A Mezítláb című francia filmben, Fabienne Berthaud alkotásában megvan minden, hogy az ökoterrorista, vadzöld és ultraliberális szubkultúrák kultuszfilmjévé váljon, azonban szerintem mégsem lesz az. Hiába a bolondos, még Amélie Poulainnél is bolondosabb, forgószélszerű főszereplőlány, hiába a romantikus természetközeli szemlélet, hiába a szimpatikus üzenet (ha van ilyen egyáltalán), az, hogy a film a végére melodrámába fullad, agyonvágja a kecsegtető kultuszstátuszt. Pedig komoly feszültségek húznak ívet a film majd’ háromnegyedében. Clara történetszála azonban olyan vaskosan melodramatikus, és bár ellenpontként van jelen Lily történetével, mégis inkább lehúzza a filmet, mint megfeszíti. Lily, a bolond(os) lány minden tettében, minden pillanatában viszont ott rejtezik valami szörnyű tragédia, s a döglött állatokhoz kapcsolódó bizarr hobbija is inkább vészjósló, mint bájos. A hirtelen kötött barátságai ezen csak még jobban dobnak – bár, tagadhatatlan, ezt akár erényként is elkönyvelhetjük, Berthaud ügyesen vezeti meg a néző klisékre perdülő agyát. A végkifejlet azonban nekem csalódás, mondhatnám, hogy rózsaszín giccs. Asanisimasa: 7/10 (Titanic link)