, apró-cseprő ügyeinek. Igazi embermese ez, humánummal, humorral és érzékenységgel átitatott édes-bús mese, melynek minden egyes kockája igaz. Aki jártas arrafelé, ne adj’isten, annak idején maga is részt vett a burjánzó kishatárforgalomnak becézett csencselésben, az igazolhatja, aki nem, az fogadja ezt el, és nézze meg ezt a filmet, ha kíváncsi, hogy megy arrafelé az élet… A film hitelét magától értetődő természetességgel játszó, helybéli amatőrök adják meg, kiegészítve őket a törököt alakító Yilmaz Yalcinnal, aki kizárólag török nyelven beszél a filmben, amit senki nem ért – mi nézők se. Ez azonban senkit nem zavar, sőt igen sok humoros jelenet forrása inkább. A másik főszereplőt is érdemes külön kiemelni, Hatházi András bumfordi bája szintén emlékezetes lehet annak, akit hozzám hasonlóan megragad ez a film. Asanisimasa: 8/10 (Titanic link)

Kategória: Film, Szemlék, filmfesztiválok
Címke:
Közvetlen link a könyvjelzőhöz.

1 Response to 18.Titanic – Morgen (2010)

  1. Visszajelzés: 18.Titanic – Értékelés, fődíj, stb. « asanisimasa

Hozzászólás

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .