Az alapvetően optimista, sikerorientált amerikai közérzet és ennek Hollywoodban táplált melegágya megint kapott egy jókora pofont (nem kokit és nem sallert!) az igazságból, azzal, hogy a nagy tekintélyű, szmokingba és méregdrága dizájner-göncökbe öltözött puccparádé megtapsolhatta a dagadt fekete lány nyilvánvalóan súlyos valóságalapokon nyugvó brutális történetét. A boldogság ára két Oscar-díjat kapott 2010-ben (négy továbbira jelölve volt), mint legjobb adaptált forgatókönyv, illetve legjobb női mellékszereplő. Ez utóbbi (Mo’Nique ultraközönséges anyafigurája tényleg üt, a magyar szinkronban erre Szirtes Ági bravúros teljesítménye pedig még rá is tud pakolni!) megérdemelt, ám a könyvben sajnos túl sok újdonságot nem talál a hazai közállapotok iránt érdeklődő, társadalomtudományok iránt érdeklődő néző. A túlsúlyos Precious (Gabourey Sidibe) története nálunk is megtörténik azokban a kerületekben, az ország azon szegleteiben, ahová nem engedjük gyerekeinket. Gyermekmolesztálás, családon belüli nemi erőszak, kóros bulimia, kilátástalanság, önsorsrontás, gyermekanyaság, ismerős fogalmak nálunk is. Nálunk azonban valószínűleg mélyfekete tragédia készülne az apja által felcsinált, kövér gyereklány sorsából – Amerikában mindez színesben, majdhogynem derűsen kerül vászonra. A pofon azonban még így, ketchupfoltos babarózsaszínben is csattan.

Precious története tulajdonképpen sikersztori, hiszen bármennyi szörnyűség történik vele rövidke életében, a film alapvetően a kijárat felé mutat: Ha van benned elhatározás, van benned kitartás, akkor nincs az a nyomor, nincs az a szörnyűség, ami magába szippanthat. Ehhez persze kell egy olyan szociális háló, amely az Amerikai Egyesült Államokban, minden kekeckedése és akadékoskodása ellenére is, működik. Nem megyek bele, hogy nálunk ez hogy nézne ki… Mégsem jó érzés nézni a filmet, a relatíve boldog end is majdnem elsikkad abban a tömény másfél órában, ami azt megelőzi: tényleg sokszor megfordul a néző fejében, mi a jó fenének nézi mások kilátástalan nyomorát?! Aztán a végére azért megvilágosodik, hogy talán azért, hogy erőt merítsen belőle magára, környezetére és az elkövetkezendő éveire nézve… A negatív dolgok elrettentenek, a pozitívak pedig reményt adnak. Egyszerű ez, mint a pofon. Hat.

Ismert minapi pop- és rocksztárok adták nevüket és sminkeletlen arcukat ehhez a súlyos igazságokkal terhelt filmhez: nagy riszpekt Mariah Carreynek szociális munkás-figurájáért, valamint Lenny Kravitznak a sármos ápolóért! Asanisimasa: 7/10